Vásárnap

„[A KDNP javaslata] szerint a kis- és nagykereskedők egy évben legfeljebb 12 vasárnap nyithatnák meg kapuikat a nagyközönség előtt. (...)

Ami a legsúlyosabb érv talán, hogy a tételezett társadalompolitikai célok nem egy ilyen törvényjavaslat miatt fognak megvalósulni. Egy: mivel a vasárnapi munkavégzésért eddig is járt bérpótlék, aki eddig dolgozott ezeken a napokon, annak nagy valószínűséggel szüksége van erre a pénzre. Ha tehát ez a bevételi forrása megszűnik, más után fog nézni, másodállást fog vállalni - egy biztos, szabaddá nem válik a vasárnapja.

Kettő: hogy a t. fogyasztók ezentúl a családjukkal fogják tölteni a hét utolsó napját? Ezt ki tiltotta eddig meg? Egyrészt - ez tény - sokak számára a közös vásárlás családi programnak számít. Tetszik vagy sem, van ilyen. Azok pedig, akik eddig mihaszna, léha módon magányosan a budaörsi IKEA-Tesco-Decathlon háromszögben vagy a Mammutban tengették a vasárnapokat (vékony pénztárcával nézelődve), azoknak ettől tényleg lesz családjuk? Nyilvánvalóan nem; a plázázó tinik, emók meg nemtomkik mikrokörnyezete nem a szabad vasárnaptól fog megváltozni, a »ajd jövök, drágám« férjek/feleségek nem ettől fognak egykoron hőn szeretett párjuk karjaiba omlani. Viszont frusztrált, na az lesz mindenki, aki szombatonként próbál majd a másfélszeres tömegben teszkós zsömléhez jutni.

Egy szó, mint száz: maradjon csak meg a vasárnap olyannak, amilyen volt.”