Vagyis a globális kormányzás átalakítására vonatkozó igények ismételt félre söprése lenne tehát a fejlett világ részéről a legkevésbé ésszerű lépés. A fejlett országoknak sokkal inkább a változtatás valódi forgatókönyveit kell kidolgozni, amelyeknek nem szükséges átírnia a nyugati típusú politikai berendezkedés alapjait, viszont lehetőséget kell biztosítania azoknak az államoknak, amelyek eddig nem kaptak beleszólást a globális kormányzásba.
Fontos hangsúlyozni, hogy
a fejlett országok érdekeit védő nemzetközi rendet szavatoló USA hatalmának relatív csökkenése nem jelenti, hogy az ország ténylegesen hanyatlik,
mindössze a nemzetközi rendszeren belüli vezető szerepe mutat lassú csökkenést. Továbbra sem lehet gyengülő államként tekinteni rá, hiszen valamennyi fontos indikátort tekintve egy globális erőkivetítésre képes nagyhatalom, mely a következő évtizedekben is meghatározó szereplője lesz a nemzetközi kapcsolatoknak. Másrészt önmagában az USA szerepének a gyengülését a jelenlegi nemzetközi rendszer - kisebb reformokkal - akár túl is élheti.
A nemzetközi szabályok és normák fenntartása ugyanis hagyományosan költséghatékonyabb megoldás, mint egy új rendet megszervezni.
Ez pedig lehetőséget kínál a fejlett országoknak arra, hogy ne defenzív pozícióból kelljen tárgyalniuk a fejlődő országokkal a globális kormányzás átalakításáról, hanem jó taktikai érzékkel, kezdeményező módon lépjenek fel a reformot illetően.
Az együttműködés esélyei
A davos-i találkozón is megfogalmazódott, hogy a fejlődő országok körében érzékelhető egyfajta pesszimizmus a fejlett világgal való együttműködést illetően. A közel múlt egyik legnegatívabb tapasztalata volt ezen a téren, amikor a Covid-járvány idején a gyógyszeripari gyártókapacitással alig rendelkező globális Dél országai egyáltalán nem, vagy csak késve jutottak elegendő vakcinához, mivel a fejlett országok a saját szükségleteik kielégítésére koncentráltak. Hasonlóan fájó pont, hogy az amerikai FED 2022 márciusa óta végrehajtott sorozatos kamatláb-emeléseinek és a fejlett gazdaságok szigorodó monetáris politikájának mellékhatásaként a fejlődő világban jelentősen nőtt az adósságválság kialakulásának esélye. De szintén az Észak-Dél megosztottság jeleként értelmezik sokan a gázai háború és a palesztin kérdés eltérő megítélését is.
Nyilvánvaló, hogy a fejlett és fejlődő országok között vannak és lesznek is nézetkülönbségek, és az Észak-Dél felosztás nem fog egyhamar eltűnni a nemzetközi politikai élet szókincséből. Ugyanakkor a gazdasági szükségszerűség és az egymásra utaltság egyre több területen teszi elengedhetetlenné a gyakoribb interakciót és teremti meg a lehetőséget a szorosabb együttműködésre.
A fejlődő országok felzárkózását alapvetően határozza meg a konnektivitás, hogy sikeresen tudnak-e bekapcsolódni a világgazdaság vérkeringésébe.
Ehhez mindenekelőtt infrastruktúra-fejlesztésre van szükségük, aminek finanszírozásában a fejlett országok fejlesztési segélyeinek, illetve a hozzájuk kötődő multilaterális fejlesztési bankok hiteleinek is fontos szerep jut. Szintén figyelemreméltó, hogy a Világbank szerint a globális reál GDP növekedésének folytatódó lassulását a fejlődő gazdaságok a beruházások felpörgetésével ellensúlyozhatnák. Már pedig a globális Délen belüli beruházási kapcsolatok bővülése ellenére világszinten továbbra is a fejlett gazdaságok számítanak a fő FDI forrásnak. Másrészről a népességfogyás miatt beszűkülő hazai piacok következtében a fejlett világ vállalatai számára egyre nagyobb jelentőséggel bírnak a fejlődő országok. Munkaerő- és tehetség utánpótlás, illetve a természeti erőforrások tekintetében a fejlett világ szintén rászorul a fejlődő országokra.
