„Trump nem nyerte volna meg az elnökválasztást 2016-ban, ha nincs üres hely a Legfelsőbb Bíróságon” – beszélgetés Ilya Shapiroval

Ilya Shapiro (1977) jogász, a Cato Intézet Robert A. Levy Alkotmányjogi Tanulmányok Központjának vezetője. Az újonnan megjelent Supreme Disorder: Judicial Nominations and the Politics of America’s Highest Court (Legfelsőbb rendezetlenség: a bírójelölések és Amerika legfőbb törvényszékének politikája) című könyv szerzője, valamint a Cato Supreme Court Review 11 eddig megjelent kötetének szerkesztője.

Néhány nappal ezelőtt még pusztán legújabb, az amerikai Legfelsőbb Bíróságról szóló könyve megjelenése kapcsán szerettem volna beszélgetni Önnel, az élet azonban közbeszólt. Nemrég hozták ugyanis nyilvánosságra a hírt, hogy Ruth Bader Ginsburg legfelsőbb bírósági bíró elhunyt. Ginsburg bíró személye az elkötelezettség és a kitartás mintaképeként vált szimbólummá tengerentúl. Milyen emlékeket őriz róla?

Úgy vélem, számos hasonlóság fedezhető fel közte és Antonin Scalia között, illetve a jelenlegi események és Antonin Scalia négy évvel ezelőtti halála között.

Még amikor nem is értett vele egyet az ember, akkor is el kellett ismerni, hogy kivételes erőfeszítéssel és felkészüléssel végezte a munkáját, és ilyen szakmai színvonalon tett mindent, amit tett. Emellett pedig rendkívül kedves személyiség volt.

A napokban jelenik meg a könyve Supreme Disorder: Judicial Nominations and the Politics of America's Highest Court címmel. Ebben úgy érvel, hogy a bírósági kinevezéseket régóta beárnyékolják a pártpolitikai csatározások. Mikor vált ez a „bírósági politika” maró pártpolitikai csaták áldozatává?

A politika már a kezdetek kezdetén szerepet játszott a bírák kinevezésében. Sőt, még George Washingtonnak is visszautasították az egyik bírósági kinevezését. Ugyanakkor az is igaz, hogy a jelenlegi helyzet bizonyos szempontból különbözik. A politikán túlmenően ugyanis a különböző bírósági vagy jogértelmezési filozófiák közvetlenül összefonódnak és beágyazódnak a politikai pártok preferenciái közé. Ráadásul

a pártok ideológiai értelemben még soha nem voltak ilyen megosztottak, mint jelenleg.

Bizonyos értelemben ez egy „zéró összegű játék”, hiszen egy véges számú bíró rendkívül sok kérdésben dönt jelentős számú tagállam felett. Nem csoda tehát, ha az üres bírósági pozíciókért folyó verseny kegyetlen harcokba torkollik.

A Szenátus előtt folyó meghallgatások és megerősítési eljárások a 19. század során és a 20. század elején viszonylag rendezetten zajlottak. Mikortól váltak politikai csatározások központjává?

Attól függ, mit is tekintünk viszonylag rendezettnek.

Történelmileg nézve az elnökök által kinevezett bíróknak mindösszesen háromnegyede nyert megerősítést.

Mikor ugyanaz a politikai párt volt hatalmon a Szenátusban és a Fehér Házban, akkor ez az arány 90 százalékos volt, mikor azonban különböző politikai pártok voltak hatalmon, akkor 60% alá süllyedt. Azt gondolom, hogy az amerikai történelem legellentmondásosabb megerősítési csatája 1916-ban zajlott Louis Brandeis kinevezése körül, aki az első zsidó származású jelölt volt, és egy társadalmi változásokért küzdő „keresztes lovag”-hoz lehetett hasonlítani. Megerősítési eljárása öt teljes hónapon keresztül zajlott. Ez volt az amerikai történelemben a leghosszabb ideig tartó szenátusi megerősítési eljárás. Bár az igaz, hogy a végső szavazás nem bizonyult olyan szorosnak, mint Clarence Thomas, Samuel Alito vagy Brett Kavanaugh eseteiben, de mégis nagy botrányt kavart. Érdekes módon Brandeis saját maga személyesen nem jelent meg a Szenátus előtt, mert azt illetlennek tartották. Azt gondolom, hogy a modern kor ebből a szempontból 1968-ban kezdődött Earl Warren főbíróval, aki az alapvető és a büntetőeljárási jogokkal kapcsolatban olyan gyakorlatot alakított ki, ami szálka volt a konzervatívok szemében. Mikor bejelentette nyugdíjba vonulását, Lyndon Johnson elnök Abe Fortas-t, a Legfelsőbb Bíróság tagját kívánta főbíróvá kinevezni. Ugyanakkor Fortassal szemben mindkét párt etikai aggályokat fogalmazott meg, így soha nem is volt meg a szükséges támogatottsága a Szenátusban. Ezt követően pedig Richard Nixon és Ronald Reagan elnökök kinevezettjei közül bukott el jó néhány. A folyamat tehát fokozatosan eszkalálódott, és

az elmúlt évtizedekben egyre inkább előtérbe került a bírósági filozófia vagy ideológiai beállítottság vizsgálata.

