A zászlóégetésről

„Azon ugyan lehet vitatkozni, hogy a nemzetállamok történeti, etnikai vagy politikai közösségek-e, illetve hogy az államszövetségek csupán érdekközösségek, vagy elvek és értékek mentén is szerveződnek. Zászlóik elégetése azonban a velük szembeni nyilvánvaló politikai ellenszenv kifejezése. Az ellenszenv ilyen kinyilvánításával természetesen lehet egyetérteni vagy azt elutasítani, lehet sértőnek találni vagy azonosulni vele. Egyet nem lehet vele tenni: jogszabályokkal tiltani.

Mindez nemcsak a zászlóégetésre igaz. Ugyanezek a megfontolások érvényesek a jelképek viselésére, idézzék azok a legsötétebb önkényuralmat, vagy a nemzeti jelképek kifigurázására, mégoly silány stílusban adják is elő. Mint ahogyan a blaszfémiára, a szarkazmusra, a káromkodásra, a gúnyolódásra is, akár politikaiak, akár nem. (...)
 
Amíg nem társul hozzá erőszak, vagy erőszakra való felhívás, addig a zászlóégetés nem tekinthető bűncselekménynek, nem minősül garázdaságnak. Amíg csak ellenszenvet kifejező véleménynyilvánítás, addig a szólásszabadság alkotmányos oltalma alatt áll, azaz még szabálysértést sem valósít meg. A TASZ szerint a szabadságnak csak ez a felfogása áll összhangban az Európai Unió elveivel és értékeivel – akkor is, ha a szabadságot ezekkel az elvekkel és értékekkel szemben gyakorolják. Az Alkotmánybíróság ítélete ugyanis azt is tartalmazza, hogy éppen a békés véleménynyilvánításnak és a népszerűtlen elképzeléseknek a hatósági üldözése jelenti a szabad társadalom ellenségeinek eszközét.”