A Mancsról

„A Mancs ócska, idejétmúlt érdektelen szar, amit többségében öreg, megkeseredett szétcsúszott kultúrsznobok írnak javarészt teljesen irreleváns és marginális témákról, a pozsonyi úti kávézók és a bölcsészkarok közönségének. a magyar narancs kultúra rovata egy nagyon szomorú, ugyanakkor nagyon jellemző mementója annak a kilencvenes évek beli, ún. alternatív és rendszerváltó értelmiségnek, amelyik nem vette észre, hogy önmagában az már kevés, hogy ott voltál az újratemetésnél, és kétszer leverték a vesédet a rendőrök. amelyik a gerlóczy utcai színésztemetőben vagy a turiszt büfében egy piros fröccs mellett meséli, hogy mekkora komoly arcok voltak ők 89-ben, ők voltak az európai kultúra baszkikám, progresszív, friss, nem ez a provinciális lábszagú szar, hanem igazi relevancia. simán világsztárok lettünk volna, érted, berlinbe is mondták, hogy maradjunk kint, nyolc pulitzer díj járt volna azért, amit ezekért tettünk, de hát ebben a kurva országban nem lehet semmit, katika, még egy feles lesz ide a fiatalembernek, ezt most én fizetem, na menjünk vissza lapot zárni. a mancs kultúra rovata önmaga paródiájába fordult valamikor a kilencvenes évek végén, vagy a kétezres elején, ez már teljesen mindegy. a nem mindegy, hogy ezek az arcok még mindig úgy osztják az észt, mintha az, amit hétről hétre kinyomnak, több lenne egy rémesen ostoba és hiteltelen pártlapnál.”