Mire vezethetők vissza és mi a tétjük a bírói kinevezéseket övező politikai torzsalkodásoknak?

Arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság és az alsóbb fokú bíróságok túl sok fontos kérdésben döntenek egy nagy és sokszínű országban. Ezt teszik az olyan kultúrharccal kapcsolatos kérdésekben, mint az abortusz, a fegyverviselés, a pozitív diszkrimináció, vagyis az oktatás és munka világában bevezetett megerősítő intézkedések tekintetében. És ezt teszik a szövetségi hatalommal kapcsoltban is. De emellett ott van az a probléma is, hogy a Kongresszus kizárólag grandiózus törvényeket fogad el, a részletek kidolgozását pedig a közigazgatási hatóságokra, az adminisztratív ügynökségekre bízza. Ha pedig a közigazgatási hatóságok intézkedéseivel valaki elégedetlen vagy sérelmesnek tartja azokat, akkor csak pert indíthat ellenük, hiszen választás útján nem lehet egy bürokratát elmozdítani.

A bíróságok erősödésével kapcsolatban úgy is lehet fogalmazni, hogy a szövetségi bíróságok folyamatosan terjesztik ki a saját hatásköreiket?

Már évtizedek óta ezt teszik. A hatáskörök kiterjesztése az 1930-as években vette kezdetét. Hosszú évtizedekbe telt a bíróságnak, hogy a saját hatáskörének korlátait kiterjessze, emellett pedig hagyja, hogy a Kongresszus elvonja a tagállamok hatásköreit és azokat Washingtonban központosítsa, illetve emellett eltorzíthassa azokat a végrehajtó hatalom javára. Ennek eredményeként pedig a bíróságok szerepe egyre fontosabbá válik. Ha pedig a bíróságok egyre fontosabb szerepre tesznek szert, akkor az is egyre fontosabbá válik, hogy ki is kerül a bíróságra.

A könyvében említ néhány olyan módszert, amelyek ezen problémák lehetséges orvoslásaként szolgálhatnak. Melyek ezek a reformok?

Az évek leforgása alatt számos reformjavaslat fogalmazódott meg.

Az egyik legnépszerűbb reformelképzelés szerint a legfelsőbb bírósági bírók hivatali idejének korlátozására van szükség.

Ha egy 18 éves hivatali időkorlátot vezetnének be, és ezzel együtt minden második évben rotációs alapon lenne egy-egy üresedés, akkor ez minden egyes elnöki ciklus alatt biztosítaná két bíró jelölését. Ez jórészt kiküszöbölné a meglepetésszerű és ezért kiszámíthatatlan üresedéseket. Emellett pedig nem lennének harminc évig szolgáló bírók a bíróságon. Mindez a közvélemény bizalmát erősítő intézkedésként hatna. Ugyanakkor, ha jobban belegondolunk, akkor ezzel igazán mégsem változna meg a testület összetétele. Ha ugyanis ez a korlátozás az elmúlt húsz évben hatályban lett volna, akkor három George W. Bush, négy Barack Obama és két Donald Trump által kinevezett bíró ítélkezne. Másként fogalmazva öt republikánus és négy demokrata. És hogy állunk most? Ugyanígy, persze Ginsburg bíró halálát leszámítva. 

Látni kell, hogy ezek a javaslatok leginkább haszontalan pótcselekvések. A probléma ugyanis nem az eljárással, hanem a végtermékkel van:

a Legfelsőbb Bíróságnak egyszerűen túl nagy a hatalma.

A feszültség és a bírósági üresedések körüli őrület mérséklésének az egyetlen módja, ha csökkentik a bíróság hatalmát. Egyfelől a hatalmat vissza kell adni a tagállamoknak és az embereknek. Másfelől pedig Washingtonban is újra kell gondolni a hatalmi egyensúlyt azért, hogy a fontos kulturális és közpolitikai különbségekkel kapcsolatos kérdéseket a bürokrácia helyett a Kongresszusban dönthessék el. Úgy vélem, hogy a szövetségi hatalmi egyensúly helyreállítása a feszültségek enyhítésének az egyetlen lehetséges útja.

Ugyanakkor még a reformok előtt vagyunk. Ruth Bader Ginsburg távozása pedig lehetőséget teremthet arra, hogy Donald Trump elnök újabb bírót nevezzen ki a Legfelsőbb Bíróságra. Véleménye szerint hogyan folyhat le a megerősítési eljárás?

