Közvetlen Chicago – Budapest járatot indít az American Airlines

2019. augusztus 08. 14:33

A légitársaság jövő tavasztól heti négyszer közlekedteti a járatot.

2019. augusztus 08. 14:33

A légicég honlapján csütörtökön publikált közlemény szerint Budapestre az American Airlines Boeing 787-8-as Dreamlinerei közlekednek hetente négy alkalommal május 7-től október 24-ig. A társaság emellett a régióban Krakkóba és Prágába is indít járatokat Chicagóból.

Az Illinois-i nagyváros és Budapest között tavaly létesült először közvetlen összeköttetés, a LOT Polish Airlines indított járatot a két város között, amely egész évben heti kétszer közlekedik. A jövő évtől azonban a LOT már csak a nyári menetrendi időszakban jár majd Chicagóba Budapestről, és változatlanul hetente két járat közlekedik, amelyet az American Airlineshoz hasonlóan szintén Boeing 787-8-as Dreamlinerekkel teljesítenek.

Az American Airlines a Malév 2012-es csődje előtt Budapest és New York között biztosított járatokat a nyári időszakban, de a nemzeti légitársaság csődje miatt 2012 májusában már nem újította meg a járatot. A légicég tavaly tért vissza Budapestre, amikor a LOT New York-i és chicagói járatának megnyitásával egy időben Philadelphiába indított új járatot, amely az idei és a jövő évi nyári menetrendben is közlekedik, az American Airlines Boeing 767-300-asainak fedélzetén lehet eljutni Pennsylvania állam legnagyobb városába.

(MTI)

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2019. augusztus 08. 17:11
Na pont Chicagóba ahol csikágó van!
luga
2019. augusztus 08. 15:17
Mocskos bolsik, örültök, hogy átjátszottátok a MALÉV-ot, a repteret a haveroknak? Mennyi baksis jutott nektek? Csak nehogy a magyarok valamit is nyerjenek a saját repterükből.
Locomotive
2019. augusztus 08. 15:15
Ebben a diktatúrában? Pfff...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!