A demokrácia kisajátítása

"Van-e a jogállamiságnak általánosan elfogadott mércéje, és ha igen, akkor az csak a liberális demokráciák modellje lehet?

A modern politikatudomány elfogult a demokrácia iránt. Elfogultsága érthető, hiszen maga is a demokrácia szülötte, műveléséhez, a kutatói és akadémiai szabadsághoz pedig csak a demokráciákban biztosítottak a feltételek. A II. világháború utáni időszakban a nyugati demokráciák egyszerre tudták biztosítani az egyének szabadságát és biztonságát, ezért az individuumok szabadságának kiteljesítésére épülő liberális demokráciák vonzóvá és általánossá váltak. Az ázsiai és a szovjet típusú rendszerekben az egyéni szabadság sosem volt teljes körű (sőt), és sok országban – jellemzően az anyagi dimenzióban – a biztonság is hiányzott.

A posztkommunista rendszerváltások idején a politikatudományban egyeduralomra tett szert a liberális megközelítés, támogatói kisajátították a demokrácia fogalmát. Miközben újabb és újabb területekre terjesztették ki a demokrácia kritériumait, szűkült az azoknak megfelelő országok köre. A kisebb-nagyobb hiányosságokat mutató országokat – nem konzisztensen – bírálják, politikailag pedig gyakran elítélik. A politikai beavatkozást azonban odahaza a biztonság sérülése, külhonban a kettős mérce nyilvánvalósága és a helyi szempontok figyelmen kívül hagyása, valamint az ebből eredő kudarcok teszik egyre inkább elfogadhatatlanná."

(...)

"A demokrácia liberális felfogása kizárólagosságra tett szert, ebből következően e normarendszer megsértése jelzős szerkezeteket és/vagy a demokratikus jelleg megkérdőjelezését vonta maga után. A kisebb-nagyobb hiányosságokat mutató rendszerekre számos megnevezést használ a politikatudomány, melyeket részben a politika is átvett. Közülük a legelterjedtebb és legáltalánosabb a „hibrid” rendszerek elnevezés, melyre a többség önálló kategóriaként tekint, de vannak olyanok is, akik ezekre a rendszerekre az ideáltipikustól távolabb eső demokráciákként vagy diktatúrákként tekintenek. Az önálló kategória mellett érvelők szerint a hibrid rezsimek „objektív” kritériumok alapján különböznek a demokráciáktól (és a diktatúráktól). Az ilyen ismérvnek tekintett „egyoldalú és igazságtalan” politikai verseny vagy a liberális alkotmányosság „rendszerszintű” hiányosságai azonban nincsenek általánosan elfogadott, „objektív” meghatározásokkal alátámasztva."

(...)

"Márpedig a posztkommunista átalakulás demokráciái többnyire nem teljesítik a liberális elvárásokat. Ebből a szempontból mellékes, hogy a tökéletlenség a politikai elit hibája, történelmi előzmények vagy helyi sajátosságok következménye, értékalapú eltérés vagy csupán a gazdasági-, társadalmi nehézségekre adott természetes reakció. Ahogyan az is másodlagos, hogy szándék hiányáról, megakadásról, lemaradásról vagy visszafordulásról, azaz a liberális demokráciák „eróziójáról” beszélünk-e. A liberális demokráciák lencséjén keresztül szemlélve a minősítők a hagyományos (nukleáris) családok és a történelmi egyházak támogatását a más családmodellben élők és egyéb egyházakhoz tartozók diszkriminálásának, tehát jogsértésnek tekintik. Szemükben a többségi demokrácia már nem csupán kevésbé kívánatos, mint a konszenzuális, hanem egyenesen szembemegy a jogállamiság értelmezésével, a hatásos kormányzás pedig a „jó kormányzás” kritériumait sérti. Bár az európai politikában a kormányok a meghatározó szereplők, a politikatudományban a kormányzásnak nincs általános definíciója. A kormányzás folyamatát normatívan közelítők a civil szféra bevonását, a közfeladatok kiszervezését, a szakpolitikai hálózatok létrehozását, tehát a piaci szereplők felértékelését és egy új közigazgatási modell kialakítását látják a „jó kormányzásban”."

(...)

"A bírálatok össztüze az EU-ban Lengyelország és Magyarország ellen irányul, de a helyi politikai kultúrán és értékrenden erőszakot tevő beavatkozás, a gyarmatosító szemlélet, a politikai diktátumok nem csak itt érzékelhetők. A liberális demokrácia terjeszkedésének és befolyásának virágkorát jelentő 1990-es évek elején kevesen merték megkérdőjelezni a nyugati kritikák és beavatkozás helyénvalóságát, s akik így tettek, azok menten a politikai partvonalra szorultak.

Azóta az átalakulás (társadalmi) ára és (politikai) következményei, kisebb-nagyobb kudarcai, a másodrendűség tapasztalása és a (hazai és uniós) kettős mérce nyilvánvalóvá válása miatt más a helyzet. Ráadásul 2008 után a nyugati társadalmakban is átrendeződés ment végbe: nőtt a relatív szegénység, leszakadtak alsóközép rétegek, a csökkenő középosztály anyagi biztonsága megrendült. A jólét visszaesése több országban a közbiztonság romlásával párosult (ld. terrorista cselekmények és zavargások). A Brexit, Trump és az Európai Unió válsága – egyebek mellett – ezek terméke, nem pedig egyszeri kisiklás."

***

A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.