Magyar–szlovák feszültségek és a V4-ek egységének megőrzése

"Bár az elmúlt időszakban több kényes kérdés terheli a visegrádi együttműködést, Magyarország számára különösen fontos a V4 stabilitása. 2021. október 5-én Szijjártó Péter külügyminiszter Pozsonyban tárgyalt szlovák kollégájával, Ivan Korčokkal. Míg Magyarország stratégiája a kényes kérdések háttérbe, illetve az együttműködést erősítő kérdések előtérbe helyezése, addig a szlovák külügyminiszter keményen fellépett Magyarországnak a felvidéki magyarok részére nyújtott támogatási rendszerével szemben. Felmerül a kérdés, hogy valóban érdeke-e a szlovák külügynek a kétoldalú kapcsolatok szorosabbra fűzése, vagy a szlovák kormány – kihasználva a magyar fél együttműködés elmélyítése iránt tanúsított erős elköteleződését – Magyarország felvidéki magyarokat érintő érdekérvényesítő képességeit igyekszik korlátozni?

Az egyeztetésre azt követően került sor, hogy a cseh és a lengyel kormány között szokatlanul éles konfliktus alakult ki a határmenti lengyel bányászat kapcsán. Bár a magyar külpolitika középpontjában a visegrádi együttműködés folyamatos erősítése áll, a szlovák–magyar viszonyt – a történelmi eseményekből kifolyólag – terhelik olyan tényezők, amelyek konfliktus formájában ma is jelentkezhetnek, és így potenciális veszélyt jelentenek a kétoldalú viszonyra és a visegrádi együttműködés stabilitására. Utóbbira jó példa Kövér László magyar házelnök 2021. augusztus 2-i beszéde a felvidéki Somorján, amelyet a városból kitelepített magyarok emlékére felállított emlékmű avatásán mondott el. Bár a beszéd – a történelmi tények ismeretében – semmi rendkívülit nem tartalmazott, Korčok szlovák külügyminiszter élesen kikelt az elhangzottakkal szemben, majd ehhez a felháborodáshoz több szlovák vezető politikus is csatlakozott.

Az elmúlt években a magyar külpolitikai Szlovákiával kapcsolatos stratégiája arra irányult, hogy minél szorosabb együttműködést sikerüljön kialakítani a szlovák és a magyar fél között. Ez nem csupán a régió valamennyi államának érdekében álló egységes és hatékony közép-kelet-európai fellépést szolgálja az európai politikai színtéren, hanem összehangban van Magyarország nemzetpolitikai célkitűzéseivel is, miszerint minél jobb a szlovák–magyar viszony, annál jobb a felvidéki magyaroknak.

A kétoldalú kapcsolatokat a magyar kormányzat évek óta kiemelkedően jónak tartja. Ez nagyrészt igaz is. Mára már nem részei a mindennapoknak a Mečiar-, illetve az első Fico-kormány idején tapasztalt soviniszta megnyilvánulások a felvidéki magyarokkal szemben. A gazdasági együttműködés a két fél között rendre jól működik, amelyre a sajtótájékoztatón a magyar külügyminiszter részéről több példa is elhangzott: folyamatosan növekvő kétoldalú kereskedelmi forgalom, gazdaságélénkítő támogatások, közlekedést segítő beruházások, így különösen a Miskolc–Kassa gyorsforgalmi út megépítése, három új Ipoly-híd építése 2023-ig, Pozsony–Budapest szárnyashajó-közlekedés újraindítása.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kényes kérdések eltűntek volna. Az elmúlt évek gyakorlata szerint a felek azonban arra összpontosítottak, ahol jó az együttműködés, míg az egyes kényes kérdéseket inkább a háttérbe szorították. Ez a konszenzus teremtette meg a hétköznapi szinten is érezhető szorosabb, konfliktusoktól mentes (vagy legalábbis konfliktusokkal ritkán tarkított) jó államközi együttműködést. Ennek megfelelően egyes, magyar szempontból fontos ügyek – a jó kapcsolatok megőrzésének „feltételeként” – lekerültek a napirendről. Ilyen kérdés a kettős állampolgárság (annak szlovák fél általi tiltása), a nyelvtörvény (a mai napig bírságokat vetnek ki az államnyelv mellőzése miatt), vagy éppen a kollektív bűnösség alkalmazásának elve, pontosabban a Beneš-dekrétumok máig tartó joghatása (mind a mai napig földtulajdonokat koboznak el kizárólag azon az alapon, hogy az érintettek felmenői magyarok voltak).