Jelenleg 43 nappal vagyunk az elnökválasztás előtt. Van arra történelmi példa, hogy ilyen kevés idő alatt is megerősítik az elnök által kinevezett bírót. Ruth Bader Ginsburg esetében például az egész eljárás mindösszesen 42 napot vett igénybe. De persze ez nem egy választási évben, elnökválasztást megelőzően történt. A jelenlegi helyzet tehát nagyon eltérő. Két republikánus szenátor már jelezte, hogy nem fog a megerősítésről szavazni a választások előtt. A republikánusoknak jelenleg 53 – 47 arányú többségük van a Szenátusban, vagyis nem veszíthetnek sok szavazatot. A Szenátus republikánus csoportjának vezetője, Mitch McConnell ugyan sürgetné az eljárást, de azok a mérsékeltebb republikánus szenátorok, akik a billegő államokban küzdenek az újraválasztásukért, vélhetően nem igazán szeretnének határozott állást foglalni ebben a kérdésben. Biztos vagyok benne, hogy jelzik Mitch McConnell felé, hogy ne szavaztasson a választások előtt. A Fehér Ház már bejelentette, hogy a héten megnevezi a jelöltjét. Ezt követően a meghallgatás előkészítése és szervezése fog zajlani. Minden bizonnyal elkezdik a megerősítési eljárást, ugyanakkor nem valószínű, hogy Mitch McConnell-nek meglesz a kellő számú szavazata a novemberi választásokat megelőzően.

Milyen forgatókönyvekkel lehet számolni a választásokat követően?

Itt nincsenek alkotmányos szabályok, elvek; ez tisztán hatalmi politika lesz.

Játékelméleti megfontolások mentén lehet gondolkodni. Ha Donald Trump győzni fog és a republikánusok megtartják a Szenátust, akkor természetesen meg fogják erősíteni a kinevezett bírót. Ha Donald Trump veszít, de a republikánusok megtartják a Szenátust, akkor is meg fogják erősíteni, mert nincs mitől félniük. Ugyanakkor, ha a demokraták nyerik a Fehér Házat és a Szenátust is, akkor az úgynevezett „béna kacsa” időszakban, tehát egészen januárig, amikor az új Szenátus megalakul és az elnököt beiktatják, a republikánusok valamiféle kompromisszumos megoldásra fognak törekedni. Ellenkező esetben a bíróság létszámának kibővítése fenyeget. Ha ugyanis ebben az időszakban erősítenék meg a jelöltet, akkor azzal úgy felbőszítenék a demokratákat, hogy azok akár négy újabb bíróval is kibővíthetik a testületet, amelynek eredményeként 7:6-os többségre tennének szert.

Meglehetősen viharos amerikai elnökválasztási évnek lehetünk tanúi az idén. Az év elején azt gondoltuk, hogy az impeachment eljárás fogja rányomni bélyegét a választásra, majd kitört a koronavírus okozta járvány, amely meghatározta a kampányt, azt követően pedig a gazdasági válság és a zavargások kerültek előtérbe. Szeptembert írunk és a fordulatok után újabb fordulat történt azzal, hogy Ginsburg bíró elhunyt. Hogyan befolyásolhatja a választási kampányt és a 2020-as elnökválasztást a Legfelsőbb Bíróságon bekövetkezett üresedés?

Négy évvel ezelőtt, 2016-ban Donald Trump nem nyerte volna meg az elnökválasztást, ha nincs üres hely a Legfelsőbb Bíróságon. Exit poll eredmények igazolják, hogy azokban a billegő államokban, így Michiganben, Wisconsinban és Pennsylvania államokban nyert jelentősen, amelyekben az embereket különösen foglalkoztatta ez a kérdés. Antonin Scalia akkori halála idézte elő ezt a helyzetet. Trump nagy ötlete az volt, hogy nyilvánosságra hozott egy listát, amely a lehetséges bírójelöltek neveit tartalmazta, ugyanis a republikánusok nem tudták, kit is nevezne ki. Ne felejtsük el, hogy Trump elnöknek nem volt múltja a politikában, emellett pedig a demokratáknak adományozott és az abortuszt támogatta. Ennélfogva ennek a listának a nyilvánosságra hozatalával jelentős lépést tett a koalíciós egység megteremtésének irányába, és galvanizálta a választókat. Most pedig az lehet az érzésünk, mintha minden megismétlődne. Donald Trump ugyanezen forgatókönyv alapján igyekszik játszani. Azok a jobboldaliak, akik esetleg valamilyen oknál fogva meginogtak benne, most azt mondhatják, nem teszik kockára, hogy végül a demokraták töltsék be a megüresedett bírósági helyet. Az pedig történelmi tanulság, hogy a Legfelsőbb Bíróság és a bírák kinevezése inkább a republikánusoknak kedvez, nem pedig a demokratáknak. Éppen ezért a jelenlegi fejlemények egyelőre inkább Donald Trump, nem pedig Joe Biden pozícióját látszanak erősíteni.
 

***

A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.