Előre az orbáni úton

„Az »összefogás« teoretikusai és dicstelen résztvevői ebből az egyetlen nyílt levélből megérthetnék, micsoda végzetes tévedés áldozatai, és milyen katasztrofális úton indultak el, amelynek a következményei beláthatatlanok. Csakhogy az »összefogás« hívei ingerülten utasítanak el minden gondolkodást, józan érvet, belátást, makacsul ragaszkodnak az  „Orbán leváltása mindenek előtt!« kezdetű hisztérikus és hamis rögeszméhez. A gondolkodás is a „mindenek« része, ezért a gondolkodást is félre kell állítani. Ez a fajta elszántság az éji bogárra jellemző, és ez a magatartás ugyanoda vezet: »zúg az éji bogár, nekimegy a falnak, nagyot koppan akkor, azután elhallgat«. Ez vár erre az »összefogásra«, nem Orbán leváltása. Orbán leváltásának sokféle módja lehetséges, de amiről biztosan lehet tudni, hogy halálra van ítélve, az a hisztérikus »mindenek előtt« szemlélet. Márpedig az »összefogás« alapja ez a jelszó. Ha visszafelé nézzük Karda Mária éles logikáját, akkor a faltól kezdve sorban mondhatjuk, hogy ennek árán nem érdemes vagy nem lehet. És eljutnánk a legelső lépéshez, az »összefogás« aktusához, amelynek során azt mondták, hogy a demokratikus választási elveknél, a választáson induló pártok programjánál, az önazonosságuknál, az elveiknél és az önállóságuknál is fontosabb Orbán leváltása. Ezt nevezte Karda Mária »áldozatnak«. Csakhogy az elveiket és identitásukat feladó pártok nem gondoltak arra, hogy ezzel alkalmatlanná is váltak Orbán leváltására. A jelszó zengő érc és pengő cimbalom, olyan üres, mint Szijjártó feje, mert már első lépésben elveszítették azt, amivel Orbánt le lehet váltani.

Az »összefogás« bejelentése után nem telt el egy hét, hogy megjelent »a nép« óhaja, hogy le a sajtószabadsággal. És ahogyan haladunk előre, és egyre inkább látszik, hogy Orbán leváltása messzebb került, mint az »összefogás« előtti napon volt, egyre idegesebben és toporzékolva követelik majd az újabb akadályok elhárítását az »összefogás« útjából. Karda Mária és a mögötte állók jól látják, hogy ha ezen az úton végig akarnak menni, akkor az »összefogás« érdekében le kell mondani a sajtó szabadságról, a kritika jogáról, ha magától nem megy, akkor rájuk kell parancsolni, és ki kell hirdetni, hogy aki nem tartja ezt be, az áruló. Aki ragaszkodik a sajtószabadsághoz, az a demokrácia ellensége, mert akadályozza az »összefogás« sikerét. Az »összefogás« rászorul a szájzárra. Aztán újabb és újabb demokratikus elveket kell feladni, hogy ebből a víz nélküli felhőből esőt csináljanak, de nem fog menni. Demokratikus elvek feladásával nem lehet helyreállítani a demokráciát. Belzebub által nem lehet kiűzni az ördögöt. A választási törvény által létrehozott összefogási kényszer olyan, mint a vámpír harapása, az áldozat is vámpírrá válik. Orbánhoz hasonlóan karóval lehet majd megszabadulni tőlük. Az »összefogás« hívei által betiltandó kritika már a világosságtól való félelem: ha feljön a nap, ezek elpusztulnak. Onnan lehet megismerni az ugyancsak vámpírrá vált médiumokat, hogy ki az, aki betartja a szájzárat.”