Dráma: csecsenekre lőttek a Putyin oldalán harcoló észak-koreai katonák, többen meghaltak
Az ukrán hírszerzés szerint az orosz–észak-koreai kombinált egységek egy nap alatt mintegy 200 katonát veszítettek.
A nyugati sztereotípiákkal szemben az orosz biztonság- és katonapolitikai gondolkodás nagyon is pragmatikus, még ha paranoiába hajlik is. Körbenéz, és megkérdezi, hogy ki, ha nem a NATO fenyegethet bennünket?
„Az orosz lobbanékonyságot hangsúlyozó nyugati sztereotípiákkal szemben ugyanis biztonság- és katonapolitikai gondolkodásuk nagyon is pragmatikus, még ha paranoiába hajlik is. Körbenéz, és megkérdezi, hogy ki, ha nem a NATO fenyegethet bennünket? Ki bír azzal a potenciállal, hogy bántson minket? A válasz Kína minden erősödése ellenére a mai napig a Nyugatra mutat, a rakétavédelmi program pedig csak megerősíti ezt, egybecsengve történelmi alapú, zsigeri ösztönükkel. Félreértés ne essék, nem új – kelet-közép-európányival keletebbre tolt frontvonalú – hidegháború körvonalazódik itt. Hiszen nagyot változott a világ, s az a gazdasági, kommunikációs és ideológiai elkülönültség, mely 1946 és 1989 között érvényesült, már nem térhet vissza. De a katonai térképeken a vonalak fennmaradnak, a hatósugarakat körzővel húzzák. Ezzel pedig érdemes a közvéleménynek is tisztában lennie, ha nem akar abban a cukormázzal leöntött, »a történelem vége utáni« álomvilágban élni, melynek eljövetelét 1991-ben oly sokan, oly meggyőzően vizionálták. Azt mondani sem kell, hogy a putyini Eurázsia-vízióval mindez aligha lehet kompatibilis.
Ők ott, mi itt. Ha mi leteszünk egy rakétát, letesznek ők is egyet, vagy valami egész mást az aszimmetrikus válaszadás jegyében. Mondjuk ráteszik a kezüket a gázcsapra, vagy csak úgy tesznek, mintha rátennék. Ha hisszük, ha nem, mindenki sebezhető valahogy. És persze Washingtonból nézve más a perspektíva, mint Brüsszelből, pláne Budapestről. Más bőrére, egy tengerentúli agytrösztben könnyű koncepciókat gyártani arról, hogy miért is lesz jó így a rendszer, ha a periférián kissé huzatos is marad.”