„Nehéz pontosan megmondani, mi lesz a bukás oka, mi lesz az a mindent eldöntő gigaügy vagy apró kis láncszem, ami végül – kettő, de legkésőbb hat év múlva – annyira jellemzőnek fog bizonyulni, hogy a Fidesz bukásához vezet. A diáktüntetések, a választási regisztráció, Simicska, Közgép, Matolcsy, a föld- és oligarchaügyek, a miskolci alpolgármester utcájának rendbehozatala? Nem tudjuk.
De ha tippelhetnénk, akkor legalábbis szempont lenne azoknak a kádereknek a folyamatos szereplése, akik ideológiai arcot adnak az Orbán-rezsimnek. És sose feledjük: jöjjenek bárhonnan, mondjanak bármit, ők nem egyszerűen a rezsim hívei. Ők maguk Orbán Viktor.
A miniszterelnök az elmúlt években megsokszorozta személyiségét. Hoffmann Rózsa, Semjén Zsolt, Giró-Szász András, Szijjártó Péter, Kerényi Imre hangján az ő világról alkotott képét látjuk-halljuk, az ő világát, ízlését személyesítik meg szavaikkal, gesztusaikkal. Közelmúltbeli nyilvánosság elé lépésével őhozzájuk csatlakozott Fekete György is. Mostantól nem mondhatjuk azt, hogy nem láttunk, nem hallottunk semmit. Mostantól az ő fejében lévő gondolatok is teszik azt a bizonyos különbséget.
Fekete György kettős kötődésű ember, értve ezalatt azt, hogy személyében két korszak, egy pártállami és egy még mindig demokratikus rendszer totalitárius vonásai egyesülnek. Hoffmannhoz és Kerényihez hasonlóan ő is az MSZMP-Fidesz kontinuitás megtestesítője, ráadásul anélkül, hogy anno párttag lett volna, és akkor most jóindulatúan tekintsünk el annak boncolgatásától, hogyan építhetett 56-os nemzetőr-parancsnoksága dacára szép, kerékbe nem tört karriert a Kádár-rendszerben, istenem, volt ilyen is. A pártállami kontinuitás megtestesítéséhez nem kell párttagkönyv.”