(SZD)ESZtelenség

„Az SZDSZ a legnagyobb pusztítást azzal vitte végbe, hogy sikeresen mosta be a köztudatba vagy inkább »köztudatlanságba«, hogy az »állam a legrosszabb tulajdonos«. Ezt segítette az 1989-es washingtoni konszenzus, amely egy globális államellenes összeesküvés volt, hisz a megállapodás lényegét pontosan visszatükröző hármas jelszó – »liberalizálj, deregulálj, privatizálj« – a nemzetállamok intézményes felszámolásának legbrutálisabb eszközét jelentette. 

A Világbank, a WTO, a hitelminősítők és a nagy auditáló cégek jelentették a globális figyelmeztető, fegyelmező hatalmat, a globális média pedig a hamis tematizációs és értelmező komplexumként a véleményhatalmi diktatúra zavartalan gyakorlását alapozta meg. Magyarországi sikerességének oka nemcsak abban keresendő, hogy nálunk volt a leggátlástalanabb és egyben a legcinikusabb, hanem abban, hogy itt volt a legtudatlanabb és felkészületlenebb a társadalom, és leginkább kollaboráns a lokális társadalmi, gazdasági, politikai elit. 

És végül az utolsó nagy blokkja az SZDSZ politikai sikerességének a »szabadság« univerzális kultusza. Az »emberi jogok« apoteózisa, a környezettudatosság és a szociális érzékenység, a peremhelyzetű társadalmi csoportok megsegítése. 

Aligha csodálkozhatunk azon, hogy kezdetben mindez elképesztő erővel hatott a magyar társadalomra. A dolog azért tragikomikus, mert ma már többé-kevésbé mindenki számára világossá vált, hogy éppen Magyarországot az SZDSZ segítségével kifosztó világhatalom az a szuperstruktúra, amely ezeket a peremhelyzeteket folyamatosan és bővítetten újratermeli. Hogy aztán érzékeny lelkű jogvédőként cinikusan röhögve, farizeusképpel hullajtson krokodilkönnyeket az éppen általa nyomorúságba lökött páriákért. Illetve ahol csak lehet, éppen reménytelen (általa reménytelenné tett) helyzetüket kihasználva, hamis öntudattal radikalizálva, fegyverként vezesse őket a megmaradt magyarság ellen. A most kimúló SZDSZ »primer tumor« tehát huszonöt évvel a megalakulása után eddigi formájában ugyan megszűnik létezni, de a számtalan »áttét« a társadalom szövetrendszerének legkülönbözőbb mezőiben tovább él, és bár talán rejtettebben ugyan, de éppen ezért veszélyesebb formában továbbra is kifejti romboló hatását. A sokoldalú és részletes elemzés azért lenne nagyon fontos, mert ha ez a pusztítás már nem is tehető meg nem történtté, de alapos »rátanulással« talán elejét vehetnénk hasonló tragédiák kialakulásának.”