Németország a „multikulti” halála után

„A közvélemény-kutatások szerint a legesélyesebb jelölt Friedrich Merz, aki már közel ötven éve a CDU tagja, volt Európai Parlamenti képviselő, a CDU/CSU egykori frakcióvezetője, aki amellett, hogy az európai politika megannyi területén tűnt fel, különféle bankok és vállalatok és trösztök tanácsadójaként, igazgatói tanácsosaként, felügyelőbizottságának tagjaként milliárdokat keresett.

Egyszerre emlegetik őt úgy, mint aki a merkeli álmoskás politikát felrúgja, és aki a CDU-t visszavezeti a jobboldalra: neoliberális Voldemort, anti-Merkel, Dél-Vesztfália Donald Trumpja. Kivált visszatetsző, hogy a tehetős politikus az elnökjelöltek vitájában a szociális ellátórendszer túlterhelődéséért a menekülteket tette felelőssé. A »bevándorlók« lusták, a munkanélküli segélyből élnek: üzente ezzel Merz – a túlságosan is jól ismert szélsőjobboldali elbeszélést követve.

Ugyanakkor Merz jól láthatóan a közepes párttá hanyatlott szociáldemokraták (SPD) helyett a Zöldekkel folytatná a közös kormányzást: már amennyiben szombaton a mérsékeltebb Armin Laschet, észak-rajna-vesztfáliai miniszterelnök és Norbert Röttgen, a Bundestag külügyi bizottságának vezetője helyett valóban őt fogja választani az 1001 kongresszusi küldött, ősszel pedig kancellárrá választják.

Hiszen hiába népszerű a CDU tagsága körében, egyáltalán nem biztos, hogy a küldöttek nem fogják úgy gondolni, hogy Merz a válságos időszakban túlzott kockázatot jelent a CDU-ra nézve.cA párt bizonytalanságát jelzi az is, hogy egyáltalán nem vehető biztosra, hogy a megválasztott pártelnök fog indulni a kancellári posztért is a szeptember 26-i választásokon.

Németország történelmi döntés előtt áll. Félelmeink megalapozottak.”