Készül az új brüsszeli szankciós csomag

Tizennégy hónap kellett hozzá, hogy a Nyugat belássa azt, amit a világ békepárti része gyakorlatilag a kezdetektől fogva hangsúlyoz: a szankciók sokkal jobban fájnak a tiltások megalkotóinak, mint annak, aki ellen meghozták azokat. A várakozásokkal és a „tűpontos” prognózisokkal ellentétben az orosz gazdaság nem omlott össze, Moszkva gyakorlatilag gond nélkül váltott át egy speciális háborús gazdaságra, a jegybank villámgyorsan és sikeresen reagált a megváltozott helyzetre, az orosz exportkereskedelem megtalálta a nyugati hiányok befoltozására alkalmas új területeket és útvonalakat, a sokat emlegetett, de a széles körű konszenzust nagyvonalúan elhanyagoló nyugati stratégiai türelem pedig lassan kezd elfogyni. 

Túl azon, hogy a világ nagyobbik része továbbra is fenn akarja tartani a gazdasági kapcsolatokat Oroszországgal, Moszkva a kettős felhasználású termékek és a párhuzamos kereskedelem segítségével még az első tíz csomag elméletileg legsúlyosabb alaptételnek szánt intézkedéseit is át tudja vészelni. Brüsszel lassan jutott el a fájdalmas beismerésig: a szankciókhoz nem csatlakozó országok kereskedelmének fellendülésével a nyugati cégek csak összeszorított foggal nézik, ahogyan harmadik országok exportálják tovább termékeiket, és a szemük láttára úszik el a plusz profit, amit a háború előtt még ők fölözhettek le az orosz piacon.

Új nevek a kalapban

Miután Ursula von der Leyen és a háborúpárti országok már kifogytak az ötletekből, a legújabb terv szerint – és ez alkotja a tizenegyedik szankciós csomag gerincét – már nem újabb orosz célpontokat keresnek, hanem olyan harmadik országokat akarnak büntetni, amelyek egyébként szankciós termékekkel (többek között a szigorúan tiltott csúcstechnológiás alkatrészekkel) kereskednek moszkvai szerződések alapján.

A merész lépésnek azonban pontosan az lehet a következménye, mint az eddigi szankcióknak, még egy mellékhatással súlyosbítva: felmerül a veszélye, hogy az így szankcionált országokat (első körben Örményországról, Kazahsztánról, Kirgizisztánról, Tádzsikisztánról, Türkmenisztánról és Üzbegisztánról van szó) a tiltó rendelkezések teljesen elidegenítik majd Európától, és még szorosabbra fűzik kapcsolataikat Kínával és magával Oroszországgal. 

Azt hihetnénk, ezért is óvatosabb Brüsszel a szokásosnál: a tervezet szerint az EU először diplomáciai úton próbálná jobb belátásra bírni a „tévelygőket”, és csak utána jönnének a konkrét szankciók. Ám

amely ellen ha Brüsszel valóban szankciókat vezetne be, annak nyilván következményei lennének a globális színpadon. 

Nincs egység

A Kína elleni kereskedelmi tiltások ötlete az Európai Bizottság részéről nem új keletű. Tulajdonképpen a háború kezdete óta fel-felmerül a gondolat, ám eddig azzal hessegették el, hogy nincs meggyőző bizonyíték Peking kettős játékára. Ami azt illeti, most sincs, Európa pedig kezd tudatára ébredni kínai kapcsolatainak fontosságára és számára a legelőnytelenebb kimenetelű sebezhetőségére. Ez azonban úgy tűnik, ezúttal kevés lesz, akárhogy fogja a fejét Macron vagy a határozatlanságba lassan belealvó Scholz kancellár: a tervezet a hírek szerint hét kínai vállalat szankcionálási lehetőségét is tartalmazza, olyanokét, amelyek a gyanú szerint kettős felhasználású alkatrészekkel segítik „Putyin háborús gépezetét”.

A listán állítólag több olyan vállalat neve is szerepel, amelyeket az USA már szankcionál. Ilyen például a 3HC chipgyártó, amely Washington szerint az Államokból származó alkatrészeket próbált meg Oroszországnak szállítani, vagy a King-Pai Technology, amely hadiiparban is használható mikroelektronikus alkatrészekkel látja el Moszkvát. 

Kína nyilván nem lesz elragadtatva egy esetleges brüsszeli támadástól, de a tagállamok logikusabban gondolkodó fele sem szeretné túlzottan erőltetni a kereskedelmi háborút, már csak azért sem, mert ha elfajulna a helyzet, sokkal többet veszítenének, mint Peking. Jól jelzi az aggodalmat egyes EU-s diplomaták tiltakozása és a javaslat eltörlésére irányuló lobbija – a lázadó csoport élén pedig éppen az a Németország áll, amely Kína-ellenes retorikája ellenére nagyon is pragmatikusan gondolkodik, amikor tettekre kerül a sor.

És Törökország?

Több tagország egy talán még ennél is nyomasztóbb kérdést vetett fel a lehetséges szankciókkal kapcsolatban: belekerülhet-e a kalapba Törökország, amely az EU egyik legfontosabb kereskedelmi partnere, nem mellesleg pedig NATO-s tagállam? A kiszivárgott Pentagon-jelentés Ankarát Oroszország egyik legkészségesebb segítőjének tartja a szankciós bújócska terén, elvileg tehát előfordulhat az a furcsa helyzet, hogy az EU saját szövetségesét teszi tiltólistára. A kérdés, hogy egy ilyen fordulatra miképpen reagálna Erdoğan – amennyiben megnyeri a pár nap múlva esedékes választásokat.

Az Európai Bizottság nem kíván nyilatkozni a várhatóan óriási vitát generáló tervezetről, de a héten alapszinten kezdődő tanácskozás borítékolhatóan hosszúra fog nyúlni. A szankciók életbe léptetéséhez ugyanis az összes tagállam beleegyezése szükséges, márpedig saját nemzeti érdeküket a Kínához ezer szállal kötődő gazdaságok, Németország és Franciaország most pontosan úgy fogja védeni, mint Magyarország. Az a káprázatos ötlet pedig, amely szerint minden ország egyenlő, de a kisebbek száját erővel is be lehet fogni, szerencsére még csak kezdeményeiben létezik, az EU jövője szempontjából pedig üdvös lenne, ha ez így is maradna. 

Fotó: MTI/EPA/Reuters pool/Jason Lee