„Orbán Viktor »nagy centrális erőteret« vizionált, amelyen belül elrendeződnek a politikai kérdések. Jelen pillanatban épp ennél az »elrendeződésnél« tartunk – s hogy ez mit jelent, azt mindannyian megtapasztalhattuk az elmúlt hónapokban. De nemcsak ezt, hanem azt is, hogy a »centrális erőtér« megteremtése, az »új jobboldali kultúra« létrehozása, az »új demokratikus modell« felépítése egyet jelent az eltérő ideológiát, másfajta világnézetet vallók kiszorításával, erkölcsi és egzisztenciális ellehetetlenítésével – lásd a filozófusok elleni nemtelen támadásokat −, s általában annak a »balliberálisnak« nevezett világnézetnek a megsemmisítésével, amelytől a centrális erőtér kitalálói még mindig félnek, s éppen ezért elemi erővel gyűlölnek. Ugyanakkor ez a gyűlölködés nem irányul a szélsőjobboldal ellen – egyetlen olyan írást vagy más megnyilvánulást sem lehet találni, amelyben a »centrális erőtér« képviselői olyan hangon, azon a nyelven beszélnének, írnának a szélsőjobboldalról, mint a »balliberálisokról«.
Ez a tény önmagában is sokat mondó. Egyrészt jelzi, hogy a kormánypárt nem mondott le azokról a választópolgárokról, akik a legutóbbi választásokon a Jobbikra szavaztak. Éppen ezért a Fidesz-KDNP csak nagyon óvatosan támadja a szélsőjobboldali pártot, nem engedi, hogy bértollnokai nekiessenek a szélsőségeseknek. Sokkal inkább arra törekszik, hogy kisajátítsa azokat a témákat, amelyekről azt gondolja, hozzájárultak a Jobbik sikeréhez: a kettős állampolgárság, a vele járó szavazati jog, a magánnyugdíjpénztárak felszámolása, a médiatörvény, az új alkotmány, a Szent Korona tan, az elszámoltatás, a rendvédelmi szankciók stb., ezek mind olyan pontok, amelyek tényszerűen szerepeltek a Jobbik választási programjában. (...)
Mindettől függetlenül azonban fel kell tenni a kérdést, miért ilyen az uralkodó jobboldali közbeszéd, mi magyarázza ezt a kritikán aluli hangot és nyelvet. Egyrészt az – gondolom én – amire az előbb utaltam, a félelem és a bizonytalanság. Másrészt azonban az, hogy a hazai jobboldalnak nincs koherens – és az európai jobboldaléval összevethető, összeegyeztethető – ideológiája, társadalomképe és -filozófiája. Ami persze nem jelenti azt, hogy Magyarországon nincs jelen a korszerű konzervatív társadalomfilozófia, hanem csak azt, hogy nem ez határozza meg a jobboldal politikai gondolkodását és politikáját. Ami van, és meghatározó, az egy nehezen emészthető, elég egyedi keveréke különböző – leginkább elavult, lejárt, idejét múlt − eszméknek. Államosítás, protekcionista gazdaságpolitika, az élet minden területének kicsinyes és értelmetlen szabályozása, kispolgári rendpártiság, kulturális egyformaság, bezárkózás és nacionalizmus, történelmi nosztalgia, kapitalizmus-, Nyugat- és globalizáció-ellenesség, és így tovább. Ez a vegyes felvágott azonban egyrészt teljességgel alkalmatlan arra, hogy összetartsa a társadalmat, hogy értelmezze a minket körülvevő világot, s még inkább arra, hogy mindennek alapján megfogalmazódjon a társadalom egészének érdekeit szem előtt tartó politikai stratégia és gyakorlat. Másrészt – és az előbb mondottakból következően −, a »centrális erőtér« elmélete, s a benne gyökerező, uralkodó jobboldali közbeszéd egyszerűen lemond a társadalomnak arról a részéről, amely nem fogadja el fenntartások nélkül a NENYI-t, az »új jobboldali kultúrát«, az »új demokratikus modellt«. Nem tud és nem is akar integrálni, összeegyeztetni, közös nevezőt keresni.”
