Kósa lesz a Fidesz önkormányzati választási kampányfőnöke

2018. április 25. 21:43

A fideszes politikus elárulta: a másfél év múlva sorra kerülő helyi választásokon is központi téma lesz a migráció: „minden induló jelöltnek fel kell vállalnia, hogy például beengedne-e menekülttábort a településére.”

2018. április 25. 21:43

Kósa Lajos lesz a Fidesz 2019-es önkormányzati kampányának kampányfőnöke – erről a kormánypárti politikus szerdán az Origónak adott interjújában beszélt. 

Úgy fogalmazott, a Modern Városok Programért felelős tárca nélküli miniszterként elvégezte, amit a miniszterelnök kért, a program pedig 2022 végéig teljesülhet. Saját sorsát illetően azonban fontos bejelentést is tett: „azt tudom mondani, hogy a mai napon Orbán Viktor előterjesztésére a Fidesz elnöksége megválasztott a 2019-es önkormányzati választási kampány országos kampányfőnökének” – nyilatkozta.

Szerinte mivel a választásra való felkészülésért és annak eredményességéért felel, ez „a kormánytagsággal politikailag összeférhetetlen”, így értelemszerűen nem maradhat miniszter.

Kósa elmondta, bár a választásig még másfél év van hátra, ez nem sok idő - 3200 település van, ebből 24-ben él az ország 40, 300-ban pedig az ország 85 százaléka. „Mindegyik település fontos, minden településen kell lennie választott tisztségviselőnek. Természetesen vannak szimbolikus városok, falvak, amelyek kitűnnek a mezőnyből” – mondta.

Kérdésre válaszolva kifejtette, nem az önkormányzati kampány része Budapest közigazgatásának átalakítása. Szerinte ilyet kampányban nem lehet átszervezni, de a kampány során megtapasztaltakat fel lehet használni az önkormányzati rendszer továbbfejlesztése területén.

A fideszes politikus arról is említést tett, hogy először Tarlós Istvánnal kezd egyeztetést, mert a főváros az mégis csak a fő város. Ugyanakkor szerinte nem szabad abba a hibába esni, hogy az önkormányzati eredményeket parlamenti választási eredményekhez hasonlítjuk: Minderre a legjobb példa a hódmezővásárhelyi választás, ahol rövid időn belül homlok egyenesen más eredmény született.

Leszögezte: „nagy hiba lenne az ellenzék részéről, ha azt hinné, hogy már megnyerte a fővárost. Arról is szót ejtett, az önkormányzati választások szavazóbázisa nem azonos az országgyűlési választásival.

Kósa azt is előrevetítette, szerinte miről fog szólni a 2019-es EP-választás kampánya (melyet egyébként nem ő, hanem Gyürk András fog vezetni). „Persze nagyon fontos szerepe lesz az EP-választásnak is, ami most igazán történelmi jelentőségű lesz. Minden a migrációról fog szólni, és nem egyéb részletkérdésről” – vetítette előre a fő témakört a tárca nélküli miniszter. Elmondta, „minden induló jelöltnek fel kell vállalnia az álláspontját, hogy például beengedne-e menekülttábort a településére vagy küzdeni akar ellene.” 

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lion
2019. október 16. 01:43
Óriási hiba volt így utólag Kósát kampányfőnöknek választani.
tizuii
2018. április 26. 08:27
mi ez a nagy vinnyogás itt, nem tetszik valami? ezzel lehet nyerni, nem azzal, hogy korrupció, korrupció
1288-as Soros zsoldos
2018. április 26. 06:45
Szóval kibasztak Lajos, mint macskát szarni. Remélem édesanyádról azért fogsz gondoskodni, továbbra is.
balbako_
2018. április 26. 04:33
Sok sikert kívánok hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!