A magyar–román meccs elé

„Ha megint kikapunk és kiesünk, nem áll meg az élet, a forgalom, még az úgynevezett baloldali egyeztetés sem. Más forog kockán. Nem várhatom el a hétköznapi léttől, a magyar valóságtól távoli anyagi, társadalmi szférába emelkedett labdarúgóinktól, hogy minden szegmensében átlássák, átérezzék, mi és miért. Nem remélem, hogy Erdély már csak másfél millió magyarjáért is küzdenek majd. Hisz fogalmuk sem lehet a saját kudarcukról, arról, hogy miközben Korond vagy Körösfő kirakodóvásárában az utolsó csuportól a giccses porcelángólyáig minden hangsúlyosan magyar, csupán a futballmezek és feliratok románok, mert azokra van kereslet.

Az viszont elvárható, hogy a teljes magyar labdarúgó-társadalomért, le a serdülőig és a megye kettőig viseljék és bírják a felelősséget. Mert nincs időben és térben közel s távol még egy olyan kormány, kurzus, amely ennyire látványosan és kitartóan elkötelezte volna magát a sportág mellett. Orbán Viktor miniszterelnök környezetéhez nem is mérhető államférfi, de a futball közegében visszavedlik csillogó szemű rajongóvá. Mint az 1982-es vb-döntőben az olasz köztársasági elnök, vagy a 2010-es, dél-afrikai tornán a német kancellár, mert a futball misztikus varázsereje ilyen metamorfózisokat idézhet elő. Csakhogy míg Pertini és Merkel győzteseket, nemzeti hősöket ünnepelt, addig, ha ma Bukarestben ránk szakad az ég, itthon már holnap megszólal a kórus: ezért, »ezekért« csináltátok? »Ezeknek« építitek a stadionokat? Ebbe ölitek a pénzt?”