Orbán (h)arcai

„Azt is kijelentette, hogy a nyugodt építkezés időszaka következik, olyan három és fél év, amikor elindulhatunk – miután a pincéből följutottunk a földszintre – az emeletekre. Mi, így együtt, valamennyien, hisz Magyarország győzött.

És ez az a gondolat, amelynél, bármily fáradt beszéd volt ez a hétfői, érdemes elidőzni egy kicsit. Hogy vajon eljuthatunk-e arra a következtetésre, hogy a miniszterelnök immár Magyarország részének tekinti a nem reá szavazókat, vagy épp ellenkezőleg, végképp leírta és letudta a Fideszen túli világot? Hihetjük-e azt, hogy Orbán, levetkőzve karaktere legfontosabb alkotóelemét, az állandó harci állapotot, békés országot akar maga körül, hogy azokat is maga mögé akarja sorakoztatni, akik sosem hittek benne? Létezhet-e olyan orbáni állapot, amelyben már nem lát maga körül csatamezőt, ellenséges katonákat, és nem akar a nap minden percében újabb és újabb győzelmeket aratni?

Ugye, még a feltételezés is képtelenség? Ilyen átalakulás csak a mesékben létezik, vagy nagy-nagy traumák után, de nem a valóságos győzelmeket követően. Pedig a mondatok éppen arról is szólhattak, nincs már ellenségkép, nincs legyőzendő ellenfél Magyarországon és már a határokon túl, Európában, vagy Amerikában sem kérdőjelezheti meg senki, hogy a magyarok sorsa, a sorsuk feletti döntések Orbán Viktor kezében vannak.”