Öt éve szavazták meg a Brexitet

Rend termett volna a káoszból?

„Szűk jogi értelemben véve tehát az Egyesült Királyság valóban szabad. Valamit sikerült visszaszerezni. De vajon mennyire áll mindez összhangban 2021 valóságával, ha átlépjük a bíróság küszöbét, s kilépünk mindennapi életünkbe?”

- tette fel a kérdést év eleji véleménycikkében a Brexit kapcsán David Howell egykori parlamenti képviselő, a Thatcher és a Cameron-adminisztráció korábbi tagja.

Pontosan ma öt éve annak, hogy a britek népszavazáson döntötték el, hogy az Egyesült Királyság az Európai Uniótól eltérő utakon kíván járni úgy politikai, mint gazdasági szempontból. A mai napon már 17 hónappal vagyunk túl azon az időponton, hogy az Egyesült Királyság formálisan kilépett az Európai Unióból, 174 napja pedig már az úgy nevezett „átmeneti időszak” is lezárult.

A 2016. június 23-ai népszavazás eredménye sokak számára meglepő volt, hatása pedig dominóelv-szerűen borította fel a brit politikai viszonyokat. Noha a brit Konzervatív Párt 2015-ben győzött a választásokon, a népszavazást követően a kormány stabilitását már kétségbe lehetett vonni: az eredmény ismeretében David Cameron miniszterelnök lemondott. Őt a hivatalban az a Theresa May követte, aki ugyan maradáspárti (Remain) politikusnak számít, mégis tiszteletben tartotta a népszavazás eredményét, és neki is látott a kiválás előkészítésének. 

Ezzel párhuzamosan 2017-ben előrehozott választásokat tartottak, Theresa May ugyanis erős legitimáció birtokában akart nekilátni a kilépési tárgyalásoknak (szintén 2017-re tehető az EU és az Egyesült Királyság közötti jelentés elfogadása, amely a szigetország kilépését körvonalazta).

Az említett előrehozott választás May sikerével zárult, aki legitimitása teljes tudatában politizálhatott tovább a Brexit irányába vezető úton.

A vele szemben időközben (2018-ban) megtartott bizalmi szavazást ugyan 200:117 arányban megnyerte, 2019. május 24-én lemondott pozíciójáról. 

A miniszterelnöki székben Theresa Mayt a politikus külügyminisztere, Boris Johnson követte, a következő mottóval: „Let’s get Brexit done!” („Zavarjuk le a Brexitet!”).

Az „északír kérdés”, avagy a Brexit leghosszabb árnyéka

Abban mind az Európai Unió, mind pedig az Egyesült Királyság egyetértett, hogy a Brexit nem befolyásolhatja az EU-tagállam Ír Köztársaság és Észak-Írország közötti szabad mozgást. Itt ugyanis – köszönhetően az 1998. évi nagypénteki (belfasti) megállapodásnak –

Problémát okoz azonban, hogy hogyan tartsák egyben az Ír-sziget piacát, miközben az Egyesült Királyság piaca is sértetlen marad. 

A britek és az EU a megoldásra vonatkozóan közös jegyzőkönyvet dolgoztak ki, amelynek jelentős eredménye, hogy az Uniós Vámkódexet az Észak-Írországba érkező vagy onnan távozó valamennyi árura alkalmazni kell. Bonyodalmat inkább azok a helyzetek okoznak, amikor a Észak-Írországba az Egyesült Királyság különböző részeiből érkezik áru. Ezekben az esetekben az uniós vámszabályokat kell alkalmazni, kivéve, ha kizárható, hogy ezeket az árukat az EU-ba beviszik. Utóbbi esetben a brit szabályok irányadók.

Az északír protokollról épp az látszik bebizonyosodni, hogy tarthatatlan, a mindennapi életviszonyokkal összeférhetetlen szabályokat tartalmaz, miközben a brit kormány folyamatosan azt sérelmezi, hogy az Európai Unió viszont ragaszkodik az alku betűihez. 

Az Európai Unió ehhez képest azon az állásponton van, hogy az Egyesült Királyság tudta, mibe kezd bele, ennek megfelelően most számos uniós hivatalnok véli úgy, hogy az északír protokoll közel 4 és fél éven keresztül, az kielégítően rendezi a helyzetet, így ideje tovább lépni.

„Kolbászokról vitázunk, miközben a világ lángokban áll”

”

– ezt már a liberális Guy Verhofstadt nyilatkozta annak kapcsán, hogy a legutóbbi összeütközési pont az EU és a britek között épp a hűtött húsok (vagyis a kolbász és a darált hús) értékesítése körül alakult. E vonatkozásban az Európai Unió arra figyelmeztette Nagy-Britanniát, hogy ezeket az árukat csak június végéig jogosultak Észak-Írország területére bevinni, onnantól kezdve azonban már az átmeneti időszak önkényes meghosszabbításáról lenne szó, ami jogellenes. A Telegraph értesülései szerint áttörés a témában jövő héten várható.

