Brutális migránsbűncslekmények rázzák meg a nyugat-európai országokat
Akár a saját segítőikről, akár iskolás lányokról legyen szó, nem válogatnak az áldozatok között.
A menekülteket, a rasszizmus és idegengyűlölet hullámait meglovagolva, homogén, erőszakoló hordának beállítani otromba túlzás.
„A kormánypárti oldal pedig egy többszörös válogatott bajnok sportolóról, családapáról nem tudja (vagy nem akarja) elképzelni, hogy erőszakot követ el. Mindkét politikai szekértábornak megvan a saját elképzelése az erőszakról, illetve az erőszaktevőről, és emiatt hajlamosak elveszíteni a kapcsolatot a valósággal.
Ennek kapcsán két dolgot jegyeznék meg. Egyrészt: a menekülteket, a rasszizmus és idegengyűlölet hullámait meglovagolva, homogén, erőszakoló hordának beállítani otromba túlzás – ám csodálkozni azon, hogy a menekültek közt is vannak erőszakolók, nem kevésbé túlzás. Nagyon fontos, hogy az erőszak azon típusával is foglalkozzunk, amit menedékkérők követnek el, és azt ne hallgassuk el valamiféle nagyon félreértelmezett tolerancia vagy politikai korrektség nevében.
A tolerancia az erőszakra nem terjed ki, ahogy a politikai korrektség is csak a sértő általánosításokat tiltja, nem a már elkövetett bűncselekményekről való beszédet. Az arányok taglalásánál is hiba megállni: Sarhadi Bilal Ahmad magyar áldozatát, vagy a júniusban Wiesbadenben afgán menedékkérő által meggyilkolt 14 éves Susanna Maria Feldmann szüleit aligha vigasztalja, hogy a nők elleni erőszakos esetek többségét nem menedékkérők követik el. Aki nem kerül be a párkapcsolati erőszakkal élete során találkozó 20 százalékba, hanem menedékkérő által találkozik először az erőszakkal, azt nem fogják az arányok érdekelni. Ha a feminizmus nem hallgatja és védi meg ezeket a nőket (is), akkor a szélsőjobbnál fognak megértést keresni – ez a tendencia a bevándorlással fokozottan érintett országokban már látszik is. A rasszizmus és a vallási alapú diszkrimináció elítélése nem lehet egyenlő a kulturális relativizmussal, a nők jogaink háttérbe szorításával. Az Isztambuli Egyezmény is világosan leszögezi, hogy az erőszakra semmiféle vallásra, kulturális szokásra, hagyományra való hivatkozás nem mentség. Éppen ezért, ellentétben a New York Times publicistájának véleményével, aki »a német feminista dilemmájáról« beszél, én nem látok itt semmiféle dilemmát.”