Az igazoltatás során az egyik férfi kiszállt az autóból, majd rálőtt a rendőrökre, egyiküket mellkason, a másikat vállon lőtte, majd elmenekült.
A rendőröket kórházba szállították, de a mellkason lőtt rendőr belehalt sérüléseibe, kollégája állapota stabil. A helyszínelés során egy Artan Hajrizi névre Koszovóban kiállított útlevelet, valamint egy ugyanerre a névre Németországban kiállított személyi igazolványt találtak. Az elkövető ellen körözést adtak ki, drónokkal és helikopterekkel is keresik a 33 éves férfit. Az autó sofőrjét letartóztatták.
Ivica Dacic szerint a jelek kétség kívül arra utalnak, hogy terrortámadás történt, szervezett akcióról volt szó, amely Koszovóból indult. A boszniai rendőrség időközben elfogott egy férfit és egy nőt a kelet-boszniai Bijeljinában, akik a gyanú szerint kapcsolatba hozhatók a támadóval. Kihallgatásuk még folyik. A Kosovo Online című hírportál arról számolt be, hogy a Németországban élő Artan Hajrizi a hatóságokkal és a koszovói sajtóval is felvette a kapcsolatot, és közölte, nem ő volt az elkövető, dokumentumait korábban ellopták, amit jelentett is a német rendőrségen.