Geszti, a Szadesz Ron Werbere

2013. szeptember 07. 11:56

A Geszti által életre hívott és máig irányított ARC óriásplakát-kiállítás szépen illeszkedik az ellenzék végletekig lebutított politikai kommunikációjába.

2013. szeptember 07. 11:56
Boris Vian
Tutiblog

„A Geszti által életre hívott és máig irányított ARC óriásplakát-kiállítás szépen illeszkedik az ellenzék végletekig lebutított politikai kommunikációjába. Fűszerezve némi magyarellenességgel. Mert az olyan »laza«. Olyan liberális. Ráadásul Geszti egykor már kokettált a megszűnőben lévő, de halálában is ártó szadesszal. (akik 415 millió forintos tartozást hagytak maguk után, amit az adófizetők pénzéből akarnak majd rendezni.) 2002-ben Geszti volt az SZDSZ kampányának »ötletembere«. Jó pénzért szidta az első Orbán-kormányt. Mondhatni ő volt a »Szadesz Ron Werbere«. Aztán 2006-ban még a pletykalapok is tele voltak avval, hogy Geszti fontolóra vette a választásokon való elindulást. Majd ezt mégsem tette meg. (szerencsénkre!) Inkább elment énekelni. (szerencsétlenségünkre!) De a választási kampányba azért segített egy kicsit az SZDSZ-nek. Ne felejtsük el: ez akkor történt, amikor a Szadesz hathatós segítségével tombolt és rombolt a gyurcsányizmus.

A 13. ARC óriásplakát-kiállítást végigjárva jól tapintható a jövő tavaszi kampányra való készülődés. A győztes, köztérre végül kikerült »művészeti alkotások« szinte kivétel nélkül politizálnak. Ez önmagában még nem is lenne olyan nagy baj. A mondanivaló viszont igencsak egyoldalú. Minden magyar létében való gyalázása, aki ennek az országnak a megmentését nem az ún. baloldaltól várja. A fő téma persze a nemzeti trafik, de mondjuk ez érthető...

 
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szabadhajdu
2013. szeptember 07. 17:18
Mégis mit várunk egy lierális zsidótól? Legyen első áldozó?
IgazságosIzomViktor.
2013. szeptember 07. 16:52
Lebutított kommunikáció?Tessék már meghallgatni egy Selmeczy vagy egy Hoppál kommunikációt.Na az népbutítás a javából.
Wazze
2013. szeptember 07. 15:04
Ez a fajtajelleges zsírfejű tolvaj zsidó is agresszív... Aljas módon lopta a külügyminisztériumból a pénzt, "logótervezés" címszó alatt! Öregebbek emlékeznek még rá, talán... Pont mint a Ron Werber. Vagy Braun Róbert...
OberEnnsinnen
2013. szeptember 07. 14:00
Ezek az emberek - Farkasházytól, Sasson át, Gesztiig - vajon miért bennünket, magyarokat akarnak "boldogítani", az ő "humorukkal" jókedvre deríteni?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!