Hátborzongató összefüggés derült ki: valójában a „magyar nemzet eltörlése” a cél (VIDEÓ)

2025. július 09. 19:38

„A Budapest Pride kapcsán Magyarország ellen indított woke keresztes hadjárat egy nagyon komoly ügy” – mondta a spanyol EP-képviselő.

2025. július 09. 19:38
null

Jorge Buxadé kíméletlenül elmondta a véleményét Ursula von der Leyen, valamint több EP-képviselő nyíltan magyarellenes politikája kapcsán – mutatott rá Facebook-oldalán Schaller-Baross Ernő. A spanyol politikus röviden összefoglalta azt, hogy mi zajlott egész pontosan Budapesten a Pride ideje alatt.

A valódi ok

„Több mint 70 európai parlamenti képviselő, – a Néppárttól kezdve a kommunistákig – az európai adófizetők költségén sétált Magyarországon.

És mindezt azért, hogy megszervezzenek egy baloldali tüntetést Orbán ellen”

– fogalmazott Jorge Buxadé, majd hozzátette, hogy mégis örül neki, hogy ellátogattak Magyarországra, hiszen itt szembesülhettek vele, hogy a homoszexuálisok, valamint a nők nagyobb biztonságban vannak Magyarországon, mint Spanyolországban. Felhívta többek között arra is a figyelmet, hogy Magyarországot nem érinti a migrációs válság. A spanyol képviselő szerint valójában nem az a baj hazánkkal, hogy itt bárki is jogfosztott lenne, hanem az, hogy nem simul be a liberális trendbe.

A valóságban szerinte arról van szó, hogy szúrja a szemüket Orbán Viktor közerkölcs védelmében tett intézkedése.

Érvelése alátámasztása érdekében bemutatott egy konkrét esetet. Spanyolországban egy súlyos „homofób agresszió” történt, ám a média csak addig foglalkozott az üggyel, amíg ki nem derült, hogy az elkövető migrációs hátterű. Amint ez kiderült, már mindenki hallgatott.

„A Budapest Pride kapcsán Magyarország ellen indított woke keresztes hadjárat egy nagyon komoly ügy.

Egy újabb brutális támadás egy szuverén nemzet eltörlésére, meghajlítására”

tette hozzá Jorge Buxadé.

Ezt is ajánljuk a témában

A felvételt itt tudja megtekinteni:

Nyitókép: Facebook

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csapláros
2025. július 09. 21:48
tunktunktunk-2mi-egy-nagy-vibralo-tojast-hasznalunk-2 2025. július 09. 20:33 ..."mivel egy putriota ez is, a kutyat nem erdekli a velemenye"... Hitleréket sem érdekelték az őket kritizálók véleményei, a végén mégis ők vették be a ciánkapszulát és végezték akasztófán a nürnbergi börtön udvarán... Muhaha
csapláros
2025. július 09. 21:31
tunktunktunk-2B_kanya 2025. július 09. 20:56 ..."Ezert beszelunk a berekrol. A romanoknak belefer a ktgvetesi hiany, nincsenek tokig eladosodva, mint a magyarok."... Az IMF AZÉRT sürget adóreformot, hogy kezelhető legyen a román államadósság. Az IMF többek között a munkát terhelő adók csökkentése mellett a fogyasztási adókat pörgetné fel az országban, tehát áfaemelést szeretne látni. Erre már csak azért is nagy szükség lenne, mert az ország költségvetési hiánya a legnagyobb az Európai Unióban (!!!). BUKTÁL, mint ólajtó: a költségvetési hiány tehát ÉPPEN, hogy a románoknál nem fér bele, az IMF-nek meg a miénkkel nincs különösebb baja, mert MI KORDÁBAN tartjuk !
szilvarozsa
2025. július 09. 21:30
907 óta Európában piros betűs ünnep július 4. Vagy nem? Hogy azóta sem jött össze az eltörlésünk?
csapláros
2025. július 09. 21:21 Szerkesztve
tunktunktunk-2greeen 2025. július 09. 20:57 ..."mivel az en penzemen megy a hanyatlo nyugatra"... A faszt. 1. Te a pénzed a tartótiszedtől kapod és a kerítésen túlról, Tót- vagy Oláhországból kajabálsz ide... Muhaha... 2. Récsölnek VÁLLALKOZÁSA van, ha tudod a vállalkozás fogalmát egyáltalán. Jelenleg 1 millió 747 ezer vállalkozás működik. Ez 2,3 fő/háztartással számolva is 4 millió főt jelent. Ebből egy a Récsöl, a többi vállalkozó éppen Tótországban és Oláhországban FOGLALJA vissza az EZER ÉVES szülőföldet, RABSZOLGAKÉNT dolgoztatva a buzi szolga tót és oláh fajtádat ... muhahaha
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!