Az alelnök elmondta: a 2050-re klímasemlegességet céljául kitűző Zöld megállapodás mérföldköve lesz a kötelező érvényű európai klímarendelet elfogadása. Az ehhez kapcsolódó uniós jogszabályoknak kötelező érvényűvé kell válnia minden EU-tagállamban, még ha ez komoly kihívásokat is jelent – mondta. Hozzátette, hogy az éghajlatváltozással tagállami szinten nem lehet mit kezdeni, csakis a globális megközelítés lehet hatékony. Felhívta a figyelmet, hogy a kitűzött célok eléréséhez, mindenkinek – az ágazatoknak és az állampolgároknak egyaránt – áldozatokat kell hozni. A tiszta energiára való átállás költségeivel kapcsolatban azt mondta: „minél előbb fogunk bele annál olcsóbb lesz, de még többe kerülhet, ha most nem cselekszünk.”
Tóth Edina a Fidesz képviselője nagyratörő megoldásokat sürgetett, és azt mondta a klímarendelet elfogadása megerősítheti, hogy ne csak az egyes tagállamok, hanem az egész EU együttesen lépjen fel a klímaváltozás elleni küzdelemben. Kifejtette ugyanakkor azt is, hogy az Európai Bizottság legfrissebb tanulmánya nem mutatta be, hogy a tagállomokra milyen hatást gyakorolhat az átállás, ezért részletes modellezést kell végezni, amelyhez idő kell. A célok eléréséhez szavai szerint jó példák kellenek, és megemlítette, hogy