Brexit után: nagyon vezetnek a tory-k Nagy-Britanniában

2016. augusztus 05. 11:14

2010-es kormányra kerülése óta a legnagyobb különbséggel, 14 százalékkal vezet a brit Konzervatív Párt a Munkáspárt előtt. A felmérést végző YouGov kutatási igazgatója szerint ez megszokott olyankor, mikor két választás között kormányfőváltás történik. A kutatás szerint nem bánták meg a szavazók a Brexitet: azt 46 százalék jó döntésnek tartja, és csak 42 százalék rossznak.

2016. augusztus 05. 11:14

Nagyon vezetnek a tory-k, de kormányfőváltás után ez nem meglepő

Tovább növelte támogatottságát a kormányzó brit Konzervatív Párt, és 2010-es kormányra kerülése óta a legnagyobb különbséggel vezet a legfőbb ellenzéki erő, a Munkáspárt előtt a YouGov közvélemény-kutató intézet legfrissebb felmérése szerint. A júliusban hivatalba lépett Theresa May miniszterelnök vezette toryk 14 százalékkal előzik meg a Munkáspártot. Az előbbit a szavazók 42, az utóbbit 28 százaléka támogatja – derült ki a The Times című lap megrendelésére augusztus 1-jén és 2-án csaknem 1800 ember megkérdezésével készült kutatás eredményeiből. Ez a legnagyobb különbség, amelyet 2009 vége – Gordon Brown munkáspárti kormányfő miniszterelnökségének utolsó hónapjai óta – a két párt között mértek.

A 2010 és 2015 között a konzervatívokkal koalícióban kormányzó Liberális Demokraták nyolc százalékon állnak, vagyis nem tudták növelni támogatottságukat. Az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártját (UKIP) 12 százalék támogatja.

A Theresa May vezette Konzervatív Párt jelentős előnnyel vezet, de a népszerűség ilyen mértékű növekedése megszokott dolog azokban az esetekben, amikor két választás között kormányfőváltás történik – értékelte az felmérés eredményeit a YouGov kutatási igazgatója. Anthony Wells ugyanakkor egy ennek a népszerűségnek a kihasználásán alapuló előre hozott választás lehetőségével kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy a múltban ezek a kedvező időszakok legfeljebb két hónapig tartottak. A kormány jelenleg nem is tervez előre hozott választást.

A YouGov szerint nincs Bregret

A közvélemény-kutatási eredmény egyébként – az Ipsos Mori friss kutatásával ellentétben – nem támasztotta alá, hogy a szavazók megbánták a brit európai uniós tagságról tartott népszavazáson hozott döntésüket. Arra a kérdésre, hogy helyesnek találják-e az ország távozását az EU-ból, a válaszadók 46 százaléka válaszolta azt, hogy ez volt a helyes döntés, 42 százalék mondta azt, hogy nem.

A Brexit 29 százalék szerint lesz kedvező hatással a gazdaságra. A referendum előtt 23 százalék vélekedett így. A népszavazás előtti 16-ról 20 százalékra emelkedett azoknak az aránya, akik szerint a kilépés révén az Egyesült Királyság növelni fogja befolyását a világban. A referendum óta 35 százalékról 30-ra csökkent viszont azoké, akik úgy vélik, hogy a Brexit kedvező hatással lesz az állami egészségügyi ellátó szolgálatra (NHS), mint ahogy azoké is - 53 százalékról 47-re -, akik szerint az EU-ból való kilépéssel kisebb lesz a bevándorlás mértéke. 

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Strassnoff Ignác
2016. augusztus 05. 14:34
Kedves idióta, barom Mandiner! Szerintetek miért olvasson benneteket valaki? Felületes elképzelés szerint úgy gondolná az ember, hogy azért, hogy információt szerezzen a világ dolgairól. Na most ez nálatok sokszor elég hülyén néz ki. Íme a mai nap eddigi legszebbje. Két egymást követő cikk, kevés időbeni különbséggel: "Brexit után: nagyon vezetnek a tory-k Nagy-Britanniában.. A kutatás szerint nem bánták meg a szavazók a Brexitet: azt 46 százalék jó döntésnek tartja, és csak 42 százalék rossznak." A másik: "Ipsos Mori: Már bánják a britek a Brexitet, az oroszok örülnek... Az eredmény szerint maguk a britek sem látják már ezt annyira pozitívan: 51 százalékuk szerint a Brexit rossz az országnak, és csak 38 százalékuk tartja jó döntésnek az Eu-ból való távozást." Én a magam részéről pont leszarom, hogy mi a véleménye a briteknek a hülyeségükről de ez mi a fasz??? Percek alatt változik a véleményük? Minden oldalnak szeretnétek megfelelni? Vagy egyszerűen csak seggfejek próbálnak úgy csinálni, mintha újságírók lennének? Nem kell előjönni azzal, hogy csak más forrásokat idéztek! A "másol, beilleszt" nem újságírás. Azt egy fogyatékos is meg tudja csinálni. (Mint azt esetetek jól példázza.) Szóval amit csináltok, az nagy szar, nem újságírói munka. Bezzeg ha valami idióta vezérkommentben kell sziporkázni valamelyik zseniteknek, akkor az aztán olyan okos, mintha ő szarta volna a spanyol viaszt. Pedig azt más szarta, ő csak a monogrammját harapta bele. Ha valami értelmes munkát kéne végezni, akkor meg lefagy a szoftver... Gratulálok! Remélem büszkék vagytok magatokra! Faszfejek.
Gombóc XVI. Artúr
2016. augusztus 05. 13:03
Hat azért a 46%-al szembeni 42% nem "csak 42%". Mert az a 4 % nem olyan nagy eltérés. Arról már nem is beszélve, hogy az emberek egy része inkább akar a "nyertes" félhez tartozni, még akkor is, amikor a "másik oldalra" szavazott. Ezért inkább hazudik. Ezt már több választás után megfigyelték, amikor az utólag -saját bevallás szerint- készített felmérés szerint nagyobb volt az igenek száma, mint az ténylegesen volt.
Mich
2016. augusztus 05. 12:42
"nagyon vezetnek a tory-k Nagy-Britanniában" nyilván erre kellett Cameronnak a népszavazás... amire azonban Nagy-Britannia (és ő maga is) ráfázott...
paraklétosz
2016. augusztus 05. 12:21
Szóval bánják is meg nem is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!