Balos alkony

„A helyzet tarthatatlanná vált, az MSZP által harsogott balos szlogenek kiüresedtek, a magyar társadalomnak, vagy mondjuk úgy: a magyar kisembereknek látniuk kellett, minden szocialista jelszó és ígéret önmaga ellentétébe fordul a valóságban. Szabadságról harsogtak a balos vezetők, miközben rázúdították a társadalomra a teljes alvilágot, amely a tapasztalatok szerint még a »szép emlékű« ÁVO-nál is brutálisabban képes sakkban tartani egész településeket és városrészeket. Szótagolva nyomatékosította Lendvai Ildikó, nem-lesz-gáz-ár-e-me-lés! A háromszorosára emelték… 

És hát a végjáték! Ami mindennél mellbevágóbbra sikeredett. Érezve a sikertelenséget s az igencsak apadó társadalmi bizalmat és támogatottságot, a baloldal a »másság« érdekvédelmére helyezte a hangsúlyt. Erre a kaotikus, sokféle, ezerszínű táborra. Ahol »más« a leszbikus egyetemi tanárnő, de »más« a rablógyilkos is. Ezt a réteget nevezte ki baloldali bázisnak, a megfosztottak és kifosztottak széles táborának a baloldal, persze a liberálisok lelkes és tevékeny közreműködése mellett. Csoda-e, ha ezt a durva csúsztatást és manipulációt zokon vette a baloldali választók döntő többsége. A jobbosok pedig undorral fordultak s fordulnak el mindattól, aminek egyáltalán halvány köze is lehet a balliberális erők hataloméhes nyomulásához. A baloldali gondolat s a klasszikus értelemben vett, elsősorban Marxhoz köthető baloldali eszmerendszer végérvényesen lejáratódott, devalválódott. Elemzők sokasága próbálta bizonygatni, hogy az Összefogás elsősorban a jó program hiányának, sőt eleve a program hiányának köszönheti a vereségét. Szerintem nem erről van szó, lássuk be, a baloldalnak sohasem volt igazi programja. Csak önmaga komprádor hatalma. Ha már itt tartunk, egyszer talán mindenki megérti, miért kell visszatérni a nemzethez. Mert ott nem kell magyarázni és ügyeskedni, abban gyárilag benne van az egymás iránt érzett szolidaritás és felelősség eszméje.”