Így alakul a fejlett és fejlődő világ kapcsolata a BRICS-bővítés és Davos után. Goreczky Péter írása.
A szerző a Magyar Külügyi Intézet vezető elemzője
2024 januárjában két olyan világpolitikai eseményre is sor került, amely a fejlett és a fejlődő országok kapcsolatára, és ennek vetületeként a globális kormányzás kérdésére irányítja a figyelmet. Január 1-jén a BRICS formáció öt újabb állammal – Argentínával, Iránnal, Szaúd-Arábiával, Etiópiával és Egyiptommal – bővült, aminek következtében a csoport még nagyobb legitimációval és befolyással képviselheti a fejlődő világ érdekeit a nemzetközi politikai életben. Szintén januárban került sor a World Economic Forum hagyományos éves találkozójára a svájci Davos-ban, ami az évek során a globalizációt irányító elit kiemelt találkozójává fejlődött. Most a két esemény apropóján vizsgáljuk, milyen irányba tart a fejlett és fejlődő országok kapcsolata.
Az elmúlt évtizedekben az Egyesült Államok globális hegemón szerepe biztosította azt, hogy a nemzetközi rendszer és intézményei a fejlett gazdaságok érdekeinek megfelelően működjenek.
Ezért a fejlett és fejlődő világ, vagy a korábban elterjedt kifejezéssel „globális Észak” és „globális Dél” kapcsolatának alakulása elválaszthatatlan attól, hogyan változik az Egyesült Államok hegemón szerepe a világban. A kemény és puha hatalom mutatói alapján összességében az Egyesült Államok hegemón szerepe a hidegháború vége óta csökken. Jelen elemzés szempontjából fontos aláhúzni, hogy az „unipoláris pillanat” elsősorban nem az USA-t sújtó válságok következtében, hanem a fejlődő országok, különösen Kína gyors felemelkedése miatt múlt el. A hegemón szerep csökkenése ugyanakkor az egyes kemény és puha hatalmi tényezők esetében eltérő mértékben teljesül. A katonai hatalom tekintetében például az USA továbbra is szilárdan őrzi vezető szerepét. Bár ez a tény önmagában nem zárja ki, hogy egyes régiókban más nagyhatalom megkérdőjelezze a befolyását,
globális léptékben továbbra sem tudja egyetlen más állam sem megközelíteni az USA kapacitásait.
A gazdasági indikátorok tekintetében már korántsem ennyire meggyőző az Egyesült Államok vezető szerepe, ugyanakkor vállalatai továbbra is dominálják a világpiacot, ami világgazdasági súlyánál nagyobb szerepet biztosít az ország számára a nemzetközi sztenderdek meghatározásában. Az USA ugyancsak domináns a külföldi tőkebefektetés állománya tekintetében, ami összhangban van a globális pénzügyekben betöltött központi szerepével.
A világ teljes importjából való részesedése, vagy a kutatás és fejlesztés tekintetében az egyértelmű vezető szerepet ugyanakkor már nem sokáig mondhatja magáénak.
Vásárlóerő-paritáson mért világgazdasági részaránya és a globális exportból való részesedése pedig mára már elmarad Kínáétól. A keményhatalmi eszközökhöz hasonlóan az USA puha hatalma is csökkenő tendenciát mutat, nemzetközi megítélése jelentősen elmarad a közvetlenül a hidegháborút követő időszakétól.
Az Egyesült Államok hegemón szerepének hanyatlása mutatkozik meg abban is, hogy
Washington egyre kevésbé képes konszenzust építeni más nagyhatalmakkal a globális kérdésekben.
Az ENSZ BT-n belüli konfliktusok jól mutatják, hogy az USA vezető szerepét mára csak a nyugat-európai nagyhatalmak fogadják el, míg Oroszország és Kína egyre gyakrabban fordul szembe az USA akaratával. Mindez a nemzetközi intézmények megosztottságát eredményezi, arra késztetve a nagyhatalmakat, hogy versenyezzenek a többi tagállam feletti befolyásért. Ez a tendencia pedig a fejlett és fejlődő világ kapcsolatára is hatással lesz, mivel az USA hegemón szerepét egyre kevésbé elfogadó nagyhatalmak és középhatalmak számára a világrend megreformálásában érdekelt globális Dél kézenfekvő terep a szövetségépítésre.
