Jóslófájások Brezizinskitől 2025-re és Amerika süllyedése – Somkuti Bálint elemez

A sorozat előző részeiben bemutattam, hogyan néznek ki az USA hátrányai és előnyei  Zbigniew Brezizinski korunk egyik legnagyobb hatású geopolitikai gondolkodója szerint. A harmadik, utolsó cikk témája a világ általa elképzelt ideális állapotában 2025-ben, illetve azon okok bemutatása, amelyek miatt ez az idill végül nem jött létre.

Még olyan nagy formátumú gondolkodóknak is, mint Zbigniew – Zbig – Brzezinski, nagyon nagy bátorság kell, hogy másfél évtizedre előre jósoljanak, ugyanis bármikor bekövetkezhet egy előre nem látott fordulat, egy olyan döntés, amely a feje tetejére állítja a folyamatokat. Zbig Törökország és Oroszország bevonásával tervezett ideális forgatókönyve sem valósult meg, nem jött létre a „nagyobb és életképesebb Nyugat” víziója. Remélhetőleg az utókor feltárja azokat a folyamatokat, amelyek épp az ellenkező hatást váltották ki és

Bár rendkívül figyelemre méltó, hogy a szakma egyik „nagy öregje” képes volt teljesen revideálni álláspontját és Oroszország nyugati integrációját javasolni, nehezen megmagyarázható miben reménykedett a könyv 2010-es megírásakor Brzezinski. Putyin elnök ugyanis már 2007-ben a müncheni biztonságpolitikai konferencián elmondta, hogy

Szavait 2008-ban a grúz konfliktusban tettekkel is alátámasztotta.

Ugyan Obama elnök 2009-ben bejelentette a kapcsolatok újraindítását (Reset) Oroszországgal és ennek során a Medvegyevvel kialakult kapcsolatának köszönhetően elért bizonyos kisebb eredményeket, de Putyin 2012-es elnökké választása után a folyamat hamvába is holt. Hogy kinek a hibájából és minek köszönhetően, nos konkrét bizonyíték hiányában erről mindenki a saját világnézete szerint mond ítéletet.

De mit is írt Brzezinski a 2025-ös világról? Ahogy a fejezet címe is jelzi:

két utat vázolt fel. Az egyikben megvalósul az az ideális forgatókönyv, amelyet joggal nevezhetünk a legjobb esetnek, a best case scenario-nak. Ebben az USA fokozatosan felülkerekedik az előző fejezetekben bemutatott krízisen és minden megy tovább mint régen. A másikban azonban nem történik semmilyen jelentős változás, és a geopolitikus által bemutatott káros folyamatok összhatásának eredményeképpen az USA egy rendszerszintű válságba kerül, amelynek eredményeképpen megszűnik globális befolyása. Ez persze nem jelenti teljes összeomlását, vagy felbomlását, mindössze azon képességének elvesztését, hogy bárhol, bármikor beavatkozzon, azaz garantálja érdekei érvényesülését.

amelyben nagy és regionális hatalmak folyamatos küzdelmet folytatnának érdekszférájuk kiterjesztéséért, vagy éppen megvédéséért. Zbig szerint az amerikai hegemónia helyét nem lesz képes sem a feltörekvő Kína, sem egy esetleges globális hatalommegosztás betölteni. Részben az ezt alátámasztó, széles korben elfogadott ideológia, részben az ehhez szükséges, ez élet szinte minden területére kiterjedő megoldások hiányában. Ha belegondolunk, hogy amerikai kézben van és/vagy amerikai szabványok szerint működik az internet, a pénzügyi rendszer (SWIFT) könnyen belátható szavai igazsága.

Fenti folyamattal kapcsolatban Brzezinski szerint már 2010 környékén is készítettek Japán, India, és egyes EU országok vezetői terveket azzal kapcsolatban, hogy Amerika gyengülése hogyan hat majd nemzeti érdekeikre. Ennek egyértelmű jele, igaz 13 évvel később, az a japán nemzetbiztonsági stratégia, amelyik nyilvánosan először számol azzal az eshetőséggel is, hogy az USA esetleg nem lesz képes hűséges szövetségesének megvédésére. 

