Kassai Viktor: nagy magyarok között magányosan

„Az összekapaszkodás nagyon is rendjén való ilyen helyzetekben, Kassai Viktor jó játékvezető, övé a jelen és a jövő és a többi és a többi, meg hát ő hozza el az izgalom örömét is nekünk, magyaroknak egy ukrán–angol meccsen, ami sporteseményként maga a dögunalom, és az érintetteken kívül bizonyosan nem borzolja föl senkinek az idegeit, de legalább egy kicsit mi is megérintettettünk, hiszen ott van ő, neki is szurkolhatunk – és hát ez a vége. 

Szóval, kellenek ilyenkor megrendültségünkben is a nagy nemzeti összekapaszkodások: láttuk, hibázott. Baj? Nagy baj. Sebaj. De azért az mégiscsak fura, amikor a magyar nemzeti köztelevízió másnap reggeli adásának sportműsorában nem ejtenek szót erről a hibáról, inkább úgy foglalják össze az eseményeket, hogy az ukránok mindent megtettek a kiegyenlítésért, de ez nem sikerült nekik.

Sajnos: sikerült. Csakhogy ez valahogy elkerülte a gondos szerkesztők figyelmét. Meglehet, nem érezték elég fontos elemnek, mondhatni elbagatellizálták, piha, semmi az. Vajon tényleg ennyire ostobák lennének? Vagy inkább csak arról van szó, hogy a hiba nem illett bele a rendszerükbe, abba a képbe, amelyet magunkról, a magyarságunkról most, ezen az Eb-n épp szegény Kassai Viktoron keresztül sugározni kívánunk? Nem mi szurkolunk neki, hanem: ő lenne érettünk? Úgy teszünk, mintha meg sem történt volna? Még egy mintha-mintaországban is olyan szánalmasan kisstílű ez az egész, és lám, szegény Kassai Viktor most ennyi nagy magyar közt tényleg rettenetesen magányosan érezheti magát: ez a bíró sorsa. És ha még egy őszinte mondatot is mond, csak egyet arról, hogy mit érzett akkor, istenuccse, a végén még meg is kedvelem, pedig nem könnyű.”