Ahogyan szó volt róla, az USA és a fejlett gazdaságok dominanciájának csökkenése elsősorban a fejlődő országok, különösen Kína gyors felemelkedésének köszönhető, ami leglátványosabban a világgazdasági súlyok átrendeződésében érhető tetten. A folyamatot számos statisztika alátámasztja, itt most a teljesség igénye nélkül csupán példaként mutatjuk be a G7 és az E7 országok (a G7 analógiájára a fejlődő világ meghatározó gazdaságainak elnevezése, ami Kína, Oroszország, India, Brazília, Törökország, Mexikó és Indonézia csoportját takarja) globális GDP-n belüli részesedésének változását.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a fenti átrendeződés elsősorban a kínai és újabban az indiai gazdaság gyors növekedésének tudható be, ugyanakkor hosszú távon a fejlődő világ más országai fogják átvenni a stafétát. 2050-re például Indonézia várhatóan a világ 4. legnagyobb gazdasága lesz, a PwC előrejelzése szerint pedig az E7 csoport a globális GDP közel 50%-át fogja adni.
A hidegháborúra emlékeztető folyamatok és a nagyhatalmi rivalizálás visszatérésével a globális Dél kifejezés újra reneszánszát éli, és egyre több politikus, illetve elemző alkalmazza
az USA-Kína versengésben oldalt választani nem akaró, a jelenlegi világgazdasági rendszer igazságtalanságaival elégedetlen, a multipoláris világrendet támogató, fejletlen vagy fejlődő országok széles tömegére.
Az elnevezés helyes vagy helytelen voltával most nem foglalkozva elmondható, hogy a 2023-as johannesburgi BRICS-csúcstalálkozó felvezetése, és az, hogy a házigazda Dél-Afrika több mint 30 vezetőt hívott meg a kontinensről, jól mutatja, hogy a BRICS keresi a kapcsolódási pontokat a globális Délként aposztrofált országokkal annak érdekében, hogy kihasználja az USA által dominált nemzetközi rendszerrel szembeni elégedetlenséget. Ezen túlmenően a globális Dél országaiban felnőtt egy új politikusi generáció, amely végérvényesen maga mögött hagyta a gyarmati örökségét és harcosabban áll ki egy szuverén külpolitika megfogalmazása mellett. Ez azt is jelenti, hogy kész a fennálló nemzetközi rendszer megváltoztatása érdekében tenni, és ennek egyik eszközeként tekint a BRICS-re. A csoportosulás államai a globalizációhoz másodvonalban kapcsolódnak, főleg nyersanyagokkal és félkésztermékekkel vesznek részt a világgazdaság vérkeringésében, habár ez Kínára egyre kevésbé igaz. A közös „alulfejlettség” egy olyan identitásépítő eszköz, amely révén a globális ügyekben és a globális döntéshozatal „demokratikusabbá” tételében kívánják összehangolni a politikájukat.
A fejlett-fejlődő világ kapcsolata szempontjából lényeges, hogy
a felemelkedő hatalmak a 2010-es évektől finoman elkezdték kikezdeni az amerikai hegemóniát,
amely a második világháború győztesei által felépített világrenden (ENSZ BT, Bretton Woods stb.) nyugszik. Ez a kikezdés nagyon óvatos és lépcsőzetes volt, és kezdetben a BRICS-et sem eszközként, hanem inkább „hangosítóként” használták elsősorban a diskurzus befolyásolására. A BRICS platform keretében rendszeresen felléptek például az ENSZ Biztonsági Tanács reformját sürgetve. Ha a reformjavaslatok nem is valósultak meg, maga a szándék kétségkívül jelentős üzenet, amelyet a politizáló emberek a „harmadik világban” ténylegesen támogatnak is.
