A lódoktor virágvasárnapja

„Interjút adott a »Mérce« című neokommunista propagandakiadványnak a jeles Hadházy doktor, aki mostanában Márki-Zay másoddiktafonosaként igényel mérsékelt figyelmet. Az interjú apropóját az adta, hogy vasárnapra tüntetést szervez a kitűnő honfiú az MTVA-székháza elé.

Zárójel. Az interjú apropója egyébként bármi is lehetne, hiszen időről időre gondoskodni kell róla, hogy az urak ne menjenek ki a divatból. Márki-Zay, Hadházy – most már csatlakozott hozzájuk Szél Berni is – afféle alkotmányos partizánok, akik komoly pénzeket vesznek fel mint közszereplők az ellenállásért. Önmagukon és a megfoghatatlan »igazságosságon« túl – az mindig nagyszerű dolog, ha az embernek csak metafizikailag van főnöke – nem képviselnek senkit, hiszen onnan, ahonnan mandátumukat nyerték már régen kivágták őket. Zárójel bezárva.

Nem tudom, miért, de nekem az interjú alanyáról Kohlhaas Mihály, a zseniális Heinrich von Kleist hőse jutott eszembe, akinek történetét aztán Sütő András is feldolgozta. Mindenkinek tiszta szívből ajánlom az eredeti Kleist mű elolvasását, mert nagyszerű, mint Kleist legtöbb műve. Tán azért ez ugrott be, mert hőséről neveztek el egy pszichiátriai szimptómát is, az ún. Kohlhaas-szindrómát, más néven a kóros érvényszerzésbe tébolyulást, amelyet a kitaszítottság-élmény és bosszúvágy keveréke jellemez. Ákosnál ezt teljes pompájában látjuk tündökölni, a pszichológia legnagyobb dicsőségére.

Az interjú maga hosszú és dögunalmas. Lódoktorunk kizárólag az évek óta hajtogatott paneljeit ismételgeti megkapó monotóniával. Volt azonban két olyan dolog, mely újszerűnek hat.

Az egyik így hangzott: »Hát, először is, nem kellene bemenni a parlamentbe. Azzal, hogy törvényjavaslatokat nyújtanak be, vitáznak, csak azt a látszatot keltik, mintha ez egy tisztességes helyzet lenne, ahol tisztességesen lehet dolgozni.« Mélyen igaz meglátás ez. Az ellenzék parlamenti jelenlétével legalizálja Orbánbasi elnyomását.

VAN AZONBAN NÉMI BÖKKENŐ. A KÉPVISELŐI MANDÁTUM ELFOGADÁSÁVAL IS UGYANEZT TESZI.

Hiszen, ha a parlamentben látszatmunka folyik, akkor a képviselők is csak látszatképviselők. Ideje lenne tehát – a fenti logika szerint – lemondani a parlamenti mandátumról is. Ez azonban azzal a sajnálatos következménnyel járna, hogy a képviselői fizetésről is le kéne mondani. Ezt viszont nem teszi, hiszen ez lukat vágna a családi büdzsében. Sokkal jobb ugyanis az ellenállás jól fizetett hősének lenni, mint ugyanezen ellenállást társadalmi munkában csinálni. Így áll elő az a helyzet, hogy a parlamenti fizetéséért beszélhet a parlament ellen. Kígyót melengetnek a keblükön.

A másik érdekes gondolata az volt a képviseltek nélküli képviselőnek, hogy ».. a kormánypropagandát egyszerűen be kell tiltani.« Ennek érdekében népszavazási kezdeményezést is bejelentett. Egyszerűen imádja az aláírásgyűjtéseket, aminek egyik oka mindenképpen az, hogy ilyenkor neki semmit sem kell csinálnia. Kieszeli, bejelenti a haladó sajtóban és kormányt utálók már mennek is gyűjteni. Ő pedig elégedetten hátradőlhet: „Jól megadtam nekik!”

Nem tudom, pontosan mire gondolt a költő, mikor »kormánypropagandáról« beszélt. Mert hát ugyebár mi is lehet az a bizonyos »kormánypropaganda«? Illetve – ami még fontosabb – ki dönti el, hogy mi az? Gondolom egy, Hadházyból és Ákosból álló grémiumot kell kinevezni, amely aztán ítél majd elevenek és holtak felett propagandaügyben.”