Az E-2014 – Ahogy én látom

„Ott voltam az Együtt 2014 szombati kormányértékelő rendezvényén, mert személyes benyomásokat akartam szerezni a hangulatról, a résztvevőkről, a reakciókról, az új párt önmeghatározásáról. Meglepetéssel észleltem, hogy hiányoztak a fiatalok. Ugyanaz a korosztály volt jelen, amely mindenütt. (Hogy milyen átfedéssel, az ellenőrizhetetlen.) Így Juhász Péter saját virtuális támogatóinak távollétében adta elő azt a beszédet sokadszor, amelyet már hallottunk tőle néhányszor a civilek kontra megélhetési politikusok témakörben. Egy dolog változott csak, ami tulajdonképpen logikai ellentmondás, hogy a végén ő is hangsúlyozta az összefogás elkerülhetetlenségét.

Kónya Péter világosan beszélt. Példák sokaságával illusztrálta, hogy ez itt már nem demokrácia, és hogy a törésvonal demokrácia és önkényuralom között van. (Hiába, a Szolidaritás a mindennapi valóság legmélyebb bugyrait is ismeri.) Ehhez képest Bajnai Gordon helyzetleírását a reménytelenség kontra remény szimbolikájával én erőtlennek találtam. Bajnai nem használta az antidemokratikus jelzőt, sem az önkényuralom fogalmat. Nem azt mondta, hogy ma már nem az a kérdés, hogy jobboldali vagy baloldali-e egy politika, mert mindkettő lehet demokratikus, a lényeg az, hogy egy kormány tiszteli-e a demokrácia értékeit, megőrzi-e a kereteit. Ehelyett a tények és a szakértelem tiszteletét állította szembe az úgynevezett jobb- és baloldali megoldásokkal, ami igaz egy másik dimenzióban, de kevés itt és most, ahol az önkényuralmi léttel együtt járó félelem napi szintű jelenlétéről éppen ő beszélt hosszasan. Úgy írta le a megosztó politikát, amelyből mindenkinek elege van, mintha valami külső elemi csapás hozta volna ránk. Mintha nem ott kezdődött volna, hogy a haza nem lehet ellenzékben.”