„Vegyük végre tudomásul, hogy az igazán egyszerű adórendszer ismérve nem más, minthogy bárki, aki megtanult legalább tízig elszámolni, közterhét bármikor kiokumulálhatja magának akár a két kezén is, lásd példának a középkori egyházi tized esetét. Na, akkor és azokon a tájakon nem is húzkodtak maguknak csillogó-villogó palotákat a nagy nemzetközi, »adókímélésre« szakosodott intézmények - az is igaz. Miként mondjuk az adó(szedő)hivatalnál sem a nemrégen botrányt kavart IQ teszttel válogattak a felvételnél, hanem inkább a karizmokra figyelmeztek, elvégre jobban a puszta erő, mint ész kellett ahhoz, hogy a minden tízedik ifjú marhát ők majd adónak elhajtsák. (Sokak szerint manapság is vannak ilyen irányba mutató tendenciák az APEH-nál, de erről bővebben majd inkább egy másik alkalommal).
Nos tehát, ha valaki még nem jött volna rá, az egykulcsos adó vissza hozatalával éppen ebben az irányban haladnánk, amikor az összes, lett légyen az bárhonnan és bármiből is származó jövedelem minden tizenhat forintját az állam magához rendeli, mégpedig lehetőleg kivétel nélkül.
A dolog csupán abban hibádzik a középkori mintához képest, hogy itt nem az éves - élőállatban, terményben, hasonló, kézzel fogható dolgokban megtestesülő - vagyonszaporulat lesz a »tizenhatod« alapja, hanem a csak valamely obskúrus módszerrel kimutatható »jövedelem«. És már dörzsölheti is a markát adótanácsadó, adóhivatalnok egyaránt, hogy majd a nyilvánosság előtt - persze az adózók pénzén - jót viaskodjanak egymással annak eldöntésére, hogy pontosan mi és mennyi is lészen ama »jövedelem«, vagyis az adó alapja.”