A kormányzat álláspontja ehhez képest az, hogy az északír jegyzőkönyv az északír polgárokat bünteti.

„Továbbra is szorgosan dolgozunk azon, hogy az EU-val közösen találjunk pragmatikus megoldásokat a nagypénteki egyezmény megtartására (…) Ha megoldás mégsem találnánk, minden rendelkezésünkre álló lehetőséget megragadunk arra, hogy a békét, a gyarapodást és a stabilitást Észak-Írország vonatkozásában megtartsuk.”

- szól a hivatalos kormányzati álláspont.

Nagy-Britannia becsülete a tét

A brit kormányzat egyébként többször is kilátásba helyezte, hogy az alkuk és alkufolyamatoktól eltérően, egyoldalúan határozza meg a szigetország és az Európai Unió közötti gazdasági feltételeket. Nagy port kavart például az a tavalyi jogalkotási javaslat (Internal Market Bill), amelynek révén Boris Johnson a fennálló feltételektől eltérő rendelkezésekkel rendezte volna azokat az életviszonyokat, amelyeket jelenleg a keretes szövegrészben vázolt északír jegyzőkönyv rendez. 

Pusztán az Internal Market Bill szándéka is elég volt ahhoz, hogy a nemzetközi közösség az Egyesült Királyság szavahihetőségét vonja kétségbe. Azóta pedig gyakorlattá vált az, hogy az érintettek a kormányzatot időről időre a „pacta sunt servanda” („a megállapodásokat teljesíteni kell”) jogelvének megtartására figyelmeztessék.

Az Internal Market Billen túlmenően azonban általánosságban elmondható, hogy azzal, hogy a megállapodás nélküli – „no-deal” – Brexit mindvégig a reális lehetőségek között szerepelt,

Skócia felkészül?

A Brexitet követően nemcsak Észak-Írország okozhat fejtörést Londonnak: a skótok függetlenedési szándéka is új lendületet kapott azt követően, hogy az Egyesült Királyság távozott az Európai Unióból. Noha a skót polgárok 2014-ben nemet mondtak a függetlenségre, a Brexit óta a skót függetlenségpárt az unionisták rovására erősödött. Ennek megfelelően 2021-ben reális az esélye annak, hogy a skótok többsége inkább az Európai Unió mellett tennék le a voksukat. 

„A Brexit óta a függetlenség kérdése egyre mélyebben osztja meg a társadalmat” – állítja Nicola McEwen professzor, a University of Edinburgh szakértője, aki így folytatja: „Számos olyan [Brexit] maradáspárti, aki 2014-ben nem támogatta a skót függetlenséget, ma másképp döntene, miközben a függetlenségpártisághoz ma erős EU-pártiság társul. Az Egyesült Királyságból való távozást követően a skótok útja egyenesen az Európai Unióba vezetne vissza” – kommentálta a társadalmi trendeket Ewen.

A skót függetlenség lehetséges kimenetélről a Precedens írt korábban elemzést, amelyet itt olvashat el.

Az Egyesült Királyság egyébként is első volt az egyenlők között...

Általánosságban elmondható, hogy a kilépési népszavazást ugyanaz a megfontolás motiválta, mint amely annak idején az Európai Unióhoz történő csatlakozást is meghatározta: a szigetország mindig is úgy tekintett magára, mint akinek hatalmában áll gazdasági és politikai tekintetben is érdemben befolyásolni a folyamatokat.

Egyes elemzők szerint a Harold Macmillan által vezetett adminisztráció az 1960-as években szentül hitte, hogy az európai integráció csatlakozik az Egyesült Királysághoz, s nem pedig fordítva. S minden bizonnyal tette ezt azért, mert egy évvel azelőtt hozta létre az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) nevű szabadkereskedelmi övezetet, hogy az Európai Gazdasági Közösséghez csatlakozott volna.

Gondolhatunk itt például a britek által kiharcolt, úgy nevezett „opt-out” lehetőségekre (vagyis a kívülmaradás jogára bizonyos szerződési kötelezettségekre vonatkozóan). Az Egyesült Királyság így végül kívül maradhatott a Gazdasági és Monetáris Unióból, nem kellett garantálnia a jegybank és a kormány függetlenségét, és bizonyos vonatkozásokban kívül maradhatott a bel-és igazságügyi együttműködésből is.

Kép: Jay Shaw Baker / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Dobozi Gergely