Azok a területek, ahol az Észak-Dél törésvonal ellenére működik az együttműködés, kiváló alapot jelentenek a kooperáció új lehetőségeinek feltérképezésére és a bizalom építésére. Ilyen terület lehet a kereskedelem, ahol a fejlett és fejlődő országok jelentős része továbbra is keresi a lehetőségét, hogy új szabadkereskedelmi megállapodásokat kössön egymással, a tavalyi évből elegendő példaként említeni az Egyesült Királyság csatlakozását a Transz-csendes-óceáni Partnerséghez (CPTPP), vagy az EU és India között bíztató ütemben haladó tárgyalásokat. A kereskedelmi kapcsolatok jó katalizátorként működhetnek az együttműködés egyéb területeire nézve.
Elrugaszkodás a félperifériáról
Magyarország különleges helyzetben van abból a szempontból, hogy a fejlett „északi” országok jelentős részét tömörítő politikai és gazdasági struktúrákba van beágyazódva, és a Világbank besorolása alapján is a „magas jövedelmű” országok közé tartozik. Ugyanakkor hazánk évszázados öröksége, hogy elmozduljon a félperifériáról és felzárkózzon a fejlettebb nyugati gazdaságokhoz.
Vagyis Magyarország úgy sorolható inkább a világ fejlettebb részéhez, hogy közben maga is a felzárkózás módját keresi.
Épp ezért hazánk képes lehet olyan üzeneteket megfogalmazni, amelyek elősegítik a fejlett és fejlődő országok párbeszédét és együttműködését.
Az egyik ilyen üzenet, hogy a szembenállás erősödése egyes területeken nem jelenti azt, hogy más dimenziókban is törvényszerűen visszaszorul az együttműködés. Azok a területek, ahol a törésvonalak ellenére működik az együttműködés a világban, kiváló alapot jelentenek a kooperáció új lehetőségeinek feltérképezésére és a bizalom építésére. A davos-i fórumon a kereskedelemre, mint pozitív példára több vezető is utalt, ami jó kiindulópont lehet az összekapcsoltság erősítésére más dimenziókban is. Az országok vezetőinek érdemes továbbá a vállalati szféra jó gyakorlataira tekinteni, ahol széles körben alkalmazott stratégia a „coopetition”, amely a versengés és a közös érdekek mentén való együttműködés összeegyeztethetőségét valósítja meg. Az együttműködés bizalmat generál, és csökkenti a konfliktus esélyeit – nem véletlenül volt az idei davos-i fórum központi mottója a „bizalom újjáépítése”. Ehhez azonban szükséges a jelszavak finomítása is.
Ebben a tekintetben a „decoupling” után a „derisking” már egy fokkal kevésbé ellenséges tartalmú kifejezés, de a „diversifying” még inkább beilleszthető a kapcsolati háló kiterjesztésében, a konnektivitás erősítésében érdekelt országok stratégiájába és kommunikációjába is.
A tágabb értelemben vett Nyugatnak az ukrajnai háború kapcsán mutatott kezdeti határozottsága és egysége ellenére az USA globális hegemóniája, és vele párhuzamosan a fejlett országok világgazdasági súlya hanyatlik, a globális Dél szerepe pedig tovább nő. A folyamat eredményeként a nemeztközi rend valamilyen módon mindenképpen át fog alakulni, így a helyes stratégia a megváltozott erőviszonyok elfogadása. A folyamat óhatatlanul feszültségekkel jár, ami a korábbiaknál is fontosabbá teszi a párbeszédet és az együttműködést, a fejlett és fejlődő világ közti kapcsolati háló kiterjesztését. A BRICS bővítését követően különösen fennáll a veszélye, hogy a fejlett és fejlődő világ kapcsolatrendszerének alakulására is rányomja bélyegét az USA és Kína stratégiai szembenállása. Az egyik legfontosabb feladat józanul, a nagyhatalmi érdekektől megtisztítva mérlegelni a fejlett és fejlődő országok együttműködési lehetőségeit, és megfogalmazni az együttműködést támogató üzeneteket. A konnektivitás erősítését szorgalmazó Magyarország előmozdítója lehet a fejlett és fejlődő országok párbeszédének.
Fotó: MTI/EPA-KEYSTONE/Gian Ehrenzeller