Külön kiemelendő azon megjegyzése, amely szerint „A jelenlegi nagyhatalmak közül egyik sem ámítja magát a globális hatalomra törő és bukásra ítélt hírhedt huszadik századi államok mintájára. Közülük pedig egyik sem áll készen politikailag, gazdaságilag, vagy katonailag arra, hogy a globális vezetés köntösét magára öltse, továbbá egyik sem rendelkezik azzal a nehezen megfogható legitimitással, amelyet még a közelmúltban is Amerikával azonosítottak.”

Megjegyzésül mindössze két dolog a fentiekhez. Egyrészt nem biztos, hogy a következő hegemón ugyanazt a módszertant kell, hogy válassza mint az USA, másrészt érdekes

Igaz akkor még csak a Brzezisnkihez hasonló, legélesebb szemű megfigyelők vették észre.

Az első és talán egyetlen reális kihívóval kapcsolatban a szerző joggal jegyezte meg, hogy Kínának is az az érdeke, hogy a hatalom globális újraosztása inkább fokozatosan történjen meg. Különösen úgy, hogy „Még Kína vezetői is hangsúlyozták, hogy Kína […] a hatalom minden szegmensében – még évtizedek múlva is – csak egy fejlődő állam lesz, jelentősen lemaradva nemcsak az Egyesült Államok, hanem Európa és Japán mögött is.” Nos azóta sok víz lefolyt a Jangcén, és a helyzet mára meglehetősen megváltozott. Lehet, hogy a korábbi kínai vezetők a fenti óvatos megállapítást Teng Hsziao Ping 24 írásjeles, rejtőzködésre felszólító útmutatása nyomán tették. Azonban a jelenlegi kínai vezetés szemlátomást úgy döntött, hogy felgyorsítja a folyamatot és

Érdekes, hogy Zbig milyen jól ismerte fel azt a folyamatot, amely napjainkra egyre több ázsiai államban tetten érhető: „… a növekvő hatalmával kérkedő nacionalista és agresszív Kína szándékai ellenére szomszédai erős koalícióját mozgósíthatja maga ellen.” Fentiek miatt nem egy kínai hegemóniát, hanem egy átmeneti helyzetet vár Brzezinski 2025-re. Bár ennek jelei még közvetlen formában nem láthatóak a kalóztevékenység megélénkülése mindenképpen arra utal, hogy a káoszhoz vezető folyamat megindult.

A könyvét záró, új geopolitikai egyensúlyról szóló fejezetben azonban a szerző is beleesik abba a hibába, amely mostanra jellegzetességévé vált a nyugati geopolitikai gondolkodásnak. A veszélyek reális felsorolása után is ragaszkodik a számára legjobb forgatókönyv megvalósulásához. Persze könnyű azt állítani, hogy ez az utólagos bölcsesség alapján megfogalmazott sommázat. Brzezinski amerikai hazafiként nem is tehet mást, mint kifejezi reményét, hogy hazája képes lesz az előtte álló óriási feladatok megoldására. Azonban realizmusa át-áttör néha már kincstári optimizmusán. „Ha azonban egy aggódó Amerika és egy túlságosan magabiztos Kína a fokozatosan elmérgesedő politikai ellenségeskedés útjára lép,

Ha csak a közelmúlt eseményeire gondolunk nehéz cáfolni az utóbbit.

Zárógondolatában így ír: „Mivel Amerika még nem Róma (már egyre inkább igen – SB), és Kína még nem Amerika Bizánca, egy szilárd globális rend végső soron azon múlik, hogy Amerika képes-e megújítani magát és bölcsen cselekedni, mint egy új életre kelt Nyugat támogatója és garantálója, és mint egy felemelkedő új Kelet egyensúlyteremtője és megbékítője.”

Ugyan korai lenne még véleményt formálni az USA megújulásával kapcsolatban, azonban számos tényező arra utal, hogy ennek egyre kisebb az esélye. A hazaihoz hasonló mértékben elmérgesedett belpolitikai helyzet, az amerikai hegemónia egyik legfőbb eszközének számító dollár jelentőségének csökkenése, és számos egyéb tényező arra mutat, hogy ez szinte kivitelezhetetlenül hatalmas feladat lenne. Amennyiben – és jelenleg ez a valószínű – sem a tágabb Nyugat, sem a példának okáért a Firefly sci-fi sorozatban bemutatott kínai-amerikai szövetség nem jön létre úgy egy kaotikus világ vár ránk, amelyben közép és nagyhatalmak egyaránt igyekeznek betölteni a hegemón után maradt űrt.

Nyitókép: SAUL LOEB / AFP