Ásotthalom: végállomás

„Országos tanulsága az úgynevezett demokratikus ellenzék viselkedésének van. Az ehhez a politikai táborhoz sorolható pártok, szervezetek, értelmiségi holdudvar identitásának egyik pillére a permanens antifasiszta küzdelem. Lassan negyedszázada vizslatják nagyítóval a magyar glóbuszt szélsőjobboldali megnyilvánulásokra, antiszemita elszólásokra, a fokozódó fasiszta veszély bizonyítékaira vadászva. A demokratikus jobboldal az antalli időktől él a gyanúperrel, miszerint ezt a fajta antifasiszta hevületet nem az elvek, hanem praktikus érdekek fűtik. Az igazi célpont sohasem a valódi szélsőség, hanem a jobboldal centruma, amely a balliberális antifasizmus vádja szerint gerjeszti, bátorítja, megtűri azt, esetleg azonos vele. Minden alkalmat megragad arra, hogy elhatárolódásra szólítsa fel, illetve valamiféle közös fellépésbe rángassa.

Ha e politikai tábor antifasizmusa elvszerű, szándéka tiszta lenne, akkor Ásotthalmon két dolgot tehetett volna: saját jelöltet állít Toroczkaival szemben, vagy a rettenetes exfideszes mint kisebbik rossz támogatására szólítja fel helyi híveit (már ha vannak ilyenek). Ehelyett az MSZP-ből a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióba dezertált pártsejt a szélsőjobb mellé állt, amely tényen utólag a DK semmilyen etikai állásfoglalása nem változtat. Képzeljük csak el, miféle országhatárokon áthallatszó lármát keltene, ha kóbor fideszesek vetemedtek volna ilyesmire!

Sunnyogásával a baloldal utólag hiteltelenítette az egyik jobbikos képviselő szavai miatt összehívott, a Fidesz részvételével tartott nagygyűlésen való harcos kiállásának őszinteségét is. Ásotthalom leleplezte ez antifasizmus valódi célját és természetét. Ne feledjük: azért volt hatástalan a balliberálisok Jobbik elleni kampánya már a 2009-es európai parlamenti választásokon is, mert a szélsőjobbnak kijáró mérgezett nyilaikat már régen ellődözték az antalli MDF-re, majd a Fideszre.”