Ezt a konszenzust rúgta fel Ivan Korčok szlovák külügyminiszter a pozsonyi sajtótájékoztatón. A szlovák külügy vezetője éles kritikával illette a magyar állam felvidéki magyarok támogatására irányuló rendszerét. Azt nehezményezte, hogy a magyar fél nem tájékoztatja a szlovák külügyet a Szlovákiába érkező magyar közpénz címzettjeiről, illetve nem egyeztetnek ezen támogatások felhasználásáról. Korčok a szlovák külügyi tárca „kéréseit” tartalmazó dokumentumot is átadott magyar kollégájának. Eszerint a szlovák kormány tájékoztatást vár a magyar kormány Szlovákia területén megvalósuló programjairól (elsősorban a szlovákiai magyar oktatási célokra és a vállalkozások számára nyújtott magyarországi támogatások részleteiről), valamint tudni szeretnék, hogy Magyarország milyen célból vásárolt szlovákiai műemléképületeket, illetve újít fel templomokat. A szlovák külügyminiszter elmondta továbbá, hogy a magyarországi támogatások Szlovákiába „közösen megállapodott feltételek” alapján érkezhetnek. A szlovák külügy tehát nem csupán azt várja el, hogy a magyar fél tájékoztassa a támogatásokról, de beleszólást is akar abba, hogy miként használják fel azokat.

Korčok harcias, a „szlovák államérdeket védő” hozzáállását szinte valamennyi vezető szlovák párt hasonló harciassággal támogatta, mind a kormánypártok, mind pedig az ellenzék soraiból. Boris Kollár, a kormánykoalíciót erősítő Sme Rodina (Család vagyunk) vezetője határozottan támogatta a külügyminisztert. Bár Igor Matovič (OĽaNO – Egyszerű Emberek és Független Személyiségek) diplomatikusabb hangvételre szólította fel Korčokot, a korábbi kormányfő is azt szorgalmazta, hogy a szlovákiai régióknak szánt támogatásokat közösen kezeljék. Az ellenzéki oldal vezetői is a magyar állam kritizáló hangnemben szólaltak fel, beleértve a magyar kormánnyal korábban szoros kapcsolatokat fenntartó Peter Pellegrini által vezetett Hlas (Hang) képviselőjét, illetve Robert Fico korábbi kormányfőt (Smer-Irány), aki még egy rendkívüli parlamenti ülés összehívását is kezdeményezte a magyar állam földvásárlásainak megállítása érdekében. (A szlovák pártok közül némileg szürreális módon egyedül a korábban soviniszta magyarellenes Ján Slota által vezetett Szlovák Nemzeti Párt állt ki.)

A földvásárlás kérdése a sajtótájékoztatót követően a sajtóban is napirenden maradt. Ivan Korčok erősen tematizálta az ügyet, és – bár azt is elmondta, hogy egy ilyen gyakorlat a tőke szabad áramlásának elvére figyelemmel nem sértene uniós jogot – egy olyan törvényjavaslat előterjesztését irányozta elő, amely a külföldi államok hazai ingatlanokban szerzett tulajdonviszonyát érintené. A magyar kormány végül elállt a felvidéki földvásárlásoktól – Ivan Korčok tájékoztatása szerint a szlovák fél kezdeményezésére. A magyar kormány még júliusban döntött arról, létrehozza a Termőföld Magántőkealapot, amelynek célja a kelet-közép-európai régióban termőföld vásárlása, megteremtve ezáltal a hazai mezőgazdasági vállalkozások nemzetközi terjeszkedésének alapjait. A tőkealap keretösszege 400 millió euró, amelynek 70 százalékát a magyar állam biztosította volna. Orbán Viktor miniszterelnök a döntésről Eduard Heger kormányfőt is értesítette. Utóbbi tájékoztatása szerint a döntésre a jó kétoldalú kapcsolatok megőrzése érdekében került sor.

Az október 5-i sajtótájékoztató – a magyar állami érdekérvényesítési lehetőségek beszűkülésének szempontjából – további említésre érdemes mozzanata a Beneš-dekrétumokat érintő megnyilvánulások voltak. A kérdés annak kapcsán került napirendre, hogy a néhány nappal korábban megalakult új felvidéki magyar egységpárt, a Szövetség programjának részévé tette a kollektív bűnösség elvének eltörlését és a földkobzásokra lehetőséget adó jogi keret rendezését. A szlovák politikai elit a Beneš-dekrétumokra – egy tudatosan téves értelmezést alkalmazva – a mai napig jogrendjének megmásíthatatlan alapjaként tekint (beleértve a magyarok és németek kollektív bűnösségét tartalmazó dekrétumokat és nemzeti tanácsi rendeleteket). 

