Gyülekeznek a viharfelhők: fontos döntés előtt áll a Liverpool edzője

2024. december 04. 13:38

Szoboszlaiék trénere csak a kreativitásában bízhat.

2024. december 04. 13:38
SZOBOSZLAI Dominik; Arne SLOT

A csúcsformában szereplő Liverpool labdarúgócsapata egymás után múlja fölül topkategóriás ellenfeleit a különböző sorozatokban. Az utóbbi hetekben az előző szezon veretlen német bajnoka, a Bayer Leverkusen, a spanyol bajnok Real Madrid és az angol címvédő Manchester City is behódolt a Vörösöknek – Szoboszlaiék ráadásul gólt sem kaptak az említett találkozókon.

Szerda este Newcastle-ben van jelenése Arne Slot együttesének, az pedig nem lesz egyszerű kirándulás, a St. James’ Parkban sok nagycsapat megizzadt már, a Szarkák rendszeresen elkapnak egy-egy favoritot.

Ezt is ajánljuk a témában

„Tudjuk, hogy ismét nehéz hét következik.

Úgy gondoltuk, hogy a Madrid és a City nagyon erős csapatok, és annak is bizonyultak, de azt hiszem, még nehezebb elmenni egy idegenbeli meccsre a Newcastle-höz.

Egy olyan csapatról beszélünk, amelyik otthon nyert a Chelsea és az Arsenal ellen, és döntetlent játszott a Manchester City-vel. Nincs szükség arra, hogy ezek után bizonygassam, milyen nehéz lesz a szerdai meccs” – fogalmazott némi óvatossággal Slot, akit emlékeztettek rá, hogy a következő 9 alkalomból hatszor idegenben játszik a csapata.

Ezt is ajánljuk a témában

A mérkőzést felvezető sajtótájékoztatón a Liverpool holland mestere arról is beszélt, hogy miként kell kreatívan sáfárkodnia a védőivel a sérülések miatt. A nem bevethetők listája ugyanis fokozatosan nő a csapatnál: Alisson mellett Bradley, Chiesa, Jota, Konate és Cimikasz is kidőlt a keretből.

„Kreatívnak kell lennünk, talán ez a jobb szó, mert pillanatnyilag nem használhatjuk Trentet (Alexander-Arnold – a szerk.). Hétvégén a City ellen nem tartottuk okos dolognak, hogy 90 percet játsszon a sérülése után, valószínűleg ez szerdán és szombaton is így lesz, szóval kreatívnak kell lennünk. Miután lecseréltük, Jarell Quansah remekül pótolta, ennek ellenére nem tartom jó megoldásnak a 21 éves játékos szélen való szerepeltetését, mert ha bármilyen okból nem tudja folytatni a játékot az egyik belső védőnk, akkor szükségünk lesz Jarellre. Ennél kreatívabbnak kell lennünk. Ha beválik az ötletünk, valószínűleg okosnak fognak nevezni, ha viszont nem, az lesz az egyik legostobább dolog, amit eddig csináltam!” – tekintett előre kritikusan Slot, aki fontos döntés előtt áll a csapat összeállítását illetően, hiszen Trent Alexander-Arnold pozíciója kulcsjelentőséggel bír a csapat eredményessége szempontjából.

Az együttes menetrendje tehát főleg idegenbeli összecsapásokat tartogat, ennek ellenére bizakodóak lehetnek az Anfielden, a Liverpool utcahosszal vezeti a Premier League-t! Szoboszlai Dominikék kilenc ponttal állnak jobban az Arsenal–Chelsea duónál és tizeneggyel a címvédő, a hétvégén legyőzött Manchester City-nél.

Fotó: Joe Robbins/Icon Sportswire via Getty Images

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
n-a
2024. december 04. 13:40
NYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓCNYÓC
n-a
2024. december 04. 13:39

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!