Súlyos baleset érte Nancy Pelosit Luxemburgban: kórházban kezelik
A volt amerikai házelnök, Nancy Pelosi egy hivatalos luxemburgi út során szenvedett balesetet, de állapota stabil, és a kórházból is folytatja munkáját.
Evan Vucci képe a merénylet utáni percről közlésének pillanatában ikonikussá vált. Olyannyira, hogy az elkövetkezendő négy hónapban a Biden elleni stratégia legfontosabb, mindent maga mögé utasító elemévé válik. Dicsőséget hoz az amúgy is Pulitzer-díjas készítőjének, elnöki széket Trumpnak.
Révész Béla Ákos, a Makronóm elemzőjének véleménycikke
A vérző, a titkosszolgálati gyűrűből is kiemelkedő, öklét magasba emelő Trump (feje fölött az amerikai zászlóval) fotója megjelenése pillanatában lemosott mindent eddigi politikai marketingeszközt az elnökválasztási kampány kellékes asztaláról. Az Associated Press munkatársa, Evan Vucci megalkotta a tökéletes képet, amelynek segítségével gyakorlatilag Trump már meg is nyerte a választást.
Bármi is történjen ez után a kampányban, bármit is tegyen a Fehér Ház stábja, bárhogyan is szedje össze magát a már saját emberei szerint is teljesen alkalmatlan Biden elnök, a republikánusoknak elég lesz csak előhúzni a fotót – a többi néma csend.
Ahhoz, hogy a kép elkészüljön, egyfelől kellett Vucci elképesztő helyzetfelismerése. A riporter azonnal tudta, hogy lövést hall, és egyetlen másodperc alatt döntött: a színpad széléhez rohanva le sem vette kameráját Trumpról. Önmagában ez azonban nem lett volna elég: a sikerhez maga Trump is kellett, aki végtelen profizmussal volt képes végiggondolni abban az egy percben, amit a titkosszolgálati gyűrűben a földön töltött, miként reagáljon a helyzetre. Ahogyan döntött, az maga volt a mítoszteremtés. Abban a pillanatban, hogy felállva dacosan felemelte az öklét, Vucci pedig megörökítette a pillanatot, a volt és (immár bizonyosan) leendő elnök az amerikai konzervatív értékek, az akarat, a mindent félresöprő lendület, az erő, a hit, a győzelembe és az országba vetett vak hit tökéletes szimbólumává vált. Olyan erős jelképpé, amely erőszakos háttere okán egyfelől magába sűríti az amerikai közélet mocsarának minden negatívumát, másfelől pillanatképet ad a kiút mikéntjéről. Történelmi jelentőségű? Minden bizonnyal: ez a fotó Trump visszavonhatatlan belépője a Fehér Házba.
A fotó mind mondanivalóját, mind kompozícióját tekintve igen erős hasonlóságot mutat az amerikai történelem egyik legismertebb képével, azzal, amelyiken 1945-ben a tengerészgyalogosok Ivo Jimánál felállították országuk zászlóját, hirdetve az örökkévalóságnak az amerikai kitartást, a győzelembe vetett hitet és akaratot. (Szintén egy AP-s fotós, Joe Rosenthal képe.)
A történelem jelenét fagyasztotta meg az örökkévalóságnak, olyan erővel, amely egyfajta vakuemlékként azonnal kitörölhetetlenné válik a kollektív tudatból.
Vucci fotója a politikai szimbólum megalkotásának tankönyvbe illő esszenciája. Egyetemes értéket közvetít egyetlen konkrét pillanattal, hihetetlenül erős érzelmi reakciót váltva ki magából.
Úgy válik időtlenné, hogy minden mögöttes jelentésének pusztán kiindulópontja a konkrét politikai üzenet.
A fotón Trump immár nem pusztán egy amerikai elnök, hanem Az Amerikai Elnök, aki mozdulatával, a feje felett az amerikai zászlóval olyan hatást hozott létre, amely már nem egy társadalmi vágyat testesít meg, hanem túllép azon: a kép maga alakítja, motiválja a társadalmat, olyan nézetrendszert hozva létre, amely a fotó elkészülte előtt egyáltalán nem volt annyira egyértelmű, mint utána. Más szóval: nem közvetíti, hanem alakítja a politikát.
A liberális média máris igyekszik gúnyt űzni a fotóból, külön kikérve azt magának, hogy fél nappal a merénylet után már pólókon és ajándéktárgyakon szerepel, vagyis valakik valahol elkezdtek pénzt csinálni egy tragikus eseményből. Ez az ikonikus fotók sorsa. Hajlamosak elfeledtetni az események közvetlen kontextusát (ebben az esetben azt, hogy halálos áldozatai is voltak a merényletnek),
szerepük ugyanis messze túlmutat magán a cselekményen – ha tetszik, a múlt pillanatát a jelenben helyezik azonnal a jövőbe, változtatva azon.
Feltételezhetnénk, hogy Vucci fotója mint a belpolitikai káoszba és gyűlöletbe süllyedt Egyesült Államok tűpontos lenyomata azonnali katarzist is ad a társadalomnak: eltűnt egy határ, amelynek nem szabadott volna eltűnnie. A kép a békés konszolidációra törekvést is elősegíthetné, valójában nem fog ilyen funkciót betölteni. A főszerep most a haragé, nem úgy, ahogyan 2021. január 6-án a Capitolium ostrománál használták, hanem erkölcsi tekintetben. A fotó azonnali jelképévé vált Trump és a republikánusok morális fölényének a regnáló hatalom felett. Senki nem állítja, hogy Bidennek köze lenne a merénylethez, azt azonban nagyon is, hogy a Biden-i (és ide nyugodtan beilleszthető a liberális mainstream brüsszeli, európai ága is) ideológiát, világszemléletet és retorikát erősítő értelmiségnek van. „Ide süllyedtetek!” – hirdeti a fotó, a legkiválóbb politikai marketingtermékké varázsolva azt, ráerősítve az egyébként is „üldözött elnök” mártíromságára, egyben erkölcsi felsőbbrendűségére is.
Lényegtelen immár, Biden össze tudja-e szedni magát az ilyen-olyan sajtótájékoztatókra, hogy kiáll-e vitázni újra Trumppal, vagy milyen ígéretekkel próbálkozik a választásokig: Evan Vucci fotója a pillanat győztes impresszióját tágítja ki egészen novemberig. A maradandó impresszió pedig sokkal jobban befolyásol a valóságnál is – Trump véres fotója a felemelt ököllel immár az egész kampány legkeményebb és legfontosabb eleme lesz.
Evan Vucci azt tette, ami a dolga – és eldöntötte az amerikai elnökválasztást.
Fotó: MTI/AP/Evan Vucci
További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.hu oldalon.