Egy szakítás végére

„Nincsenek illúzióim a jövőt illetően. Amint elkezdődött a csűrés-csavarás a mandátumok körül, látszott, hogy itt valami végképp kisiklott. A mandátum természetesen szabad, ezt senki nem vitatja. Az is egy legitim érvelés, hogy a megváltozott helyzetre való tekintettel, változnia kell az LMP-nek, ezért érthető, hogy kétszer is igyekezett a platform rábírni a pártot, hogy változzon, és a helyzetre való tekintettel álljon össze a baloldali ellenzékkel. De ezek után azt állítani, hogy az LMP változott, ezért tartják meg a mandátumot, eléggé kínos állítás. Ivády elvtárs is ezzel próbálkozott, most látszik csak igazán, hogy ez mennyire hamis érvelés. Ő az eleszdéeszesedéssel igyekezett menteni magát, most ugyanilyen rossz duma a fideszbérencezés.

Épp ebből fakadóan (is) nyilvánvaló, hogy nincs hasonlóság az én helyzetem és a platformistáké között. Én nem kiléptem és más pártot hoztam létre, miután kétszer is sikertelenül akartam új irányba fordítani a pártot. Én figyelmeztetésül függesztettem fel a tagságomat, azért, hogy ne csak tartalmilag, de stílusában is tartsuk a »lehet más« ígéretét, és ne rohanjon bele a párt abba a kölcsönös kiszorítósdiba és önfelszámolásba, amit a platform kezdeményezése és az arra adott reakció jelent.

De ahogy közelebbről sikerült megismernem az elmúlt hetek fejleményeit, már látom, hogy a következetes (bár sokszor nem túl szimpatikus) többséggel szemben a platform egy teljesen hamis dichotómiába navigálta magát, úgyhogy nem próbálkozom tovább.

Végigcsinálom, tisztességgel, ezt tudom tenni.

Ha szétszakítjátok a frakciót, hát akkor anélkül.”