A BRICS 2024. január 1-gyel megvalósult bővítése elmozdulást jelent az eredeti szervező logikától, miszerint a csoport a nagy, fejlődő gazdaságokat tömöríti. A mostani bővítéssel ugyan fennmaradt a nagy, nem nyugati civilizációk képviselete, mert az új tagállamok is önálló civilizációs magokként értelmezhetők, azzal együtt, hogy a globális politikában inkább középhatalmaknak számítanak. További kohéziós erőt jelent a globális Dél problémáira való fókuszálás, ami a legutóbbi BRICS-csúcstalálkozón elfogadott nyilatkozatban a korábbiaknál markánsabban is megjelent. A bővítés elhatározásán túl a 2023-as johannesburgi BRICS csúcstalálkozó másik lényeges hozadéka ez a záródokumentumban közzétett programterv vagy menetrend, ami alapján a formáció tagállamai a jelenlegi világrend megreformálását elképzelik.
A közös dokumentum kiállt a meglévő nemzetközi alapelvek és intézmények (ENSZ, Bretton Woods) mellett, viszont egyidejűleg aláhúzta, hogy ezeket meg kell változtatni.
Deklarálta, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsot ki kell bővíteni Brazíliával, Indiával és Dél-Afrikával. Az IMF kvóták átírásához, a WTO szabályrendszer újratárgyalásához pedig határidőket is hozzárendeltek. Bár a dokumentum nem tekinthető a fejlett országok számára adott ultimátumnak, a BRICS mégis nagyon közel járt ehhez. Az üzenet pedig egyértelmű:
vagy hajlandóak lesznek a nemzetközi rendszer intézményeit megformálni, vagy a fejlődő világ új alternatívát épít.
A csúcstalálkozó közös nyilatkozata ennek tükrében beszél új, a fejlődő világ érdekeit szolgáló intézmények felállításáról (például globális élelmezési mechanizmus), de egyelőre a meglévő intézmények reformján keresztül képzeli el az érdekei érvényesítését.
A labda tehát alapvetően a fejlett világ térfelén pattog. A reakció jelentős részben azon múlik, hogy a fejlett országok fővárosaiban a döntéshozók el tudják-e fogadni, hogy a világrend átalakítása nem zéró összegű játék. A nyugati sajtóban Johannesburg után felrémlett egy szembehelyezkedő BRICS blokk rémképe.
Ilyen egységes blokk nem létezik, azonban pont abban az esetben alakulhatna ki, ha a nyugati politikusok reakcióikkal elidegenítik a globális Dél legnagyobb országait.
Vagyis a globális kormányzás átalakítására vonatkozó igények ismételt félre söprése lenne tehát a fejlett világ részéről a legkevésbé ésszerű lépés. A fejlett országoknak sokkal inkább a változtatás valódi forgatókönyveit kell kidolgozni, amelyeknek nem szükséges átírnia a nyugati típusú politikai berendezkedés alapjait, viszont lehetőséget kell biztosítania azoknak az államoknak, amelyek eddig nem kaptak beleszólást a globális kormányzásba.
Fontos hangsúlyozni, hogy
a fejlett országok érdekeit védő nemzetközi rendet szavatoló USA hatalmának relatív csökkenése nem jelenti, hogy az ország ténylegesen hanyatlik,
mindössze a nemzetközi rendszeren belüli vezető szerepe mutat lassú csökkenést. Továbbra sem lehet gyengülő államként tekinteni rá, hiszen valamennyi fontos indikátort tekintve egy globális erőkivetítésre képes nagyhatalom, mely a következő évtizedekben is meghatározó szereplője lesz a nemzetközi kapcsolatoknak. Másrészt önmagában az USA szerepének a gyengülését a jelenlegi nemzetközi rendszer - kisebb reformokkal - akár túl is élheti.
A nemzetközi szabályok és normák fenntartása ugyanis hagyományosan költséghatékonyabb megoldás, mint egy új rendet megszervezni.