A sajtótájékoztatón Szijjártó Péter külügyminiszter elmondta, hogy szlovák kollégája biztosította arról, hogy a dekrétumoknak ma már nincs jogi hatálya. A szlovák fél ezen tájékoztatása azonban – az elmúlt évek joggyakorlata ismeretében – nyilvánvalóan valótlan, amelynek minden bizonnyal a magyar külügy vezetője is tökéletesen tudatában volt. A Bosits-ügy, a Pozsonypüspöki mellett lévő földek ügye, illetve számos további eset mára ugyanis egyértelmű bizonyítékai annak, hogy a dekrétumoknak máig tartó joghatásai vannak, ugyanis a szlovák állami intézmények visszaható hatállyal alkalmazzák azokat (és ezáltal a kollektív bűnösség elvét). Ivan Korčok „tájékoztatása” tehát legfeljebb ígéretként értelmezhető, hogy a szlovák hatóságok a jövőben nem fogják ezeket a jogszabályokat alkalmazni. A megfelelő jogalkotási lépések megtétele nélkül azonban ezek az ígéretek aligha vehetőek komolyan.

Ezek az ügyek jól szemléltetik, hogy visegrádi együttműködés erősödésével párhuzamosan (illetve éppen ennek okán) Magyarország érdekérvényesítési képességei a felvidéki magyarok kisebbségi jogai vonatkozásában jelentősen beszűkültek. A szlovák kormány láthatóan kihasználja, hogy Magyarországnak sokkal fontosabb a visegrádi együttműködés egysége, mint Szlovákiának. A szlovák külügy támadásba lendült, és a szoros együttműködés ígéretével kívánja Magyarország érdekérvényesítő képességeit csökkenteni. Egy másik megközelítés szerint a Szövetség megalakulása – és általuk az egyes kérdések politikai programba történő beemelése – okozott egy olyan belpolitikai helyzetet, amelyre a szlovák külügyminiszter a fellépésével reagált.

Az anyaállami érdekérvényesítési képesség korlátozottsága természetes, ezért is különösen fontos, hogy a felvidéki magyarság saját kezébe vegye érdekképviseletét. Erre mind a politikai, mind a civil jog- és érdekérvényesítő vonalon szükség van. Előbbi kapcsán reménykedésre ad okot az új felvidéki magyar egységpárt megszületése, amellyel jó esély kínálkozik arra, hogy a szlovákiai magyar politika újra magára találjon. Ennek jelei egyre inkább tapasztalhatóak, többek között a Beneš-dekrétumok kérdésének határozott napirenden tartásában is. A szlovákiai politikai nyomásgyakorlás mellett azonban szükséges lenne a felvidéki civil jogvédők által végzett nemzetközi irányú jog- és érdekérvényesítési munka állandósítása is, hiszen ezek a szereplők tudják hitelesen tájékoztatni az egyes nemzetközi és uniós szerveket a folyamatban lévő emberi és kisebbségi jogsértésekről.

Magyarország víziója a V4 erősítésével egy olyan régiós politikai együttműködés megvalósítása, amely hosszú távon képes egységesen fellépni a közép-kelet-európai érdekek mellett, ezzel politikailag nagyobb súlyt adva a térség államainak, Szlovákiát is beleértve. Erre utalt Orbán Viktor miniszterelnök is 2021. október 11-i, a Párkányt Esztergommal összekötő Mária Valéria híd avatásának huszadik évfordulója alkalmából szervezett ünnepi megemlékezésen: „az okos szomszédok nem háborúznak, és nem ellenségeskednek egymással. A közép-európai sorsközösségben élő népek között értelmetlen bármiféle ellenségeskedés, mindannyiunk túlélésének záloga a barátság és a szövetségkötés. […]  Európa jövője mi vagyunk, és ne hagyjuk, hogy a bennünket összekötő hidakat valaha is újra lerombolják.” 

Úgy tűnik, hogy ezt a víziót, illetve a magyar kormány ezen vízióba vetett hitét Szlovákia kormánya – a hatékony szlovákiai magyar érdekképviselet visszaszorítására irányuló belpolitikai haszonszerzés céljából – egyelőre inkább kihasználja. Az ország hosszú távú érdekei szempontjából a szlovák politikai vezetésnek azonban érdemes lenne megfontolnia a fenti intelmeket, még ha azt a magyar miniszterelnök mondja is. Az őszinte barátságnak és stabil szövetségnek azonban – többek között az Alaptörvény D. cikkében foglalt kötelezettségből fakadóan – szükségszerű feltétele a felvidéki magyarokat érintő jogsértések orvoslása, a közösség megmaradásának támogatása és egyenlőség elvén alapuló boldogulásának biztosítása."