Közérthető cikk

„Ebben a helyzetben csak a legelkötelezettebb választók számítanak. Belőlük az aránytalanul kis népességű vidéki választókerületekben kevés is elég. Részben ez magyarázza a kormány ideológiájának reakciós irányú kiélezését, radikalizálását. A tét a jobboldali választók motiválása, s ebben ideológiai verseny van a Fidesz és a Jobbik között. A székelyudvarhelyi Nyirő-cirkusz, a tusnádfürdői szónokverseny, a borzonti EMI-tábor (Dorka panzió, Hargita megye, Székelyföld, Erdély, Románia) irredenta szónoklatai, turáni-hun nagy népi hurál (tudom, tudom: Kurultaj) a bugaci pusztán – a négyből három közös Fidesz–Jobbik-demonstráció – szépen mutatja, hogy itt nem a kívülállókat akarják meggyőzni, hanem mozgósítani az övéiket, különösen a szélsőjobb felé menetelő fiatal középosztályt (amelynek a másik fele nyugati egyetemek, pizzériák és mosodák felé menetel).

Ezek a jobboldal rituális belügyei: ahol a fő ellenség a finnugor összehasonlító nyelvtörténet, a már rég nem létező zsidó banktőke, a tanácsköztársaság, a kisantant, Efraim Zuroff és az Európai Unió – egyszerre! –, ott nyilván nem az ilyesmikre a vállukat vonogató választók millióit, hanem az elkötelezett és regisztrált kisebbséget akarják aktivitásra serkenteni.

Ez nem kimondottan »műveltségi cenzus« – hiszen az értelmiségi középosztályt a maga egészében nehéz aktivitásra bírni (még én se szavaztam a múltkori képviselőválasztáson…) –, hanem a politikailag passzívvá tett választók furfangos kirekesztése. Mások is szóvá tették már, hogy evvel megkettőzték a választási versenyt: előbb jön a regisztrációs kampány, amelyben eleve a jobboldalnak van pszichológiai előnye, aztán jön maga a választási periódus. Nem nehéz kitalálni, hogy ki fogja ezt mindvégig győzni aktivistákkal, pénzzel, médiával. Meg azt se, hogy ki fogja villámgyorsan begyűjteni az ajánlószelvényeket a megrövidített időben.

A választási rendszer a politikai szisztéma viszonylag szilárd eleme szokott lenni. A magyarországi választónak az elmúlt húsz-egynéhány esztendőben kialakult a taktikája, amelynek az alapja a kétfordulós módszer és a koalíciós számítgatás volt. Ez most elesik. Itt a csekély relatív többséggel elért első hely mindenhez elég lehet. Ha valamilyen baleset folytán a Fidesznek csak a mandátumok – mondjuk – 47 százaléka jut, akkor majd azt mondja az MSZP-nek (esetleg az LMP-nek, ha bejut): »Jösztök a koalícióba, vagy hívjuk a Jobbikot?«

De azért nem kell kétségbeesni, 2026-ban valaki majd bizonyára megszorongatja Orbán Viktort.

Addig azt a pár évet ki kell bírni.”