Megtagadott rendszerváltás

„Tanulságos az összevetés a huszadik századi világháborúk és a 1930-as évek gazdasági világválságával. Amerika bankszabályozással, a kötelező nyugdíjrendszer bevezetésével, és később a társadalombiztosítás kiterjesztésével reagált a krízisekre, megteremtve a széles középosztályon alapuló több évtizedes háború utáni prosperitás alapjait. A liberális demokrácia és piacgazdaság megreformálva és megerősödve került ki a gazdasági katasztrófából. Ahol újabb keletű és problematikusabb volt a politikai elit viszonya a demokráciához – Németország, Ausztria, Olaszország –, ott a liberális demokráciát felrúgták, az ismert eredménnyel. Kijelenthető, hogy azok a társadalmak választották a sikeres pályát, amelyek a liberális demokrácián belüli alternatívákkal kísérleteztek, nem pedig a liberális demokrácia alternatíváival.

De mit mondhatunk az Orbán által példának állított, sikeresnek tűnő autokráciákról? Mint írtam, India rossz példa a liberális demokrácia sikeres alternatívájára, hiszen maga is alkotmányos demokráciát működtet, amennyire az a még mindig sokszázmilliós nincstelen tömeg mellett egyáltalán lehetséges. Oroszország kizárólag hatalmas nyersanyagkincsének köszönheti a gyors növekedés átmeneti epizódjait, az ilyen típusú fejlődés összes átkával együtt: a növekedés a világpiaci energiaárak foglya, a többi, magasabb hozzáadott értékű ágazat elsorvad, ennek megfelelően a társadalomszerkezet torzul, az állam befolyása és önkénye hatalmasra nő. Kína a magyarnál összehasonlíthatatlanul alacsonyabb kiinduló helyzetből volt képes sokáig valóban gyors fejlődést mutatni. A felzárkózó gazdaságok érthető okokból lehetnek képesebb gyors növekedésre, hiszen rövid idő alatt készen vehetik át mindazokat a technológiákat és gazdasági formákat, amelyek hosszú idő alatt érlelődtek ki a mai fejlett társadalmakban. Csakhogy ez a gyors növekedés egy szintet elérve menetrendszerűen beleütközik a politikai intézményrendszer korlátaiba, és ilyenkor vagy a növekedés áll le, vagy a politikai döntéshozás demokratizálódik. Mára széles körben osztott felismerés, hogy Kína közeledik ahhoz a szinthez, amikor szembesül ezzel a dilemmával. A fejlett, követésre érdemes társadalmak között egyet sem találunk, amely a liberális demokrácia tartósan sikeres alternatívája lenne.

Ezt érdemes jól megfontolnia Orbán minden egyes közéleti támogatójának és védelmezőjének. Bár az idei beszéd egyik eleme sem volt teljesen új, most először rendezte ezeket rendszerbe és tette hivatalossá Orbán, hogy az alkotmányos demokráciát nem tekinti többé mércének. Ebben az értelemben a beszéd vízválasztó. Többé senki nem tehet úgy, mintha nem tudná, miről szól a játszma. Orbán nem a rendszerváltás eszméinek folytatója más eszközökkel, hanem a rendszerváltás megtagadója. Aki őt védi, az ezt védi.”