Émelygés

„Ég megint a bőr, hogy a szégyen, vagy a düh okozza, nem is tudom. A gyomor is kavarog, vagy köpni, vagy hányni kell, másra, úgy tűnik, nem telik itt. Most megint lesz pár hét, amikor néhány üveges tekintetű maskarás náci képe járja be a világsajtót. Ők lesznek egy ideig megint az ország, ahol élek, ahol élünk. Ők látszanak majd magyarnak a világ szerencsésebb felén, ahol az ilyen megveszekedett idiótákra mindig nagy a figyelem. (...)

De hát ki szereti pofozni a sajátjait? Mert ezek immár az övéik. Kellenek nekik. Kellenek azok a rohadt szavazatok, mert nélkülük még a fazonra igazított választási rendszerben sem mehetnek biztosra. Most kell lecsapni rájuk, amikor az indulatlények politikai hátországa, ez a Jobbik nevű kelés is gennyesedik éppen. Nincs a Jobbiknak már semmije, csak a gyűlölete. Megoldani nem tudnak ezek semmit, csak gyártani képesek a problémát. A mintavárosukban, Tiszavasváriban is megbuktak. És megoldottak valamit Gyöngyöspatán? És bárhol? Addig zsidóztak, míg eltalálták vele saját alelnöküket. Fordítva tartott palesztin, meg iráni zászlóval focimeccsre menni, ez aztán a politikai teljesítmény. Zászlóégetéshez nem kell sok ész, elég egy öngyújtó, skandálni is bárki tud, borízű hanggal még könnyebb is. Elégedetlennek is tűnt valamelyik maskarás alakulat vezetője a gárdaavatáson, vagy min. Szerinte nyilván rég lógni kellene itt minden zsidócigánykommunistának, ez itt kérem az elvárás.”