„Noha az elmúlt másfél-két év leforgása alatt a kormány erőfeszítéseket tett a keleti nyitás jegyében arra, hogy pénzt vonjon be gazdag és fejlődő keleti országoktól; részben talán azért is, hogy megmutassa Washingtonnak és Brüsszelnek, az IMF-en és az EU-n kívül is van élet. Ugyanakkor sem a kínai, sem az arab »vonal« nem jött össze, az oroszokról pedig már a Mol-csomag visszavásárlásakor lemondhattunk. Ráadásul a diplomáciai botrányt kiváltó azeri ügy fényében aligha lehet a »keleti széltől« friss pénzáramlatra számítani. Persze próbálkozhatunk még az államadósság kiváltásával Indiában, Brazíliában és Dél-Koreában, továbbá mehetünk még kunyerálni Tajvanra és Japánba is, az eddigi eredmények viszont arról tanúskodnak: maradjunk inkább az ortodox megoldásoknál. Például a Luxemburgban bejegyzett, amerikai hátterű Franklin Templeton cég befektetési alapjain keresztül igazán kedvel bennünket, még akkor is, ha bóvliban vagyunk: a mintegy húszezermilliárd forintos államadósságból cirka kétezermilliárd fölött diszponál, közben felülértékeli a magyar részvényeket és a forintot is.
Nem szabad megfeledkeznünk a forint ide-oda rángatása mellett – amely azt jelenti, hogy tartósan kiszámíthatatlan a magyarországi fizetőeszköz, és a világ legingadozóbb árfolyamú pénzeinek egyike – a Budapesti Értéktőzsdéről sem. A pesti tőzsde napi forgalma az utóbbi hónapokban napi tízmilliárd alá csökkent, sőt, volt olyan kereskedés is, amikor csak pár milliárdos volt az üzletmenet. Szemben a korábbi 15-20 milliárdos forgalommal. Elképesztő, hogy mennyire nem bíznak a hazai nagyvállalatokban!
A reálgazdasági helyzet is elkeserítő. A hazai kis- és közepes vállalkozások körében csúcson a felszámolások száma a fizetésképtelenség miatt, de legfőképpen azért, mert nincsenek belföldi megrendelések. Tőkehiány és marketing nélkül – a szavak szintjén minden kormányzati »halálra« ajnározott – hazai vállalatok továbbra sem tudnak kijutni a nem túl távoli nyugati piacokra. Ami kis hazánkban valamelyest pörög, az az export, ám a multinacionális cégek kivitelének nagysága is csökken. Eközben a vállalatok panaszkodnak a kiszámíthatatlan jogi környezetre, a válságadókra vagy éppen a növekvő elvonásokra. Hogy sem közép-, sem pedig hosszabb távon nincs élet az IMF-en kívül azt persze jól tükrözik a külföldi mértékadó – lesújtó – vélekedések mellett a forint árfolyamának azonnali gyengülése is. Mindenesetre túl sokszor nem lehet eljátszani sem belföldön, sem külhonban »IMF kártyát«, mert konyhanyelven szólva a piaci turbulenciák végül a földre kényszerítik Magyarországot.”