„A rezsicsökkentés egy szent tehén” – Nagy Attila Tibor szerint ezen múlhat Magyar Péter sikere
Az elemző az Indexnek nyilatkozott.
Hajlamos vagyok egyetérteni Orbánnal, amikor az Európát uraló svihák spekulánsokról beszél. De vajon kik uralják Magyarországot?
„Spekuláció helyett, könyvelési trükkök helyett munkaalapú társadalom kell!” – dörgedelmeskedik a kormányfő, amikor éppen globalizációkritikus énjét rántja elő a cilinderből. Mi tagadás, magam is elkötelezetten hiszek abban, hogy az a modern kapitalizmus nem működhet hosszú távon, amelyben minél távolabb van egy gazdasági szereplő a termeléstől, az értékteremtés forrásától, annál nagyobb profitot tesz zsebre, ez a gyakorlat ugyanis olyan mérvű ellentmondást és igazságtalanságot hordoz, hogy az fenntarthatatlanná teszi magát a rendszert. Ha belegondolunk abba, hogy a kávébabot szüretelő napszámos bére hogyan viszonyul az ültetvényes jövedelméhez, az ültetvényes haszna pedig az árutőzsdén spekuláló bróker sikerdíjához, akkor világosan látszik, hogy dolgozni nagy szopás, és ha ezen a miniszterelnök változtatni akar, akkor bizony igaza van.
Ha Orbán példaként nem Kínát állítaná elénk – a futószalag mellett zajló tizennyolc órás robottal, a nyomorúságos bérekkel meg az elfogadhatatlan egészségügyi körülményekkel – hanem mondjuk Dániát vagy Finnországot, akkor legszívesebben magam is talpra ugranék, és megpróbálnám felvenni a taps Semjén Zsolt által diktált ütemét. Csakhogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere láthatóan nem hajlandó tudomást venni arról, hogy a globális piac sikeres alternatíváit a nyugati világ olyan pontjain érdemes keresni, mint Izland vagy Kanada, ehelyett a világgazdaság legnagyobb keleti lerakatát favorizálja, mintha Kína szmogban fuldokló városai nem épp a globalizáció szörnyszülöttjei lennének.
De hagyjuk a bonyolult képleteket meg a távoli országokat és nézzük, hogy a jól hangzó program hogyan érvényesül itt, Magyarországon! Mit jelent a munkaalapú társadalom a gyakorlatban? Egy parlamenti képviselő hétszázezer forintot visz haza – persze azon a pénzen felül, amit a cégek felügyelőbizottságaiban kap –, mindezt egy olyan munkáért, amit nehéz lenne főállásnak nevezni, hiszen nem kevés polgármestert találunk a képviselők között. Félállásért hét kiló.
Vagy ott a trafikos. Naponta egyszer bejár elszámoltatni az alkalmazottat, hetente egyszer smúzol a helyi fideszes góréval és simán többet is kaszálhat, mint egy képviselő. Munkaalapú társadalom. És végül következzék a jackpot: a miniszterelnöki tanácsadó. Legjobb példa talán az a hetvennyolc éves egykori sportoló, aki havi negyedórás telefonbeszélgetésért hatszázhetvenezret tesz zsebre, vagyis évente több, mint nyolcmillió forintot, és akkor beszélünk három ledolgozott óráról. Kettőmillió-hatszáznyolcvanezer forintos órabér. Munkaalapú társadalom. Egy vasutas fél éven át dolgozik azért, hogy az adójából kifizessék a negyedórás telefonbeszélgetést.
Hajlamos vagyok egyetérteni Orbánnal, amikor az Európát uraló svihák spekulánsokról beszél. De vajon kik uralják Magyarországot? Mennyivel jobbak a mi narancsos ragadozóink, mint a bankárkaszt Armani-öltönyös urai, akik egyébként pont ugyanazoknál a szabóknál igazíttatják magukra a méregdrága holmikat, mint a szocialista elvtársak vagy a fideszes polgártársak? Amit a kormány előad, az legalább akkora pofátlanság, mint ami az Unióban zajlik, ha pedig nem, akkor korrupció. A negyedóráért kifizetett hatszázhetvenezer forint még az ügyészséget is vizsgálódásra késztette. Azt az ügyészséget, amelyik némán asszisztálta végig a nagy trafikmutyit.
Mintha a miniszterelnök képmutató Unióra köpködése másra se szolgálna, mint hogy a kormány sötét üzelmeiről elterelje a figyelmet, vagy legalábbis saját visszaéléseit a nagy európai korrupció összképében láttassa. Gyurcsány még lefelé, a társadalomra mutogatott, hogy erkölcstelenségét kontextusba helyezze, ugyanezt Orbán immár fölfelé, az EU irányába teszi.
Magyarországon a politikusoknak semmiféle erkölcsi alapjuk nincs, hogy a polgárok adózási morálját vagy fekete jövedelmeit számon kérjék, és sajnos a társadalom se vonhatja kérdőre jogosan a vezetőit, hogy azok hogy merészelik ilyen szemérmetlenül lenyúlni a közpénzeket, itt ugyanis jóformán mindenkinek enyves a keze. Nehéz lenne eldönteni, hogy vajon attól ilyen korrupt ez az ország, mert ezt látja, ezt tanulja el a gátlástalan és cinikus vezetőitől, vagy ez a romlott erkölcsű társadalom a képviseleti demokrácia mechanizmusai által választja ki legrosszabbjait, hogy azok vezessék? Fejétől bűzlik a hal vagy a haltól bűzlik a fej? A két folyamat alighanem egyszerre zajlik, és ez a lehető legnagyobb baj. Az elitet ugyanis Magyarországon szinte lehetetlen leváltani, de ha sikerülne is, vajon honnan vegyünk másik társadalmat a jelenlegi helyett?