Ez pedig lehetőséget kínál a fejlett országoknak arra, hogy ne defenzív pozícióból kelljen tárgyalniuk a fejlődő országokkal a globális kormányzás átalakításáról, hanem jó taktikai érzékkel, kezdeményező módon lépjenek fel a reformot illetően.
A davos-i találkozón is megfogalmazódott, hogy a fejlődő országok körében érzékelhető egyfajta pesszimizmus a fejlett világgal való együttműködést illetően. A közel múlt egyik legnegatívabb tapasztalata volt ezen a téren, amikor a Covid-járvány idején a gyógyszeripari gyártókapacitással alig rendelkező globális Dél országai egyáltalán nem, vagy csak késve jutottak elegendő vakcinához, mivel a fejlett országok a saját szükségleteik kielégítésére koncentráltak. Hasonlóan fájó pont, hogy az amerikai FED 2022 márciusa óta végrehajtott sorozatos kamatláb-emeléseinek és a fejlett gazdaságok szigorodó monetáris politikájának mellékhatásaként a fejlődő világban jelentősen nőtt az adósságválság kialakulásának esélye. De szintén az Észak-Dél megosztottság jeleként értelmezik sokan a gázai háború és a palesztin kérdés eltérő megítélését is.
Nyilvánvaló, hogy a fejlett és fejlődő országok között vannak és lesznek is nézetkülönbségek, és az Észak-Dél felosztás nem fog egyhamar eltűnni a nemzetközi politikai élet szókincséből. Ugyanakkor a gazdasági szükségszerűség és az egymásra utaltság egyre több területen teszi elengedhetetlenné a gyakoribb interakciót és teremti meg a lehetőséget a szorosabb együttműködésre.
A fejlődő országok felzárkózását alapvetően határozza meg a konnektivitás, hogy sikeresen tudnak-e bekapcsolódni a világgazdaság vérkeringésébe.
Ehhez mindenekelőtt infrastruktúra-fejlesztésre van szükségük, aminek finanszírozásában a fejlett országok fejlesztési segélyeinek, illetve a hozzájuk kötődő multilaterális fejlesztési bankok hiteleinek is fontos szerep jut. Szintén figyelemreméltó, hogy a Világbank szerint a globális reál GDP növekedésének folytatódó lassulását a fejlődő gazdaságok a beruházások felpörgetésével ellensúlyozhatnák. Már pedig a globális Délen belüli beruházási kapcsolatok bővülése ellenére világszinten továbbra is a fejlett gazdaságok számítanak a fő FDI forrásnak. Másrészről a népességfogyás miatt beszűkülő hazai piacok következtében a fejlett világ vállalatai számára egyre nagyobb jelentőséggel bírnak a fejlődő országok. Munkaerő- és tehetség utánpótlás, illetve a természeti erőforrások tekintetében a fejlett világ szintén rászorul a fejlődő országokra.
Azok a területek, ahol az Észak-Dél törésvonal ellenére működik az együttműködés, kiváló alapot jelentenek a kooperáció új lehetőségeinek feltérképezésére és a bizalom építésére. Ilyen terület lehet a kereskedelem, ahol a fejlett és fejlődő országok jelentős része továbbra is keresi a lehetőségét, hogy új szabadkereskedelmi megállapodásokat kössön egymással, a tavalyi évből elegendő példaként említeni az Egyesült Királyság csatlakozását a Transz-csendes-óceáni Partnerséghez (CPTPP), vagy az EU és India között bíztató ütemben haladó tárgyalásokat. A kereskedelmi kapcsolatok jó katalizátorként működhetnek az együttműködés egyéb területeire nézve.
Magyarország különleges helyzetben van abból a szempontból, hogy a fejlett „északi” országok jelentős részét tömörítő politikai és gazdasági struktúrákba van beágyazódva, és a Világbank besorolása alapján is a „magas jövedelmű” országok közé tartozik. Ugyanakkor hazánk évszázados öröksége, hogy elmozduljon a félperifériáról és felzárkózzon a fejlettebb nyugati gazdaságokhoz.
