Az orosz agresszió nem nyeri el méltó büntetését

„Ami Rijadban történt, az nem egyszerűen egy Ukrajnáról szóló megállapodáshoz vezethet, hanem Oroszország részleges rehabilitálásához. Sok minden felsejlik a háttérben – az amerikai cégek kölcsönösen jövedelmező visszatérésén kívül az orosz gazdaságba, akár Washington azon kísérlete is, hogy meglazítsa a túlságosan erősödni látszó orosz–kínai szövetséget.

Trump fő célpontja ugyanis Kína, és úgy tűnik, kész lesz kiegyezni Oroszországgal, az ukránok és a teljes sokkban lévő európaiak feje felett.

Az ördög persze a részletekben rejlik – lehet-e legalább minimális közös nevezőt találni az orosz és az ukrán célok között? Ha nem, és ez tűnik valószínűbbnek, Washington meddig hajlandó elmenni Ukrajna kényszerítése terén? Mert a két fél közül egyértelműen Kijev a sokkal kitettebb az amerikai közvetítőnek, és a Trump-adminisztrációt nem köti a közvélemény. Az amerikaiak többségét nem érdekli Ukrajna, főleg nem a republikánus szavazókat. Donald Trumpot pedig nem érdekli a sajtó nyomása. Sőt Ukrajnát elsősorban a sajtó azon része támogatta, amely a leginkább ellenséges volt vele szemben. Borsot törni az orruk alá sohasem állt távolt Trumptól. Minden szavát úgy is kell nézni, hogy kevés dolog okoz neki nagyobb örömet annál, mint amikor a CNN elemzői nem jutnak levegőhöz a döbbenettől. 

Aki azt gondolja, a politika ezen szintjén nem játszhatnak szerepet a személyes érzelmek, az téved. Trump bizony bosszút áll a liberális sajtón és Volodimir Zelenszkij elnökön is – mert ellenfelét, Joe Bident támogatták. Ha az új amerikai elnök nyilatkozatait nézzük, Kijev kevés empátiára számíthat a Fehér Háztól. Zelenszkij úgymond »diktátor«, aki csak Biden és az amerikai adófizetők »lehúzásában« eredményes. Mire számíthat ezek után Ukrajna? Ez nagyon kemény figyelmeztetés, hogy ha továbbra is szembe próbál menni Trump politikájával, akkor semmire.

Az biztos – hiszen maga Trump és Hegseth védelmi miniszter gyakorlatilag kimondta –, hogy a legfontosabb kérdésekben Ukrajna három »nem«-et kap. Washington nem támogatja Ukrajna NATO-csatlakozását, nem küld amerikai csapatokat az országba és nem ad biztonsági garanciákat. Óriási csalódás ez az ukrán vezetésnek, és az őket feltétlenül támogató európai országoknak, pedig részben már Biden is megüzente ezt, csak nem ennyire kendőzetlenül. (...)

Erős ellentmondás, hogy ugyanaz a sajtó, ugyanaz a politikai elit mondja, hogy Ukrajna még mindig megverheti az oroszokat, hogy hamarosan összeomlik az orosz gazdaság, nincs már letárolt fegyverzet, amely aztán elmondja, akár már 2029-re összeszedhetik magukat az oroszok és veszélyt jelenthetnek Európára. A kettő egyszerre nem lehet igaz, mert nincs az az ország, amelyik pár év alatt újragenerálná azt a hadianyagot és fegyverzetet, amit az oroszok Ukrajnában már elvesztettek. Erre talán még Kína hadiipara sem lenne képes. Moszkva se nem olyan gyenge, hogy 2026-ban összeomoljon, sem olyan erős, hogy pár éven belül megtámadhassa Európát a siker akár legkisebb reményében. (...)

Be kellene mindenhol látni Európában, ahogy Washingtonban is belátták, hogy ezt a háborút Ukrajna nem tudja megnyerni, ha a győzelem területei visszaszerzését, a 2014 előtti határok elérését jeleni. A legjobb megoldás tehát a tárgyalás. A legjobb nem azt jelenti, hogy ez „jó”, csak azt, hogy bármi, ami jobb, nem elérhető. Az orosz agresszió nem nyeri el méltó büntetését, Moszkva ugyan árat fizet, de messze nem akkorát mint, sokan várták. A helyzet az, hogy egy nukleáris szuperhatalommal szemben ezek a várakozások eleve irreálisak voltak, csak egy belső orosz politikai összeomlás hozhatott volna teljes orosz vereséget. Próbáljuk meg lejjebb rakni a lécet, oda, hogy Oroszország ezt a háborút stratégiai szempontból voltaképpen elvesztette, mert a független Ukrajna megmarad, ha kisebb területen is. Nehéz feladat lesz ez a komoly realitásérzék deficittel rendelkező Európában, hiszen mély ideológiai és történelmi hiteket húz keresztül a rideg valóság.”

Nyitókép: MTI/EPA/AP pool/Alekszandr Zemljanyicsenko