'Lazítani, próbálj meg lazítani!'

„Kérdezem: az elmúlt nyolc év sikereiben nem voltak benne azok a tagjaink, akik húsz éve velünk vannak? Nem volt benne közel kétszáz képviselő fegyelmezett munkája? Nem voltak benne azok a megyei elnökök, polgármesterek, önkormányzati képviselők, akik sok esetben félretették saját értékrendjüket a vezér – esetenként – fantazmagóriái miatt? Az MSZP fenntartja a jelenlegi helyzetet, ha azt a kérdést tényleg eldöntendőnek kezeli, hogy jól kormányoztunk-e az elmúlt nyolc évben, és különösen az elmúlt négy évben. A kérdés úgy helyes, hogy »milyen Magyarországot képzelünk el 2020-ra, és ehhez az elmúlt nyolc évben mely intézkedések vittek közelebb és melyek nem«. Már csak azért is, mert újra kell fogalmazni azt a Magyarországot, amely a mainál demokratikusabb, erőforrásait jobban használja, hatékonyan, tudatosan és fenntarthatóan építi jövőjét. Azt az országot, amiért lelkesedni tudunk, amit szeretni tudunk, és amit nem kényszerrel, hanem közös belátásból tudunk elérni. Ez történik ma az MSZP-ben. Ha a személyi taktikázás szempontnak tekinthető ebben a folyamatban, akkor érthető, ha most, e munkának a közepén valaki azt kérdi, hogy hol az eredmény. Érthető, persze, de nem méltányos. És sportszerűtlen is kívülről üzenni akkor, ha a parlamenti munkában, a szakpolitikák kidolgozásában, a vízióalkotásban valaki dacból nem veszi ki a részét.

Igen, újra ki kell találni az MSZP-t. Ez történik. Ez történne, ha végre túlléphetnénk az »elmúlt nyolc év jó volt – rossz volt«, »reform vagy bukás«, »üzemeltetés vagy újraszervezés« típusú, sehova sem vezető vitákon, és támogatjuk azokat, akik végigcsinálták 2010-et. Ezt történik, amikor az Orbán utáni Magyarországra figyelünk, amikor az esélyek kiegyenlítéséről, valódi gazdasági kitörési pontokról, demokratikus korrekcióról, Magyarország európai szerepéről és a világban betöltött szerepéről gondolkodunk. Egy olyan országról, ahol nem az a vita, hogy kicsi vagy nagy az állam, hanem az, hogy mennyire okos. Egy olyan országról, ahol nem az a vita, hogy a gazdag vagy szegény kapjon-e több pénzt, hanem amiben mindenki méltó életet élhet, megvalósíthatja, felemelheti önmagát, környezetét, családját. Ezt az új Magyarországot nem lehet a régi logikán felépíteni, mert aki így gondolkodik, legyen bár a progresszivitás zászlajának hordozója, valójában az avíttságát konzerválja.

Egyetlen személyes megjegyzés: valóban borzasztó, ha az ember negyvenegynéhány évesen »korszakká« válik. Az egyik irányzat szerint kedvező korszakká, ellenfeleink szerint elítélendővé. Mert igenis, van Gyurcsány-korszak az MSZP és Magyarország történetében. A korszakok utólag értelmezhetők ugyan sokféleképp, de minden korszak kitermeli a maga tényanyagát. Azzal kell szembenézni.”