Vagyis Magyarország úgy sorolható inkább a világ fejlettebb részéhez, hogy közben maga is a felzárkózás módját keresi.
Épp ezért hazánk képes lehet olyan üzeneteket megfogalmazni, amelyek elősegítik a fejlett és fejlődő országok párbeszédét és együttműködését.
Az egyik ilyen üzenet, hogy a szembenállás erősödése egyes területeken nem jelenti azt, hogy más dimenziókban is törvényszerűen visszaszorul az együttműködés. Azok a területek, ahol a törésvonalak ellenére működik az együttműködés a világban, kiváló alapot jelentenek a kooperáció új lehetőségeinek feltérképezésére és a bizalom építésére. A davos-i fórumon a kereskedelemre, mint pozitív példára több vezető is utalt, ami jó kiindulópont lehet az összekapcsoltság erősítésére más dimenziókban is. Az országok vezetőinek érdemes továbbá a vállalati szféra jó gyakorlataira tekinteni, ahol széles körben alkalmazott stratégia a „coopetition”, amely a versengés és a közös érdekek mentén való együttműködés összeegyeztethetőségét valósítja meg. Az együttműködés bizalmat generál, és csökkenti a konfliktus esélyeit – nem véletlenül volt az idei davos-i fórum központi mottója a „bizalom újjáépítése”. Ehhez azonban szükséges a jelszavak finomítása is.
Ebben a tekintetben a „decoupling” után a „derisking” már egy fokkal kevésbé ellenséges tartalmú kifejezés, de a „diversifying” még inkább beilleszthető a kapcsolati háló kiterjesztésében, a konnektivitás erősítésében érdekelt országok stratégiájába és kommunikációjába is.
A tágabb értelemben vett Nyugatnak az ukrajnai háború kapcsán mutatott kezdeti határozottsága és egysége ellenére az USA globális hegemóniája, és vele párhuzamosan a fejlett országok világgazdasági súlya hanyatlik, a globális Dél szerepe pedig tovább nő. A folyamat eredményeként a nemeztközi rend valamilyen módon mindenképpen át fog alakulni, így a helyes stratégia a megváltozott erőviszonyok elfogadása. A folyamat óhatatlanul feszültségekkel jár, ami a korábbiaknál is fontosabbá teszi a párbeszédet és az együttműködést, a fejlett és fejlődő világ közti kapcsolati háló kiterjesztését. A BRICS bővítését követően különösen fennáll a veszélye, hogy a fejlett és fejlődő világ kapcsolatrendszerének alakulására is rányomja bélyegét az USA és Kína stratégiai szembenállása. Az egyik legfontosabb feladat józanul, a nagyhatalmi érdekektől megtisztítva mérlegelni a fejlett és fejlődő országok együttműködési lehetőségeit, és megfogalmazni az együttműködést támogató üzeneteket. A konnektivitás erősítését szorgalmazó Magyarország előmozdítója lehet a fejlett és fejlődő országok párbeszédének.
Fotó: MTI/EPA-KEYSTONE/Gian Ehrenzeller
A Biden-kabinet politikai bosszúból vezette be a vízumkötelezettséget is a magyar állampolgárokkal szemben – mutatott rá lapunknak nyilatkozva Kiss Rajmund, korábbi diplomata.
Óriási bejelentés érkezik pénteken.
Kína után Indiát is elmarhatja magától az Európai Unió elvakult vezetése.
Az idei gyengélkedés után jövőre már elkezdődhet a gazdaság újbóli fellendülése. Az Equilor Befektetési Zrt. csütörtöki sajtóeseményén mutatták be a legfrissebb előrejelzéseket, amely fordulatot hozhat a hazai teljesítményben.
A tények makacs dolgok.
A jelenlegi geopolitikai és gazdasági helyzetben Ukrajna uniós integrációja nemcsak illúzió, hanem kifejezetten veszélyt is jelenthet az EU stabilitására – figyelmeztet elemzésében Morten Heiberg és Rasmus Mariager dán professzor.
Björn Borgot rendkívül agresszív prosztatarákkal diagnosztizálták.
