„Az 1995-ös privatizáció alaptétele volt, hogy a vevők gyakorlatilag semmit nem fizettek a gyárakért. Gyurcsány cége például kemény ötmillió forintot (!) tett le saját zsebből a hárommilliárd forintos értéken számon tartott mosonmagyaróvári timföldgyárért. Egy további kisebb részt az anyósa által felügyelt állami bank hiteléből állt, míg a vételár túlnyomó részét a Horn-kormány elengedte, cserében a vörösiszap-tárolók megerősítéséért és befedéséért, továbbá a gyár környezetvédelmi fejlesztéséért. Ugyanez történt a többi haver esetében is, Ajkán és Almásfüzitőn. Az igazi vételár tehát a hazai timföldgyártás évtizedek alatt felhalmozott mellékterméke, a 25 millió tonna (!) mérgező vörösiszap sorsának megnyugtató rendezése lett volna. Ha megfizetik.
Csakhogy a vevők ahelyett, hogy meghálálták volna a milliárdos vagyonukat megalapozó kormányzati adományt, és rögtön hozzáláttak volna a munkához, inkább újabb milliárdos bizniszt alapoztak a vörösiszapra. Megkezdődött a hulladékok jól jövedelmező átvétele és lerakása, aminek köszönhetően ma az eredeti szenny tetején még újabb, több tízezer tonnányi veszélyes hulladék fenyegeti többek közt a Mosonmagyaróvár alatti ivóvízkincset és Almásfüzitőn a néhány tíz méterre folyó Dunát.
Természetesen nem állítjuk, hogy maga Gyurcsány Ferenc lazította meg kiscsákányával az ajkai méregtavak gátjait. Azt azonban annál inkább, hogy óriási felelőtlenség volt az ország legfenyegetőbb ökológiai bombáit egy erkölcsi hulladékokból álló klikkre bízni. Akik – amint mai tudósításunkból is kiderül – ezúttal is magasról tettek sok ezer ember és egy fél megyényi Magyarország biztonságára.”