Nem tabu kimondani, hogy a nemek közötti bérszakadék nem csak a szexizmusról szól

„Zsúfolt ugyan a mezőny, de kevés aktivistát találok olyan idegesítőnek, mint a férfiak és nők közötti bérszakadékot propagálók. Borús napra ébredtünk, hiszen a brit Pénzügyi Tanulmányok Intézetének elemzése nyomán – melyből kiderül, hogy a szakadék a diploma megszerzése után szinte azonnal jelentkezik – ezek az aktivisták újból erőre kaptak. 

A társadalmi igazságosság elvetemült harcosai úgy beszélnek a nemek közötti bérszakadékról, mintha az a patriarchális munkaerőpiac alapvetése lenne. És lehet, hogy egyes iparágakban ez jelen is van. De hiba lenne tagadni, hogy a fizetésben jelentkező egyenlőtlenségek nem a gyermekvállalásara vezethetők vissza: sok anya szülőként csak részmunkaidőben dolgozik, ami azt eredményezi, hogy élete során lényegesen kevesebbet keres a férjénél. 

A szexizmus is szerepet játszhat ebben a választásban. Kétségtelen, hogy egyes nők kénytelenek lerövidíteni munkaóráikat, mert a párjuk nem veszi ki a részét az otthoni teendőkből, vagy mert egyszerűen nem tudják megfizetni a bölcsödét, óvodát (utóbbival szemben egyik kormány sem lépett fel eddig). Mások úgy döntenek, hogy életük nagyobb részét a gyermeknevelésnek szentelik, mert – de ezt ma már csak halkan szabad kimondani – az általuk kihordott gyermek nevelése olyan örömöt okoz nekik, amelyet egy asztal mögötti munka nem tud helyettesíteni.

(…)

És nincsenek egyedül. 2018-ban a Psychological Science egyik tanulmánya paradox módon feltárta, hogy minél nagyobb a nemek közötti egyenlőség egy országban, annál kevésbé valószínű, hogy a nők a jól fizető reáltudományok egyik ágát választják szakmájuknak. Amerikában például az AP számítástechnikai vizsgán részt vevő diákok mindössze 27 százaléka nő. Eközben olyan helyeken, mint Algéria és Albánia, ahol a nőkkel szembeni munkahelyi szexizmus mindennapos, a reáltudományos szakirányokon tanulók közel fele nő. Nem teljesen világos, hogy miért létezik ez a furcsa összefüggés. A kutatást végző pszichológusok úgy vélik, hogy azok az országok, amelyek a nemek közötti egyenlőségre törekszenek indirekt módon megteremtik annak a lehetőséget is, hogy a nők a hozzájuk legközelebb álló szakmát válasszák. 

Érdekes és fontos a brit bérszakadék kérdése. Azért jelentkezik a felételezett egyenlőtlenség, mert a nők a gyermeknevelést jobban magukénak érzik, mint a férfiak? Vagy az iskolák késztetik arra a nőket, hogy „lányos szakmát” válasszanak maguknak, amely végül kevesebb fizetést eredményez? Vagy inkább a valóság az, hogy a progresszív Egyesült Királyságban a nőknek adott annak a lehetősége, hogy olyan szakmát válasszanak, amiben igazán ki tudnak teljesedni? Ha végre belátnánk, hogy a bérszakadék nem a férfiak szexizmusára vezethető vissza, könnyen lehet, hogy egy nap választ kapunk a kérdéseinkre.”