Kedves soviniszta román barátaink, köszönjük!

2019. június 11. 11:49

A román állam óriási konfliktusfaktort jelent az EU-n és a NATO-n belül egyaránt.

2019. június 11. 11:49
Balogh Levente
Krónika

„Megállapítható: a román kormány az ügy kezelése során egyetlen alkalmat sem szalasztott el, hogy úgy viselkedjen, mint egy saját kisebbségi polgárai ellen fellépő telivér latorállam kormánya. Attól kezdve, hogy a román belügyminiszter gyakorlatilag a törvénytelen avatóünnepség megtartására buzdította a román szélsőségeseket, a magyarokat felelőssé tevő külügyi nyilatkozaton át addig, hogy most a román kormány rátenné a kezét a temetőre, azt ígérve, hogy példásan gondozza majd a szerinte »nemzetközi« sírkertet.

Ami annak ismeretében, mennyire példásan gondozzák a környéken levő, valóban román hősök sírjaiból álló, düledező, gazzal benőtt temetőt, enyhén szólva is nevetséges kijelentés. Érdekes a román média reagálása. Bár vannak józanabb hangok, amelyek elismerik, hogy a román fél követett el agressziót, azért nem állják meg, hogy vörös posztóként valamilyen formában a magyarokat is vétkesként hozzák ki – ha másként nem, azzal a bornírtsággal állnak elő, hogy a román temetőgyalázást is Orbán Viktor nemzeti politikája váltotta ki.

És persze azért ostorozzák a magyarokat, hogy nemzetközi színtérre vinnék a problémát. Holott pontosan ezt kell tennünk: minden lehetséges nemzetközi fórumon be kell mutatnunk az incidenst. Egy nemzetközi sajtótájékoztató sem jönne rosszul, amelyen országnak-világnak megmutathatjuk: a saját, nem román nemzetiségű, adófizető polgárait továbbra is diszkrimináló, azok tulajdonát, létesítményeit a szélsőséges román erők atrocitásaitól megvédeni nemcsak nem tudó, de nem is akaró román állam óriási konfliktusfaktort jelent az EU-n és a NATO-n belül egyaránt. Ha már erre maga a román fél nyújtott újabb bizonyítékot.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich
2019. június 11. 20:05
Kár volt beengedni a románokat az EU-ba és a NATO-ba!
röviden
2019. június 11. 17:10
Sajnos, szép, hogy az erkölcsi fölény az oldalunkon, de ez sose fogja überelni Deveselut meg Konstancát.
OberEnnsinnen
2019. június 11. 16:56
Nagyszerű, Levente, grat. "Ami annak ismeretében, mennyire példásan gondozzák a környéken levő, valóban román hősök sírjaiból álló, düledező, gazzal benőtt temetőt, enyhén szólva is nevetséges kijelentés." Remélem, dokumentáljátok, sok-sok fotóval! "És persze azért ostorozzák a magyarokat, hogy nemzetközi színtérre vinnék a problémát. Holott pontosan ezt kell tennünk: minden lehetséges nemzetközi fórumon be kell mutatnunk az incidenst. Egy nemzetközi sajtótájékoztató sem jönne rosszul, ..." Már meg kellett volna tenni, nemcsak ott, de Budapesten feltétlenül. Ebben a Külügy, ill. kormány bármely intézete: (Századvég, Nézőpont estébék, de mindenekelőtt az Alapjogokért Központ leszerepelt-szerepel, amiért nem tette, teszi meg!!!)
Takita
2019. június 11. 16:26
A magyarság is hibás! Miért képtelen megérteni a közvélemény döntő többsége,hogy a revizió ,a mindent vissza, stb hangoztatása csak a határontuli magyarok iránti bizalmatlanságot fokozza.,és a beolvasztási törekvéseket erősíti. A Párizsi-békeszerződés után bármilyen határ-revizió elképzelhetetlen. Egyetlen értelmes alternatíva a határontúli magyarok megmaradásának biztosítása , a magyarságuk megörzésének segítése.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!