„Ezer évvel azelőtt Szent István király nyilván nem azért teremtette meg a magyar államiságot, hogy utódai feladják az ősök által megszerzett javakat. Nem azért küldte 999-ben Asztrik pannonhalmi apátot II. Szilveszter pápához a koronáért és az apostoli áldásért, hogy ezzel ne lépjünk be az európai keresztény nemzetek sorába. Hiszen a koronázás után is azért folytatott évtizedekig kemény harcokat külső és belső ellenségeivel, hogy megszilárdítsa a kereszténységet Magyarországon. A kereszténység terjesztésében betöltött szerepéért nem véletlenül került a szentek sorába. Szent László királyunk kérelmezte István király szentté avatását VII. Gergely pápánál. A pápa engedélye szimbolikus: »emeljék fel azok testét, akik Pannóniában a hit magvát elvetették, és az országot a hit hirdetésével öntözték, hogy őket a legnagyobb tiszteletben tartsák, és méltó tisztelettel illessék.« 1083. augusztus 20-án Szent László, a magyar püspökök, apátok és előkelők jelenlétében így is történt, Istvánt, testének »felemelésével«, szentté avatták. Az első magyar katolikus szent kiérdemelte tehát e titulust, mivel ezt a lelki, szellemi és fizikai küzdelmet, a törvények sorának megalkotását a hitbe és népébe vetett bizalom nélkül aligha tudta volna végrehajtani. Bár a következő évszázadokban súlyos támadások és területi veszteségek érték Magyarországot, mégsem roppant meg az ország népének hite, a hit abban, hogy országuk fennmarad. Gondoljunk csak a dicső török elleni végvári küzdelmekre, vagy a Habsburgok elleni szabadságharcokra.
A keresztény magyarságba vetett hit aztán Trianonnal szakadt darabokra. (...) A Trianon utáni párizsi békeszerződés azonban a történelmi Magyarország talpra állításának álmát végleg elmosta. Az azt követő véres kommunista diktatúrák nemcsak évszázados társadalmi osztályokat semmisítettek vagy tizedeltek meg, hanem kikezdték hitünket, átírták történelmünket, le akarták nullázni identitástudatunkat.
A szovjet csapatok kivonulása, az új függetlenség, a rendszerváltoztatás az utolsó pillanatban jött. Az elmúlt huszonegy év azonban sok tanulsággal szolgál. A magyarság többségének ugyanis rá kellett jönnie arra, hogy a kozmopolitizmussal átitatott liberálisok nemzetellenessége, a volt állampártot képviselő MSZP országunkat kiárusító, eladósító politikája sokkal nagyobb veszedelem, mint bármilyen külső erő beavatkozási kísérlete. Államiságunk 1011. évében most kell hinni és tenni, hogy ne odajussunk, ahová évtizedek óta a baloldal szán bennünket: a kiszolgáltatott, cselekvésképtelen nemzetek sorába.”