Összegezte az elemző: hiába hétvége, nagyon felpörögtek az események az ukrán háborúban

Deák Dániel összegyűjtötte az elmúlt néhány óra legfontosabb fejleményeit. Egy nagy lépéssel közelebb vagyunk a békéhez?

Egy komoly felmérés alapján világszerte tízből négy ember aggódik most a pénzromlás miatt.
A Világgazdaság arról ír, hogy globális szinten az infláció vált a legnagyobb lakossági félelemmé. A What Worries the World felmérésből kiderül: a megkérdezettek 37 százaléka gondolta júniusban a legégetőbb problémának az inflációt, ami három pontos emelkedést jelent május óta. Újdonság az is, hogy a korábbi 7 ország helyett most már 10-ben jött ki ez az eredmény.
– derült ki az Ipsos 27 országra kiterjedő kutatásából. Belgiumban, Franciaországban és Németországban érzik a legkevésbé biztonságban a pénzügyeiket az emberek. A vizsgált nemzetek közül a lengyelek, az argentinok és a törökök a magyaroknál is jobban tartanak az infláció következményeitől.
Hozzátették: a megélhetéssel kapcsolatos nyugtalanságot általánosan a társadalmi egyenlőtlenség (31 százalék), a munkanélküliség (28 százalék), a bűnözés és az erőszak (27 százalék), valamint a korrupció (24 százalék) követi a mindennapi félelmek sorában.
mindössze 12 százalék nyilatkozta azt, hogy veszélyben érzi magát a vírus miatt.
Spanyolországban, Malajziában és Kanadában kifejezetten fellélegeztek a Covid alól a lakosok, az Egyesült Államokban azonban még nem ennyire derűs a hangulat.
Érdekesség, írják, hogy a világon minden harmadik ember gondolja úgy, hogy az országa rossz irányba halad. Peruban a legkritikusabbak a polgárok (92 százalék), Argentínában (85 százalék), Dél-Afrikában (81 százalék) vélekedik hasonlóan. A 27 országban minden harmadik személy találta jónak az állam gazdasági helyzetét, de 66 százalék inkább rossznak ítélte. Szaúd-Arábiában kimagasló, 97 százalékos elégedettséget mértek, és Indiában is erőteljes növekedést mutat a 80 százalékos pozitív visszajelzés. Argentínában a leglesújtóbb a helyzet a 7 százalékos értékeléssel. A klímaváltozás a lakosság 16 százalékát foglalkoztatja intenzíven, ebben az ausztrálok a legaktívabbak, 33 százalékuk aggódik a Föld jövője iránt.
Nyitókép: Robert Schmiegelt / Geisler-Fotopr / Geisler-Fotopress / dpa Picture-Alliance via AFP