Mennyire lesz aljas a kampány?

„Az én olvasatomban OV hitelvekben és propagandaelvekben kócsingol minket, kb. (Session 1): 1. Én, OV, és a barátaim valóban kommunista (magyarra fordítva: megalapozatlan, agresszív, minden hallgatót hülyére vevő) sikerpropagandát űzünk, én meg még cinikus is vagyok és te csak eszköz vagy az önmegvalósításomban, de mindez eszedbe se jusson – légy ellenben hazug realista, gondold és mondd, hogy bár jobban teljesítünk, mégis sok még a tennivalónk. (Ez olyan édi! Olyanok vagyunk, mint egy nagy család!) Ha az ellenség (mélyen önmagadban, aztán pedig a külvilágban) azt mondja, hát ez idáig egy nagy nulla, vágd a pofájába: nincs még itt a Kánaán, de lépésről lépésre közelebb kerülünk hozzá. Én, OV, kitalálom, mi zajlik a pszichéd mélyén (»bakker, itt tényleg nem történik semmit azon kívül, hogy ezek gazdagodnak!«), de jó előre semlegesítem ezt a kósza gondolatot azzal, hogy belefoglalom egy nyálkás alternatív értelmezési keretbe (»jó úton járunk«, holott egy fenét), amelyben neked, kedves hülye, a kétségeid hamar eloszlanak. Amilyen hülye vagy.

2. Nem érdekes, hogy nem csináltunk semmit, csak loptunk – reménykedjetek, hogy jobb lesz, ezért szavazzatok ránk! Jó, jó, az alapján, amit csináltunk, tényleg nem lenne fair ilyesmit kérnem, ezt még én se tenném, de nézz a jövőbe! Félre a tényekkel, a kommunista csökevényekkel, bölcsebb vagy te annál, nép, hogy a tényeket firtasd, bölcsebb és belátóbb, tudod, hogy ezek nem rád tartoznak, ne zavard meg ezekkel amúgy is zavart lelkedet! Hát nem látod megcsillanni a rózsaujjú hajnal első sugarait a horizonton? Nem?”