Orbán bukása után

„A váltás (ábécé-sorrendben írom) nem tud megtörténni Bajnai, Bokros és Gyurcsány nélkül. Hármójuk egy asztalhoz ültetése nem megspórolható. Muszáj lenne feltámasztani azt az MSZP-t, amely amikor sikeres volt, egyszerre kínált reformot és szociális érzékenységet. Az áporodott közbeszéd kiszellőztetése érdekében szót kell érteni az Orbánt bíráló konzervatívokkal, lábra kell állítani a liberális gondolkodást, egyszerre képviselve a nemzeti kultúra értékeivel.

Tudom, hogy rettenetesen nehéz lesz összeültetni a 2002 és 2010 közötti, ma már sokak által egyre inkább méltányolt kormányzás szereplőivel az újonnan szerveződő civileket, a régi és az új szakszervezeti elitet. Borzasztóan sok munka lesz, mire a megfélemlített, vagy kertjeit művelő, alámerülő és kibekkelő magyar művészvilág, az értelmiség újra szavait és hangjait adja a változás érdekében. De nincs más választás. Álljon ki végre őszintén Sólyom és Tölgyessy, a kétharmad más balliberális szálláscsinálói a köntös megszaggatása után végre szálljanak le Gyurcsányról, aki az egyetlen, aki még ma is félelmet kelt a Vezénylő Tábornokban.

Új rendszer kell Orbán rendszere után. Ez az egykor nagyreményű fiatalember kétszer is esélyt kapott a történelemtől. A második különösen nagy volt arra, hogy előre vigye Magyarországot. Csak bölcsesség, önmérséklet és tisztesség kellett volna hozzá. De egyik sem akadt a sifonérban.”