Orbánnak igaza lett, egyre ragadósabb a magyar álláspont

Írta: Sümeghi Lóránt, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány vezető elemzője
 

Amikor Orbán Viktor néhány héttel az orosz-ukrán háború első évfordulóját követően kendőzetlen őszinteséggel beszélt egy rádióinterjú keretében arról, hogy meglátása szerint Magyarország békét szorgalmazó álláspontja idővel terjedni kezd majd Európa-szerte, itthon és külföldön is egyaránt számos gúnyos sajtóbeszámoló, illetve publicisztika született azzal kapcsolatban, hogy a miniszterelnök efféle kommunikációs húzásai csupán a saját elszigeteltségét, valamint hozzá nem értését hivatottak leplezni. 

„A legszorosabb szövetségeseit veszíti el sorban Orbán”, „Budapest nem érti a világot”; „Sem a régióban, sem Európában sincs már egyetlen barátja Magyarországnak” – szóltak a hangzatosnál hangzatosabb európai szalagcímek, amelyek a miniszterelnök azon szavaira igyekeztek minél gyorsabban reagálni, miszerint „a felmérések szerint az európai emberek elindultak a béke irányába. Ahogy nő a fájdalom, veszteség, úgy fordulnak az emberek a béke irányába”. 

Mondani sem kell, 

 így dacára a provokatív és ellenséges médiaössztűznek, Orbán néhány hónappal az ominózus interjúját követően ismételten megerősítette a nyugati establishment által erősen vitatott álláspontját. Mint ahogyan a kormányfő a nyár elején is elmondta, „a békepártiaknak lesz igazuk, és erkölcsi szempontból is helyesen jártunk el, amikor a béke mellett tettük le a voksunkat, akár már pár hónap múlva is ez lehet az általános a Nyugaton”. 

Áttekintve azonban az elmúlt napokban, s hetekben látott európai politikai folyamatokat, minden jel arra enged következtetni, hogy ahogyan a múltban számos más fajsúlyos, így Európa szempontjából meghatározó kérdésben, mint példának okáért a migrációs válság hatékony kezelésében vagy éppen a koronavírussal kapcsolatban kialakított keleti vakcinapolitikával kapcsolatban, úgy az összehangolt támadások ellenére, a miniszterelnöknek ebben a kérdésben is igaza lett. 

Induljunk csak ki a napokban megrendezett szlovákiai előrehozott választások eredményéből, ahol immár hivatalossá vált, hogy az a Robert Fico vezette Irány (Smer-SSD) nevezetű formáció alakíthat kormányt, amelynek az európai fősodorral ellentétben az első és legfőbb üzenete nem volt más, mint az Orbán-fémjelezte béketeremtés, és a háborút elnyújtó szlovák fegyverszállítások leállítása. 

Azon kritikusok számára, akik Fico viszonylag kis arányú győzelmét egy ad hoc jellegű politikai bravúrnak állítják be, érdemes szemügyre venniük az ebben a kérdésben egyedülállónak számító Európa Projekt számadatait, amelyet 30 ezer ember bevonásával készített el a Századvég. Mint az a kutatásból kiderült, a közép-európai régión belül Csehország és Szlovénia mellett Szlovákia is azon országok közé tartozott, ahol bár a lakosok körében kiemelkedően magas volt az Ukrajnának szánt fegyvervásárlással összefüggő kormányzati stratégia elutasítása, 

Az akkori számokat, valamint a néhány nappal ezelőtti választási eredményeket összevetve belátható tehát, hogy a szlovákiai eredmény szinte mind végig kódolva volt. 

Ám annak érdekében, hogy megérthessük Orbán következetesen és magabiztosan képviselt álláspontja mögötti higgadtságát, természetesen hiba lenne egyetlen választás eredményéből kiindulni. De ha még alaposabban górcső alá vesszük az említett kutatást és összevetjük akár a legnagyobb nyugat-európai országok jelenlegi belpolitikai helyzetével, kísértetiesen pontos és alátámasztott képet kapunk arról, hogy a kritikák ellenére mire is gondolt a magyar kormányfő. 

Ami például Németország helyzetét illeti, kifejezetten sokat mondó, hogy miközben az Olaf Scholz német kancellár által vezetett ország épp ez év elején döntött több mint két tucat, Ukrajnába való harckocsi leszállításáról, addig a választók körében e Berlin által képviselt háborús politika elutasítottsága igencsak magasra nőtt. Az adatok arra világítanak rá ugyanis, hogy az országban az Ukrajna felfegyverzését ellenzők tábora öt százalékponttal haladja meg a lépést támogatókét. S miként azt az imént említett magyar előrejelzés meg is jósolta, 

Amennyiben rátekintünk a legfrissebb német belpolitikai viszonyokat ábrázoló aggregált közvélemény-kutatási adatokra, világosan kirajzolódik a kormányba vetett bizalmatlanság jelensége. Mint látható, a háborút és az elhibázott brüsszeli szankciókat ellenző AfD egy év alatt majdnem megkétszerezve a támogatottságát jelenleg az ország második legerősebb pártjává nőtte ki magát, komoly üzenetet közvetítve ezáltal a német pártverseny valamennyi szereplője felé. 

De az unió második legnagyobb gazdasági motorjaként számon tartott Franciaország belviszonyai is hasonló állapotokról tanúskodnak. Miközben a francia szavazók között még csak többségbe sem kerültek azok, akik a Washington által diktált ukrán felfegyverzési politikát támogatnák, addig Párizs az elmúlt másfél évben több százmilliónyi eurót érintő hadi felszerelést és halált okozó fegyvereket, eszközöket szállított Kijev irányába. Ennek a választói elvárásoktól elrugaszkodott külpolitikának azonban Németországhoz hasonlóan, szintén érik a következménye. Hiszen a felmérések szerint az oroszokat sújtó gazdasági szankciókat, valamint a háborús eszkalációt elítélő Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés mindössze egyetlen százalékponttal van lemaradva az ország legnépszerűbb formációja mögött, súlyos politikai vészhangulatot keltve ezáltal a francia elit köreiben. 

Mindezek alapján érthetőbbé válik nemcsak a magyar kormányfő azzal kapcsolatos magabiztossága, amely hazánk békepárti álláspontjának terjedése kapcsán következetesen optimista volt, hanem annak a tényszerű igazságnak a kivetülése is, miszerint egy pusztító háború ellenzése nemcsak politikai, hanem erkölcsi értelemben is létfontosságú célkitűzés. A kérdés csupán az, a soron következő európai parlamenti választásokig kitart-e a jelenlegi békepárti táborok alatt lévő felhajtó erő, s ha igen, vajon képes lesz-e átütő változást elérni Európa-szerte?

nyitókép: Orbán Viktor Fb-oldala